Június 17-én került sor a Pécsi Egyházmegyei Katolikus Karitász tevékenységét segítő önkéntes központ átadására és megáldására.

Pécs belvárosában lévő épület modernizálásával a krízishelyzetbe került családokat, önkéntesek képzését és a közösségfejlesztést hivatott szolgálni a segélyszervezet. A megújult központ ünnepélyes átadására június 17-én délután került sor, ahol Besenczi Zsolt, a Pécsi Egyházmegyei Karitász igazgatója köszöntötte a jelenlévőket.

Az ünnepségen Écsy Gábor, a Katolikus Karitász országos igazgatója elmondta, a szeretet mellett szervezet és infrastruktúra is kell a segítségnyújtáshoz! Pécs szerepe helyileg és egyházmegyei szinten is jelentős, háttérbázisa az ormánsági felzárkóztatásnak is, ezért a jelenlegi fejlesztés az önkéntes munka koordinálása szempontjából is meghatározó. „Reméljük, hogy sok örömöt, változást, valós segítségnyújtást hoz ez a hely mindnyájunknak!” A központ megnyitóján felszólalt Herczegh Anita is, a köztársasági elnök felesége, aki köszöntőjében Péter apostolra, a Pécsi Egyházmegye védőszentjére emlékeztetett, majd a Szeretethimnuszt idézve hangsúlyozta a központ felújításának célját. Ezt követően Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár fejtette ki gondolatait, majd Forgács József, a projekt szakmai vezetője az épület rekonstrukciója kapcsán elmondta, a munkálatok során fontos szempont volt, hogy a tervezők és a kivitelezők megőrizzék az új központ műemlékvédelmi jelentőségét. „A beruházás eredményeként többcélú terek jöttek létre, melyek konferenciára, képzésre, valamint irodaként is használhatók” – mondta a projektvezető.

Janus4 11

Végül Udvardy György veszprémi érsek, pécsi apostoli kormányzó kiemelte: „Kapcsolatokat szeretnék áldásként! Kérem Istent, áldjon meg kapcsolatokkal, mert enélkül célt tévesztünk; nem biztos, hogy észrevesszük a rászorulókat és a jó döntéseket. Arra is gondolok, hogy együtt kell működni minden területen, ez visz előre emberségünkben” – mondta, majd hozzátette, az itteni képzések, találkozók, a szociális feladatellátások segítik majd az embereket és erősítik a segítőket is!

Miután elhangoztak a köszöntőbeszédek, érsek atya megáldotta a Janus Pannonius utca 4. alatt álló önkéntes központot, illetve mindazokat, akik ebben az épületben a Katolikus Karitász munkáját támogatva készséggel segítik majd embertársaikat.

Janus4 13

A projekt megvalósításával, vagyis a Katolikus Karitász regionális feladatellátását segítő koordinációs, képzési és önkéntes központtal ezentúl egyszerűbben, gyorsabban és szélesebb körben lesz elérhető a szociális és katasztrófahelyzeti tevékenység a rászorulók számára, továbbá az ellátás színvonalának növelése is várható.

A teljes pécsi beruházás az EFOP 2.2 15-16 pályázati projektből és a Pécsi Egyházmegye saját forrásából valósult meg. Az épületrészben teljes elektromos hálózati- és gépészeti felújítás, a földszinti rész egészének akadálymentes kialakítása, a nyílászárók és burkolatok műemléki helyreállítása, falak festése valósult meg és a válaszfalak bontásával tágabb tér kialakítására is sor került.

Janus4 22

Fotó: VN

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2022 december
H K Sz Cs P Szo V
28 29 30 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1

Közelgő események

A két pápa:
PPHF, Pécs, Hunyadi utca 11. -
2022. 12. 07. - 2022. 12. 07.
Roráté szentmise a székesegyházban:
Szent Péter- és Szent Pál-székesegyház -
2022. 12. 08. - 2022. 12. 08.
Horvát advent:
Pécs, székesegyház -
2022. 12. 09. - 2022. 12. 09.
Férfitalálkozók - Tamási:
-
2022. 12. 09. - 2022. 12. 09.
Adventi gyertyagyújtás 3.:
Pécs, Széchenyi tér -
2022. 12. 10. - 2022. 12. 10.

LD honlap logó Telefon

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség