Húsvét harmadik hetének keddjén Dallos Tamás püspöki szertartó atya mutatott be szentmisét a Belvárosi templomban, reggel 7.00 órakor, amelyet a Pécsi Egyházmegye élőben közvetített.
A reggeli szentmisén Dallos Tamás atya a szentbeszédet a korábbi napon hallott evangéliumi részlet (Jn 6,22-29) felidézésével kezdte. „A mai (Jn 6,30-35) evangéliumi szakasz előtt olvashatjuk a csodálatos kenyér és halszaporítás jelenetét, amikor Jézus öt árpakenyérből és két halból jóllakat több ezer embert. Most pedig Jézus magyarázatát hallgatjuk, amely megerősíti azt, hogy csodái nem lenyűgözni akarnak minket, nem is annyira hittani kijelentéseket akarnak tenni Őróla.
Ezeken az alkalmakon keresztül Jézus a lényeg meglátásra hív, valami fontosat akar közölni velünk.”
A püspöki helytartó atya elmondta, annak a tömegnek, akik ott voltak Jézus körül, nem értették meg Őt, nekik az volt a fontos, hogy jóllakjanak, majd föllelkesülve a csoda láttán királlyá tegyék Jézust. „Az emberek reakciója érthető, hiszen tudjuk, hogy a korabeli zsidóság többsége egy olyan politikai messiást várt, akinek a feladata abban állt volna, hogy kiszabadítja a népet a szegénységből és a poétikai ínségből, amely a római elnyomás következménye volt” –hangzott el, ahogy a meglátás, miszerint ebben a bibliai részletben nem csak a korabeli emberek, hanem a mai emberek mindennapos feszültsége is megjelenik. „Mindannyian vágyjuk, hogy valami, valaki teljesítse a látható szükségeinket és mindannyian vágyunk arra, hogy megérezzük, megtapintsuk, megértsük életünk lányegét.”
„Jézus nyíltan kimondja, amit akkor tapasztal, és talán kimondja ma is a világot nézve: »Nem azért kerestek, mert csodajeleket láttatok, hanem mert ettetek a kenyérből és jóllaktatok.« (Jn 6,26) – ahogy a tegnapi evangéliumban áll. Mintha nekünk szólna ez a megállapítás, amikor nem akarunk nagyobb perspektívát adni életünkben Jézusnak és az Ő tanításának” – mondta Dallos atya. „Jézus szándéka ezzel a megjegyzéssel nem a megszégyenítés.
Ez is a bölcs pedagógiának a része, mert ezután rögtön megkísérli, hogy a hallgatóságot elvezesse Isten útjára, vagyis egy olyan útra, ahol a cél nem a romlandó életért való fáradozás, hanem a romolhatóért, valami olyanért, ami állandó, ami megmarad az életünkben.”
Majd az atya következő kérdést tette fel: „Mink marad meg? Mink van még, amikor a járvány elvette a fizikai kontaktus lehetőségét, rengeteg ember munkahelyét, sokak egészségét és életét, bizonyos értelemben elvette tőlük a szentségi találkozás lehetőségét is. Ebben a helyzetben, a mindig megmaradó és állandó: maga Jézus Krisztus."
"A benne váló hit az, ami elvezet minket, embereket az élet legnyomorúságosabb helyzetein keresztül az igazi és a valódi életbe. Igaz, hogy hetek ót nélkülözni kell a szentségek vételét, a szentmise templomainkban való ünneplését, mégis azt mondhatjuk és tapasztalhatjuk, hogy aki ebben a nehéz időszakban Krisztusra hagyatkozik, annak nem kell éheznie” – hangsúlyozta. „Az öt kenyér és a két hal keserű kérdést és elégedetlen morgolódást szül; mi az ennyinek? De ugyanez az öt kenyér és két hal Jézus kezében a mindent jelentette.”
Végül a homília záráskor elhangzott, hogy ezekben a napokban ne elégedetlen ostromlók legyünk, akik csodát követlenek azért, hogy higgyenek, hanem higgyünk abban, hogy ha ebben a helyzetben Jézus kezébe adjuk azt a keveset, amink éppen van, akkor Ő nem fogja hagyni, hogy éhezzünk és szomjazzunk.
„Azt a kenyeret nyújtja számunkra, amely után soha többé nem fogunk éhezni és szomjazni arra, amit ez a földi világ kínál.”
Jn6,30-35
30De ők így folytatták: „Hadd lássuk, milyen csodajelet viszel végbe! Akkor majd hiszünk neked. Mit tudsz tenni? 31Atyáink mannát ettek a pusztában, amint az Írás mondja: Égi kenyeret adott nekik enni.” 32Jézus erre azt mondta: „Bizony, bizony, mondom nektek: Nem Mózes adott nektek kenyeret az égből, hanem Atyám adja nektek az igazi mennyei kenyeret. 33Mert az az Isten kenyere, aki alászáll a mennyből és életet ad a világnak.” 34Erre így szóltak hozzá: „Urunk, adj nekünk mindig ebből a kenyérből!” 35„Én vagyok az élet kenyere – felelte Jézus. – Aki hozzám jön, többé nem éhezik, s aki bennem hisz, nem szomjazik soha.
