A Katolikus Karitász, mint az Egyház hivatalos segélyszervezete számára intézményi és mozgalmi szinten is kiemelten fontos a bajba jutottak segítése egész évben, hiszen küldetését látja el, a szolgáló szeretetet valósítja meg. 

Ebben a rendkívüli helyzetben nagyon nagy az igény a Karitász szolgálatára, amely különösen fontos most, katasztrófák esetén, veszélyhelyzetben és más olyan élethelyzetben, amikor a rászorulók, betegek, bajba jutottak száma megnövekszik és életük kilátástalanná válhat.

A járványveszély ellenére megfelelő gondoskodással, körültekintéssel továbbra is végzi munkáját a Pécsi Egyházmegyei Katolikus Karitász.

karitász4Az Egyházmegyében tevékenykedő 44 Plébániai Önkéntes Csoport tagjainak többsége idős, nyugdíjas, akik a veszélyeztetett korosztályba tartoznak. Jelenleg az Ő közvetlen szolgálatukra nem tartunk igényt, megkértük Őket, hogy maradjanak otthon, így tudnak a leghatékonyabban részt venni a védekezésben. Nagyon sokuk a maszkok varrásában tud most segíteni, így könnyítve településeiken, és közösségeiknél a védekezést a járványügyi helyzetben.

A csoportoknál, és az Egyházmegyei Központban is fiatalokat várunk most a tevékenységünk gyakorlásához.

A már elinduló országos programok folytatódnak, amelyeket még tudatosabban, még koncentráltabban, újragondolt módszerekkel, eszközökkel végezzük a csoportokkal együtt a krízishelyzet idején is.

A Zöldellő kertek - Vetőmag Program során, 250 csomag vetőmag került kiosztásra Baranya és Tolna megye területén élő nehézsorsú családok közt, akiknek már csak a magokat kell földbe vetni.  Az élet itt a magokból termelődhet újra.

A LAK6-lakhatást segítő program Karitász csoportjaink közreműködésével valósul meg, amellyel kizárólag a lakhatással kapcsolatos pályázatok nyújthatók be elbírálásra. A program az alábbi esetekben nyújthat támogatást:

Közüzemi díjtartozásokban, elmaradásokban, szolgáltatások visszaállításában történő segítségnyújtás
Közös költség hátralékok rendezése
Albérleti díj, szállásdíj rendezésben nyújtott támogatás
Lakbérhátralékok rendezése
Szociális alapú lakóhely-megtartó támogatások

Az Öngondoskodó Háztartások - Szép Otthonok Program lényege az öngondoskodásra nevelés a kiválasztott család tevőleges közreműködésével. Optimális esetben hatalmas pozitív változás is elérhető a résztvevők otthonában, környezetében és öngondoskodásában, amely hosszútávra befolyásolhatja a programban részt vevő családok életét.

Krízis-segélyezés: Az országos programok mellett pedig a jelen szükséghelyzetben próbálnak segítséget nyújtani a Karitászhoz fordulóknak, azonban lehetőségeik korlátozottak, átgondolt segélyezéssel tudják végezni szolgálatukat. Jelenleg 100 doboz összeállított élelmiszercsomaggal, 270 csomag egyszeri élelmiszercsomaggal, kórházi ágyakkal, tisztító és fertőtlenítőszerrel, valamint távoktatáshoz szükséges technikai eszközökkel tudják támogatni a legrászorultabbakat, hogy mindenki átvészelhesse a krízis időszakát.karitász5

Élelmiszermentés: Napi szinten elszállítják egy élelmiszerlánc áruházából a szavatossági idő lejárta előtti élelmiszereket, (pékárukat és zöldségeket). Az ilyen módon megmentett élelmiszerekből Karitász önkéntesek csomagokat készítenek, és még aznap –természetesen szigorú biztonsági követelmények betartásával – kiosztanak rászoruló családoknak. Ilyen formában hetente akár 500 család részére tudnak élelmiszert biztosítani.

A kérések száma az utóbbi néhány hétben nagyon megszaporodtak. Nagyon sokan elveszítették egyik napról a másikra munkahelyüket, és ezáltal komoly létbizonytalanságba kerültek. Akik eddig szerény körülmények között megéltek úgy, hogy a család egyik tagja tudott dolgozni, most a napi megélhetésüket féltik. Számtalan telefon és e-mail érkezik, melyeknek a megválaszolása komoly terhet ró a Karitász munkatársaira és önkénteseire. Lehetőségeikhez mérten segítenek, most leginkább tartós élelmiszerre és tisztító-fertőtlenítőszerre van nagyon nagy szükség. 

Jelen helyzetben országos rendelkezésre természetbeni tárgyi adományokat nem tud fogadnia szervezet, azonban pénzbeli támogatással Ön is nagy segítséggel lehet a szervezet munkájára.

Bankszámlaszámuk: Takarékbank Zrt., 50400113-11093668
Számlatulajdonos: Pécsi Egyházmegyei Katolikus Karitász

Köszönjük szépen, hogy Ön is támogatja a szervezet tevékenységét!

 

Fotó: Pécsi Egyházmegyei Katolikus Karitász

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 május
H K Sz Cs P Szo V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Közelgő események

HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 05. 26. - 2024. 05. 26.
Úrnapi szentmise és körmenet Pécs belvárosában:
-
2024. 06. 02. - 2024. 06. 02.
Egyházmegyei szavalóverseny döntője:
-
2024. 06. 07. - 2024. 06. 07.
PAPSZENTELÉS a pécsi székesegyházban:
-
2024. 06. 22. - 2024. 06. 22.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség