Krisztus Király vasárnapján együtt ünnepeljük megváltónkat, aki helyettünk vállalta a szenvedést és a szent halált, hogy szabaddá tegye az emberiséget. A mozgóünnep idén november 25-re esett.

Krisztus Király ünnepén, az egyházi év legutolsó vasárnapján az anyaszentegyházban mindenhol Jézus királyi voltáról emlékezünk. Mindenhol, a nagy városoktól a kis településeken át egészen addig a helyig, Tamásiig, ahol ezen a novemberi napon a szentmisét tartó atya arra emlékeztette a híveket, hogy Jézus szeretettel vállalta az emberiségért a kereszthalált. „Elmélkedjünk azon, hogy mi ennek az ünnepnek a célja, mit szeretne ezzel üzenni nekünk az anyaszentegyház?” – Kezdte a szentbeszédet Mátyás Imre tamási plébános, majd a kérdésre válaszul azt felelte, az anyaszentegyház arra emlékeztet minket Krisztus Király vasárnapján, hogy újból és újból rácsodálkozzunk Jézus végtelen szeretetére. „Adjunk hálát az Úrnak, hogy értünk és helyettünk vállalta a szent áldozatot, ezzel megszabadítva az emberiséget. Fontosnak tartom megemlíteni a bizánci képzőművészetet, melyben előszeretettel ábrázolták Krisztus kereszthalált. Ebben az időben készült munkák közül talán az egyik legbeszédesebbek azok a művek, melyeken azt látjuk, hogy Jézus egy létrán mászik fel a keresztre. Ez az ábrázolás pontosan megfelel annak a hittani álláspontnak, amelyet mi keresztény emberek vallunk, hiszen azt mutatja, hogy az Úr Jézus szabadon vállalta a szenvedést és adta értünk az életét.”

Krisztus Király ünnepe Tamásiban 6 Egyedi

Az elgondolkodtató szemléltetés megérinti a hívő embert, a tanítás pedig megerősít abban, hogy Krisztus szabadon, szeretettel vállalta értünk a szent halált. „Gyakran mondjuk, hogy egy nap majd magunk is szenvedni fogunk és meghalunk. Viszont ez az emberi lét természetes része, amikor ezeken a folyamatokon megyünk keresztül, megéljük az emberséget, a fájdalmat. De Jézus önként vállalta értünk a szenvedést, ezért az Ő személye tökéletes.” – Mondta homíliájában Imre atya. – „Az ókorban hosszasan tanácskoztak arról, hogy vajon Krisztusnak csak a teste szenvedett, vagy csak a lelke? Ugyanakkor mára tudjuk, hogy az Úr Jézus teljességgel szenvedett testével és lelkével, mert Isten fia emberré lett. Ő nem gondolkozott azon, hogy mit kap cserébe a jó cselekedetért, ahogy ma sokan tesszük, nem vezérelte hátsó gondolat, hanem a hozzánk való megkérdőjelezhetetlen jósága vezérelte.” A mindent felülmúló isteni üzenetet az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készülve talán most különösen érdemes mélyebben átgondolni, elmélkedni Krisztus Király végtelen szeretetén, kereszthalálán és feltámadásán, egyúttal hálát adni az ünnepért, amelyen együtt vehettünk részt november 24-én szerte az anyaszentegyházban.

Legvégül, az atya homíliáját biztató szavakkal zárta, ezzel megerősítette, hogy szüntelenül merjünk jót cselekedni, és vállalni az áldozatot azért, akit szeretünk.

Fotók: Harasztovics Arnold

Szentmise közvetítések banner v2

 

LD honlap logó Telefon
2021 január
H K Sz Cs P Szo V
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Közelgő események

Igazgatói értekezlet - közoktatás:
Tamási -
2021. 01. 29. - 2021. 01. 29.
Megszentelt élet napja:
gimnáziumokban -
2021. 02. 02. - 2021. 02. 02.
Szentségimádás és szentmise a hivatásokért:
Pécsi Székesegyház -
2021. 02. 04. -
ELMARAD - Érettségizők találkozója I.:
-
2021. 02. 05. - 2021. 02. 07.
Gazdasági Konzultáció:
Szekszárd, Pécs -
2021. 02. 06. - 2021. 02. 06.

Szent Vér Báta

pem nek logo wide

pe napi evangeliumok

pe mariagyudi kegyhely

pe szechenyi