A Pécsi Egyházmegye a Laudato si' év során törekszik Ferenc pápa „Áldott légy” kezdetű enciklikájának bemutatására.

A „Laudato si’” enciklika megjelenésének ötödik évfordulóján Ferenc pápa meghirdette a teremtésvédelmi évet, amely 2020. május 24-től 2021. május 24-ig tart. A közös otthonunk védelmének fontosságát hirdető tematikus év célja, hogy elmélyüljünk az öt évvel ezelőtt megírt „Laudato si’” körlevél tanításában és ennek tükrében törekedjünk konkrét, bátor lépéseket tenni egyénileg és társadalmilag a Föld, illetve a szegények érdekében. A vatikáni és az országos útmutatásokat követve a Pécsi Egyházmegye ennek fényében kíván segítséget nyújtani a cselekvés reményében. Elsősorban idén tavasszal, május 16. és 24. közt egyházmegyénk teremtésvédelemhez kapcsolódó imával és érzékenyítő segédanyagokkal elevenítette fel a Szentatya körlevelét. 

A teremtésvédelem jegyében ősszel további előadások és különböző programok várhatóak. A Pécsi Egyházmegye szeptember 27. és október 4. között az országos Teremtés hete programsorozatban is részt vesz.

Fontos, hogy bekapcsolódjunk a teremtésvédelembe a Szentatya kérésének megfelelően. Ennek érdekében július 10-én egyházmegyénk Facebook oldalán teremtésvédelmi sorozat indul, amelynek során az ENSZ által meghatározott Fenntartható Fejlődési Célok témaköreit szem előtt tartva a Laudato Si’ enciklikából teszünk közzé részleteket, hívunk elmélkedésre és buzdítunk konkrét cselekvésre mindenkit.

A tematikus év imádsága:

Szerető Istenünk, Égnek és Földnek és mindennek, ami benne van, Teremtője!
Képedre teremtettél bennünket, és minden teremtményedet gondjainkra bíztad.
Napsütéssel, vízzel és termékeny földekkel áldottál meg minket,
hogy mindenki táplálékhoz juthasson.

Nyisd meg értelmünket és érintsd meg szívünket,
hogy teremtésed ajándékát befogadjuk.
Segítsd tudatosítanunk magunkban, hogy közös otthonunk
nem csupán a mi tulajdonunk, hanem minden teremtményé
és az elkövetkező generációké, és felelősek vagyunk megóvásáért.
Lehessünk mindenkinek segítségére a szükséges ételhez és
erőforrásokhoz való hozzáférésben.

Legyél közel mindazokhoz, akik szükséget szenvednek ezekben
az embert próbáló időkben, különösen a legszegényebbekhez
és azokhoz, akik leginkább magukra maradtak.

Félelmeinket és az elszigeteltség érzését alakítsd át reménnyé
és testvéri szeretetté, hogy megtapasztalhassuk szívünk valódi megtérését.
Segíts, hogy a globális járvány következményeinek kezelésében
megtaláljuk a kreatív szolidaritás megoldásait.
Adj bátorságot, hogy merjük vállalni azokat a változtatásokat,
amik a közjó érdekében szükségesek.
Soha ilyen kézzelfoghatóan nem tapasztalhattuk meg azt,
hogy sorsunk mennyire összefügg és milyen nagy mértékben
vagyunk egymásra utalva.
Engedd meghallanunk a Földnek és szegényeinek segélykiáltását,
és gyakorlati választ adni rá.
A jelen szenvedései a vajúdás kínjai legyenek egy testvéribb
és fenntarthatóbb világ megszületésénél.

Máriának, a Keresztények Segítségének oltalmazó tekintetétől kísérve
imádkozunk mindezért Krisztus, a mi Urunk által.

Ámen!

Szentmise közvetítések banner v2

 

LD honlap logó Telefon
2021 szeptember
H K Sz Cs P Szo V
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 1 2 3

Közelgő események

Koordinátor találkozó:
Püspökség -
2021. 09. 24. -
Veni Sancte - PTE és PPHF:
Pécsi Székesegyház -
2021. 09. 24. -
Elmarad - Áldoztatók és igeliturgiát tartók képzése:
Magtár Látogatóközpont -
2021. 09. 25. -
Papi őszi rekollekció:
Pécs, Kőtár -
2021. 09. 28. - 2021. 09. 28.
Püspöki biztosok találkozója:
Pécs, Kőtár -
2021. 09. 28. - 2021. 09. 28.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

pem nek

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség