Számos érdekesség hangzott el Kiss György munkásságáról, a 12 apostolt ábrázoló szobrokról és a bejárat(ok)ról. A KATTÁRS egyik utolsó programja több meglepetést is tartogatott.

A Katolikus Társadalmi Napok utolsó programjai között került sor Kiss György szobrászművész által készített szobrok bemutatására. A Székesegyház nyugati oldaláról induló körbevezetést Orbók Emőke, a Pécsi Egyházmegye turisztikai munkatársa vezette, méghozzá páratlan lendülettel. Az alkotó munkáit megismerve kiderül, hogy a 12 apostolt ábrázoló szoborcsoportot fizikai valójában nem a művész készítette. „A végleges szobrok kifaragását Kiss György 1/3-ad gipszszobor-tervei alapján Hofbauer János okleveles építészt és a fiatal Andrejka József, későbbi szobrász-tanár végezték.” – magyarázza az idegenvezető, és hozzáteszi, ezek a munkák közel fél évszázadig álltak a Pécsi Bazilika tetején. „A rossz minőségű anyagválasztás következménye, hogy az apostolok homokkő szobrait le kellett emelni, mivel gyakorlatilag veszélyessé vált, ahogy egy-egy darab lehullott a földre.”

Ma mindössze két szobor maradt fenn az eredeti együttesből az előbbi probléma kapcsán. Szent Pált és az idősebb Jakabot ábrázoló munkák jelenleg a restaurálandó kőgyűjteményben vannak elhelyezve. De a szerencsétlen anyagválasztásról ennyi információ elég is, a turisztikai munkatárs ugyanis áttereli a szót Antal Károly műveire, amelyek ebben a percben is ott állnak a Székesegyház homlokzatán. Az általa alkotott szobrokat mindenki megtekintheti, aki a Dóm térről felpillant az épület tetejére.

A szobrokat övező történet önmagában is nagyon érdekesnek bizonyult, ám ekkor Emőke egy váratlan helyszínre vezette az érdeklődőket, egyenesen a négy torony egyikébe. Miután a csoport sportos kedvű tagjai felértek a Székesegyház legmagasabb pontjához, madártávlatból is szemügyre vehették a program főszereplőit, az emblematikus szobrokat és természetesen a várost - páratlan élmény, ez tagadhatatlan. Végül, egy rövid pihenés után folytatódott a körbevezetés, ami a keleti oldal fő apszisán látható Kiss György állat- és emberfejeket ábrázoló munkáihoz vezetett, majd a déli kapunál haladt tovább egészen Szepesy Ignác szobráig, amely Pécs köztéri szobrai közül talán a legimpozánsabb Kiss György alkotás. Érdekességképp az idegenvezető egy rövid történettel zárta a programot. A jelenlévők megtudhatták, hogy a Pécsi Bazilika déli oldalán található, monumentális, díszített kapu kiépítésére valójában azért volt szükség, hogy a hívek számára könnyebben megközelíthető legyen a belső tér. Tehát ez valójában egy mellékkapu, míg maga, a főbejárat a nyugati oldalon lévő ajtó – magunk közt szólva, innét mégiscsak más betérni a Székesegyházba, hiszen első pillantásra az oltár tárul a szemünk elé.

Fotó: Loósz Róbert

2020 január
H K Sz Cs P Szo V
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Közelgő események

Ökumenikus imahét:
Belvárosi r. k. templom (Széchenyi tér)
2020. 01. 26. -
Igazgatói értekezlet-közoktatás:
Paks
2020. 01. 29. - 2020. 01. 29.
Megszentelt élet napja:

2020. 01. 31. - 2020. 01. 31.
Gyertyaszentelő Boldogasszony búcsú – Szeretetláng Közösség Zarándoklata:
Máriagyűd
2020. 02. 02. - 2020. 02. 02.
Szentségimádás és szentmise a hivatásokért:
Pécsi Székesegyház
2020. 02. 06. -

Szent Vér Báta

pem nek logo wide

pe napi evangeliumok

pe mariagyudi kegyhely

pe szechenyi