Évközi idő tizenegyedik hetének keddjén, reggel 7.00 órakor Berecz Tibor ifjúsági referens, egyetemi lelkész, iskolalelkész, kisegítő lelkész mutatott be szentmisét a Belvárosi templomban.

Berecz Tibor atya a szentmise kezdetekor utalt a mai evangéliumi részletre (Mt 5,43-48), amely arról szól, ahogy az Atya a kegyelmét árasztja ránk. Ehhez kapcsolodóan a következő hasonlatot hozta: „olyan ez, mint amikor esik az eső vagy süt a nap, mindenkire egyformán esik az eső és mindenkire egyformán süt a nap. A Jó Isten is így árasztja ránk a kegyelmét!” Majd a homíliában az előbbi gondolatot kifejtve elmondta, ahogy az eső és a nap lépésről lépésre segít, hogy a növények kisarjadjanak, úgy segít nekünk is a Jó Isten a kegyelmével, nem mondhatjuk, hogy egyik napról a másikra kész termékekké válunk. „A szentmise elején azt kértük a Jó Istentől, hogy kegyelemmel nézzen ránk, de mit jelent ez? A kegyelem mindig kapcsolatban értendő és ilyen szempontból a bűn is, hiszen az nem pusztán a jogszabályok betartásából áll, olyan, mint az eső össze is gyűjthetjük és azt is hagyhatjuk, hogy csak leessen és felszívja a föld.”

Az ifjúsági referens hangsúlyozta, mi emberek, úgy vagyunk a kegyelemmel, mint az idővel, minden nap kapunk belőle, viszont ami elmúlt, az elmúlt. Ugyanakkor nagyszerű azt tudunk, hogy a Jó Isten napról napra megadja a kegyelmet!

Ez után az 50-ik zsoltárt kiemelve ajánlotta annak olvasását, végül a következő gondolattal zárta a homíliát: „ne felejtsük el azt, hogy mi mennyire szorulunk rá Isten irgalmára! Ne fellejtsük el, hogy nekünk kell először bocsánatot kérni, és ne felejtsünk el törekedni arra, hogy Isten kegyelmét be tudjuk fogadni. Mert, ha ebben növekszünk, akkor mások növekedését is jobban el tudjuk fogadni. Nem egy csettintésre válik valaki késztermékké, hiszen a megtérés útja minden embernek átszövi az életét. Ezért kérjük a Mennyei Atya irgalmát, hogy be tudjuk fogadni, és magunk is irgalmasak legyünk, mint ahogy az irgalom évének a mottója is szól: >>Irgalmasok, mint az Atya.<<”

Mt5,43-48

Hallottátok a parancsot: Szeresd felebarátodat, és gyűlöld ellenségedet. Én pedig azt mondom nektek: szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok üldözőitekért! Így lesztek fiai mennyei Atyátoknak, aki fölkelti napját jókra is, gonoszokra is, esőt ad igazaknak is, bűnösöknek is. Ha csupán azokat szeretitek, akik szeretnek benneteket, mi lesz a jutalmatok? Nem így tesznek a vámosok is? S ha nem köszöntitek, csak barátaitokat, mi különöset tesztek? Nem így tesznek a pogányok is? Legyetek hát tökéletesek, amint mennyei Atyátok tökéletes!

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 május
H K Sz Cs P Szo V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Közelgő események

Jubiláns püspökök miséje Szekszárdon:
-
2024. 05. 12. - 2024. 05. 12.
Férfitalálkozó :
Szigetvár -
2024. 05. 17. - 2024. 05. 17.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 05. 19. - 2024. 05. 19.
Úrnapi szentmise és körmenet Pécs belvárosában:
-
2024. 06. 02. - 2024. 06. 02.
Egyházmegyei szavalóverseny döntője:
-
2024. 06. 07. - 2024. 06. 07.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség