Évközi idő tízedik hetének keddjén, reggel 7.00 órakor Berecz Tibor ifjúsági referens, egyetemi lelkész, iskolalelkész, kisegítő lelkész mutatott be szentmisét a Belvárosi templomban.

„Ti vagytok a föld sója” (Mt5,13) – a reggeli szentmise első mondata a mai evangéliumi szakasz (Mt,5,13-16) első mondata volt, amellyel kapcsolatban Berecz Tibor atya a követező kérdéseket tette fel: „Mit mutat az életem? Mit mutatnak a tetteim? Miről árulkodik az életvitelem?”

Később, a homíliában hangsúlyozta, hogy a só alapvető hozzávalója az ételeknek, de csak akkor vesszük észre, amikor túl kevés van benne vagy túl sok. „Krisztus azt mondja: >>Ti vagytok a föld sója.<< (Mt,5,13) Ami jó, azt észre sem vesszük, azt gondoljuk, hogy ennek így kell lennie. Természetes, hogy van víz, áram, étel az asztalon. De amikor valami nem működik, akkor vesszük észre annak a hiányát.”

Az ifjúsági referens a mai evangéliumi részhez kapcsolódóan felelevenítette VI. Pál pápa következő mondatát: „Ne beszélj, ha nem kérdeznek, de élj úgy, hogy kérdezzenek.” Ugyanis ez rávilágít arra, ahogy élnünk kell. „Éljünk úgy, hogy látszódjon rajtunk, miből táplálkozunk. Mindenki megteszi a dolgát, végzi a munkáját. De mi az, ami ízt ad az életnek? A mai evangéliumi rész arra hív, hogy a hit hassa át életünk minden részét.”

„Arra hív az Úr, hogy tegyük meg a kötelességünket, hogy a hit hassa át életünket. Innét látjuk, hogy Istenkapcsolatunk összefonódik a mindennapjainkkal, a többi kapcsolatainkkal, a nyári szünettel vagy egy keményebb időszakkal, az egészséggel és a betegséggel. Persze az sem jó, amikor mindent túlzásba viszünk, hiszen egy tányér sóval sem tudnánk mit kezdeni” – ezzel Berecz atya rávilágított arra, hogy az a jó, amikor minden arányosan van az életünkben, akár a só az ételben. Majd hozzátette, ez a bibliai rész a mindennapi kötelességeink teljesítésére és alázatra is hív, arra, hogy figyeljünk oda, a hit nem független az élettől, mert annak át kell világítania azt.

Végül hangsúlyozta a szentatya korábban idézett mondatára utalva: „papként úgy kell élnünk, hogy utolérjük a szavakat, amiket felolvasunk.”

Mt5,13-16

13Ti vagytok a föld sója. Ha a só ízét veszti, ugyan mivel sózzák meg? Nem való egyébre, mint hogy kidobják, s az emberek eltapossák. 14Ti vagytok a világ világossága. A hegyen épült várost nem lehet elrejteni. 15S ha világot gyújtanának, nem rejtik a véka alá, hanem a tartóra teszik, hogy mindenkinek világítson a házban. 16Ugyanígy a ti világosságotok is világítson az embereknek, hogy jótetteiteket látva dicsőítsék mennyei Atyátokat!

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 május
H K Sz Cs P Szo V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Közelgő események

Jubiláns püspökök miséje Szekszárdon:
-
2024. 05. 12. - 2024. 05. 12.
Férfitalálkozó :
Szigetvár -
2024. 05. 17. - 2024. 05. 17.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 05. 19. - 2024. 05. 19.
Úrnapi szentmise és körmenet Pécs belvárosában:
-
2024. 06. 02. - 2024. 06. 02.
Egyházmegyei szavalóverseny döntője:
-
2024. 06. 07. - 2024. 06. 07.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség