Húsvét második hetének péntekén, Szent György vértanú emléknapján Máger Róbert irodaigazgató-helyettes atya mutatott be szentmisét a Belvárosi templomban, amelyet a Pécsi Egyházmegye élőben közvetített.

„A Magyar Egyház ma Szent György vértanúra emlékezik, aki a Pécsi Egyházmegye főpásztorának védőszentje, Dr. Udvardy György veszprémi érseknek, pécsi apostoli kormányzónak, akit ezúton is szeretettel köszöntünk. A mai szentmisét érte ajánljuk fel. Az Úr Isten erősítse, támogassa őt további apostoli szolgálatában!” – hangsúlyozta a reggel 7.00 órai szentmise kezdetekor Máger Róbert atya.

A következőkben Máger atya kapcsolódóan a mai evangéliumhoz (Jn 6,1-15) a homíliában elmondta, az Újszövetségben több helyen is olvashatunk Jézus kenyérszaporítási csodájáról, amely minden alkalommal olyan bőséges volt, hogy össze kellett gyűjteni a maradékot. Kiemelte azt is, hogy János evangéliuma ezt a csodát egyfajta bevezetésként mutatja be az ezt követő beszéd előtt, amelyben Jézus az Eucharisztiáról, az Ő testének és vérének áldozati szentségéről tanítja az embereket.04.24 1

„Jézus megmutatta, hogy aki követi Őt, aki keresi az Isten országát, arról mindig gondoskodik.”

„Amikor Istennek ezt a bőséges gondoskodását szemléljük, szembesülnünk kell a saját hiányainkkal, azzal, hogy nem vagyunk elegek önmagunknak, hogy teljesek csak Isten kezében vagyunk, mindent Neki köszönhetünk” – hangzott el a szentbeszédben. „A mindennapokban sok minden hiányzik az életünkből, mint az érzék, amely felfedezi Isten jelenlétét, működését az életünkben, így elfelejtjük, hogy mindaz, amink van, ami vagyunk az az Úr gondoskodásának, szeretetének a műve. Az ember a tudomány és technika bűvöletében sokszor egy mesterséges világban él, nem vesszük észre Isten nyomait a teremtett világban, hogy minden, ami létezik, Isten dicsőségét hirdeti. Ami még szomorúbb, hogy sokszor a saját belsőnkben sem vesszük észre Isten működését. Ennélfogva az ember lelke kiéhezett és ennél a hiánynál kellene, hogy rádöbbenjünk, mennyire szükségük van Istenre.”

Az irodaigazgató-helyettes atya kiemelte, hogy amikor egy ilyen nehéz időszakot él meg az emberiség, mint a mostani, akkor sok hiányt tapasztalhatunk; emberi kapcsolataink-, megszokott életvitelünk- vagy az utazás hiányát. „Most alkalmunk van arra, hogy átgondoljuk, mi az, ami igazán lényeges az életünkben, mi az, amire igazán szükségünk van, mi az, ami leginkább hiányzik az életünkből. Bíznunk kell abban, hogy, ahogy Jézus egy csoda folytán táplálta az embereket, úgy táplálni fog minket. Ahogy a kenyér és a hal által jóllakatta az embereket, sokkal inkább akarja jóllakatni a mi lelkünket. De ennek a megtapasztalásához szükségünk van arra, hogy kilépjünk a magunk alkotta mesterséges világból, hogy nyitott készséggel merjünk átlépni az Isten szeretetének szemlélésébe, abba a világba, amellyel Isten megajándékoz bennünket, amelyben a hiányainkat is jóra tudja fordítani és a rosszból, a bűneinkből valami jót tud előhozni, hogyha letesszük eléje, ha megbánjuk azokat.”

Végül az atya a homília zárásakor emlékeztetett, öt kenyér és két hal rendkívül kevés egy akkora tömegnek, ahol 5000-en voltak csupán a férfiak. Ez a kevés volt a kiindulópont, ezt a keveset merték kiosztani az emberek és megtapasztalták Isten jóságát. „Mi is kezdjük el ajándékozni azt a keveset, amink van, azt a kevés békét, amit megtapasztaltunk, a szeretetet, amit kaptunk, a szűkös anyagiakat, amivel rendelkezünk. Ha ezt bátor bizalommal merjük megtenni, akkor az Úr majd gondoskodik, megszaporítja szeretetünk gyümölcsét.

Így nyer az életünk igazi mélységet, amely mások számára termékeny. Isten kegyelme ugyanis kevéske jó szándékot is képes megszaporítani úgy, hogy még bőven marad is.”

Jn6,1-15

1Jézus ezután átkelt a Galileai-tavon, Tibériás taván. 2Nagy tömeg követte, mert látták a betegeken végbevitt csodajeleket. 3Jézus fölment egy hegyre, s ott leült a tanítványaival. 4Közel volt a húsvét, a zsidók ünnepe. 5Amikor Jézus körülnézett, és látta, hogy nagy sereg ember tódul hozzá, megkérdezte Fülöptől: „Honnan veszünk kenyeret, hogy legyen mit enniük?” 6Ezt azért kérdezte, mert próbára akarta tenni, maga ugyanis tudta, mit fog végbevinni. 7„Kétszáz dénár árú kenyér sem elég, hogy csak egy kevés jusson is mindenkinek” – felelte Fülöp. 8Az egyik tanítvány, András, Simon Péter testvére megszólalt: 9„Van itt egy fiú, akinek van öt árpakenyere és két hala, de mi az ennyinek?” 10Jézus meghagyta: „Telepítsétek le az embereket!” Azon a részen sok fű volt. Letelepedtek hát, s csak a férfiak voltak szám szerint ötezren. 11Jézus ekkor kezébe vette a kenyeret, hálát adott és kiosztotta a letelepedett embereknek, s ugyanígy a halból is adott, amennyit csak akartak. 12Amikor jóllaktak, szólt tanítványainak: „Szedjétek össze a maradékot, nehogy kárba vesszen.” 13Összeszedték, s tizenkét kosarat töltöttek meg az öt árpakenyér maradékából, amit meghagytak azok, akik ettek. 14Amikor az emberek látták a csodajelet, amelyet Jézus végbevitt, így beszéltek: „Bizonyára ez az a próféta, akinek el kell jönnie a világba.” 15Jézus észrevette, hogy körül akarják venni, erőszakkal meg akarják tenni királynak, azért visszament a hegyre, egyedül.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 május
H K Sz Cs P Szo V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Közelgő események

HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 05. 26. - 2024. 05. 26.
Úrnapi szentmise és körmenet Pécs belvárosában:
-
2024. 06. 02. - 2024. 06. 02.
Egyházmegyei szavalóverseny döntője:
-
2024. 06. 07. - 2024. 06. 07.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség