Február 5-én nyílt napot tartottak a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskolán, ahol érdekes előadások, zenés imádság és közös épületbejárás várta az érdeklődőket.

A reggeli órákban egymást követték a pályaválasztás előtt és mögött álló leendő diákok, a főiskola eseményére ugyanis nem csak a tizenévesek voltak kíváncsiak.  A „Számítunk RÁD!” mottó, ami végigkísérte ezt a napot, egyaránt szólt az érettségizők számára, akik más-más intézményekből érkeztek és a már dolgozó, ám a teológiával, hittanári, teológiai szakkal szemben nyitott nőknek és férfiaknak. A nyílt nap első felében a résztvevőket egy barátságos köszöntő, majd két előadás várta, melyek ízelítőként szolgáltak. Csonta István tanár úr Két pápa – fikció, valóság, lehetőség? címen tartott prezentációt, melynek során több érdekességet megosztott a hallgatósággal, majd Tiringer Aranka tanárnő „Ej, ráérünk arra még!” – Járhat-e előnyökkel a feladatok halogatása? néven nem elhanyagolható dolgokról beszélt az érdeklődőknek. Ezt követően az épület bemutatása következett. A jó hangulatú „barangolás” alatt mindenki megtudta, mi célt szolgált a nappaliként berendezett folyosórész és hol, mi található. Ezt követően a főiskola a jelenlegi hallgatók szemszögéből is bemutatkozott, a diákok szívesen osztották meg tapasztalataikat a jelenlévőkkel. Végül a tanulmányi tájékoztató által a jelentkezés szempontjából lényeges információk kerültek középpontba, többek között elhangzott, hogy az intézmény a következő tanévtől Hittanár-nevelőtanár- ének-zene művésztanár képzést is indít.

PPHF Nyílt nap 14

A színes programok által tehát az érdeklődők egy nap erejéig átélhették, milyenek a mindennapok itt, a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskolán, ahol számítanak rájuk – méghozzá a következő képzések valamelyikén.

A Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskolán a Pécsi Tudományegyetemmel létrejött együttműködésnek köszönhetően a hittanár szak szakpárban is végezhető az alábbi szakokkal párosítva: magyar, történelem, angol, német, média, földrajz, testnevelő, matematika, fizika, kémia, biológia, informatikatanár és ének-zene művésztanár.

KÉTSZAKOS KÉPZÉSEINK (PTE BTK-VAL A PTE TTK-VAL ÉS A PTE MK-VAL KÖZÖSEN)

  • Hittanár-nevelőtanár- magyartanár, osztatlan MA
  • Hittanár-nevelőtanár- történelem és állampolgári ismeretek tanára osztatlan MA
  • Hittanár-nevelőtanár- angol nyelv és kultúra tanára osztatlan MA
  • Hittanár-nevelőtanár- történelem és állampolgári ismeretek osztatlan MA
  • Hittanár-nevelőtanár- angol nyelv és kultúra osztatlan MA
  • Hittanár-nevelőtanár- német nyelv és kultúra tanára osztatlan MA
  • Hittanár-nevelőtanár- média-, mozgókép- és kommunikációtanár osztatlan MA
  • Hittanár-nevelőtanár- földrajztanár osztatlan MA
  • Hittanár-nevelőtanár- testnevelő tanár osztatlan MA
  • Hittanár-nevelőtanár- matematikatanár osztatlan MA
  • Hittanár-nevelőtanár- fizikatanár osztatlan MA
  • Hittanár-nevelőtanár- kémiatanár osztatlan MA
  • Hittanár-nevelőtanár- biológiatanár osztatlan MA
  • Hittanár-nevelőtanár- informatikatanár osztatlan MA
  • Hittanár-nevelőtanár- ének-zene művésztanár osztatlan MA

Jelentkezési határidő: február 15.
Jelentkezni a itt lehet.

 EGYSZAKOS KÉPZÉSEINK

  • Teológia MA
  • Katekéta- lelkipásztori munkatárs BA
  • Hittanár- nevelőtanár MA

Jelentkezési határidő: 2020. május 31.
Bővebb információ itt.

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2023 október
H K Sz Cs P Szo V
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó:
Paks -
2023. 10. 06. - 2023. 10. 06.
Férfitalálkozó:
Tamási -
2023. 10. 13. - 2023. 10. 13.
Német nyelvű szentmise:
Pécsi székesegyház -
2023. 10. 15. - 2023. 10. 15.
Szabadegyetem:
Pécs, Magtár Látogatóközpont -
2023. 10. 18. - 2023. 10. 18.
Férfitalálkozó:
Dombóvár -
2023. 10. 20. - 2023. 10. 20.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség