Éppen 500 nap van hátra a Magyarországon rendezendő Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusig (NEK) – ebből az alkalomból 500 fős kórus énekelt Budapesten a Szent István Bazilika előtt csütörtökön. A kórustagok pólójukon a NEK mottóját viselték: "Minden forrásom belőled fakad".

„Mottónk a 87. zsoltár utolsó sora. Előtte Jeruzsálemről van szó a zsoltárban. Arról, hogy minden nép ott született. Egyiptomiak, babiloniak – mindenki, akit akkor idegennek tartottak. Ez tehát azt is jelenti, hogy nekünk a többi néppel tágabb szívű kapcsolatban kell lennünk, mint ahogy megszoktuk” - fogalmazta meg a jövő évi kongresszus lelkipásztori üzenetének magvát Erdő Péter bíboros, az esemény főszervezője, aki maga is jelen volt az 500 napos „visszaszámláló" ünnepségen.

NEK 3 190502

A visszaszámlálás nem túlzás: a kongresszus jelentősége óriási. Magyarországon eddig csupán egyszer, 1938-ban rendezték meg. 2020 szeptemberében már 52. alkalommal gyűlnek össze a világ katolikusai és mindazok, akik együtt szeretnék megünnepelni Jézus Krisztus valóságos jelenlétét az Oltáriszentségben. A Kongresszus tehát – hangozzék bár elnevezése rendkívül komolyan – ez esetben korántsem tudományos konferenciát jelöl, hanem ünnepet. Egész héten át tartó színes, nyitott, változatos programokat kínáló eseménysort: szabadtéri misék, koncertek, történelmi városnézés, családi programok követik majd egymást, hogy Jézus Krisztus valóságos jelenléte hozzásegítse a résztvevőket a megbékéléshez.

A rendezvény fontosságát jelzi, hogy a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusok Pápai Tanácsának tagjai és nemzeti küldöttei jövő héten, május 8. és 11. között a magyar fővárosba látogatnak, hogy megtekintsék a 2020-as kongresszus főbb helyszíneit (Hungexpo, Hősök tere, Szent István Bazilika, Kossuth tér, Esztergom). A küldöttek tájékozódnak a tervezett programokról, az előkészületek állásáról. Az eseményen köszöntőt mond Áder János köztársasági elnök, a Parlamentben pedig Kövér László házelnök fogadja a küldötteket.

Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusról további információ:
www.iec2020.hu
facebook.com/nek2020
instagram.com/nek2020budapest

Sajtókapcsolat:
Zsuffa Tünde (+36203169758)
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Forrás: NEK2020

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 május
H K Sz Cs P Szo V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Közelgő események

HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 06. 02. - 2024. 06. 02.
Úrnapi szentmise és körmenet Pécs belvárosában:
-
2024. 06. 02. - 2024. 06. 02.
Egyházmegyei szavalóverseny döntője:
-
2024. 06. 07. - 2024. 06. 07.
PAPSZENTELÉS a pécsi székesegyházban:
-
2024. 06. 22. - 2024. 06. 22.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség