Françoise Marie Thérèse Martin 1873. január 2-án látta meg a napvilágot az észak-franciaországi Alençon városában. Január 4-én keresztelték meg a Notre Dame templomban. Az alábbi cikkben a szent életét mutatjuk be.
Teréz a család legkisebb, kilencedik gyermeke, testvérei közül négyen születésük után hamar meghaltak. A Martin család gyakran nyaralt Lisieux-ben, ahol az édesanya, Zélie bátyja, a patikus Isidore Guérin és sógornője, Céline látták őket vendégül. Zélie Élise nevű lánytestvére pedig Marie-Dosithée szerzetesi néven vizitációs nővérként szolgált a Mans-i monostorban, ahová később Teréz két legidősebb nővére, Marie és Pauline tanultak bentlakásos növendékekként. Teréz négy és fél évesen vesztette el édesanyját, a tragédia egész életére rányomta bélyegét. A két legidősebb lány, Marie és Pauline vették ekkor gondozásukba három húgukat. 1877-ben az özvegy apa, Louis Martin a Lisieux-i Buissonnets-házba költözött öt lányával (Pauline, Marie, Léonie, Céline és Teréz). Ezen a békés, a város zajától távoli birtokon élt ezután a Martin család; az élénk, cserfes kis Terézből viszont anyja halála után félénk, szelíd és végtelenül érzékeny kislány lett.
Elemi iskolai tanulmányait Teréz a Lisieux-i bencés nővéreknél végezte. A közösségi élet mindennapjaiba meglehetősen nehezen illeszkedett be, a vele egy iskolába járó és pár évvel idősebb Céline nővére mellett talált vigaszt és támogatást.
1882-ben Pauline, akit Teréz második anyjául választott, belép a Kármelbe
1882 végén Teréz megbetegedett, állandó fejfájás és rosszullétek gyötörték és az elkövetkezendő hónapokban állapota egyre csak romlott. Aggódó családja a Győzedelmes Szűzanyához imádkozott gyógyulásáért. 1883. május 13-án Léonie, Marie és Céline húguk betegágya felett álló Mária-szobor felé fordulva imádkoztak. Teréz testvéreivel együtt mondta az imát, majd egyszer csak mosolyogni látta a Szűzanyát. Ettől a perctől fogva a kis beteg végérvényesen felgyógyult. 1886 karácsonyáról később naplójában úgy számolt be, hogy ekkor kapta a megtérés kegyelmét, amely véget vetett gyermekkorának. „Jézus felfegyverzett engem, ettől az éjjeltől fogva egy csatában sem estem el, sőt, győzelmet győzelemre halmoztam, úgy is mondhatnám, diadalmenetbe kezdtem ekkor” 1887 júliusában, egy vasárnapi mise után a Szent Péter katedrálisból kifelé jövet, Teréz megtalálta hivatását: lelkeket menteni imádsággal és áldozatvállalással!
15 évesen kármelita
Teréz kivirult. Az ima erejét akkor fedezte fel igazán, amikor az újsághírekből ismert gyilkos, hitetlen, halálra ítélt Pranzini lelkéért fohászkodott, és imája meghallgatásra talált: kivégzése előtt a bűnöző hirtelen megcsókolta a keresztet. Ettől kezdve Teréz legnagyobb vágya az lett, hogy minél több lelket nyerjen meg Istennek.
Kívánságát, hogy 15 évesen beléphessen a Kármelbe, Teréz édesapja elfogadta, ellenben a Kármel elöljárója, Delatroëtte atya kifejezetten elutasította. Louis Martin vigasztalni próbálva elkeseredett lányát, a Bayeux-i püspökhöz, Mgr Hugonin-hez fordult. A püspök elismerte Teréz váhgyát, hogy Istennek szentelje életét, de arra kérte, a döntéssel még várjon.
Római utazás
1887-ben Louis Martin elkíséri két lányát, Céline-t és Terézt az egyházmegyei római zarándoklatra. « Ó, az a gyönyörű természet! A szemem be sem tudta fogadni, a lélegzetem is elállt! Szerettem volna egyszerre nézni a tájat vonatkocsi minden ablakából! Teréz odáig merészkedett, hogy egyenesen a pápától kért engedélyt, hogy fiatal kora ellenére a szerzetbe vonulhasson – és célját végül el is érte.
1888 április 8-án Teréz belép a Kármelbe
"A szívem olyan hevesen vert, hogy úgy éreztem, meg sem bírok mozdulni, amikor intettek, hogy beléphetünk a kolostor kapuján. Lépkedtem előre és közben az járt az eszemben, hogy menten szörnyet halok az erős szívdobogástól”
"Teréz megtapasztalta a kármeliták kemény életét: « Pont olyannak találtam a szerzetesi életet, amilyennek elképzeltem…első lépéseim több tövist találtak, mint rózsát…” (Ms A 69v° et Ms C 28r°)
Teréz beöltözése: 1889 január 2.
Tizenkét nappal azután, hogy Teréz szerzetesi ruhát öltött, Alzheimer-kórtól szenvedő apját súlyos rosszullét döntötte le lábáról és a Caen-i idegklinikára került. Teréz a csöndből és az imádságból és Jézus arcának szemléléséből merített erőt. Keresztes Szent János írásait olvasva hivatását tovább mélyítette, elhatározta, hogy nagy szent lesz és minden nővértársa felé szeretettel fordul.
A 17 és fél éves Teréz 1890 szeptember 8-án tett örökfogadalmat
Imaéletét az Evangélium táplálta, melyet mindig magánál hordott. 1883-tól elöljárója felkérte, hogy segédkezzen a novíciák képzésében. 1884-ben írja első színdarabjait, melyeket a nővérek a nagyobb ünnepek alkalmával előadtak a közösségben. 1894 július 29-én Louis Martin elhunyt, pár hónappal később pedig Céline is belépett a Lisieux-i Kármelbe. 1895 augusztusában a négy Martin nővért unokanővérük, Marie Guérin is követte a zárdába. 1894 végén Teréz rátalált az ő „kis útjára” és Isten irgalmas szeretetének ajánlotta fel életét. Pauline nővére (a rendben Jézusról nevezett Ágnes anya) kérésére belekezdett gyermekkori emlékeinek feljegyzésébe, ezek később az „Egy lélek története” című önéletrajzi kötetben jelentek meg.
Betegség, gyötrelmek
1896 nagycsütörtökről nagypéntekre virradó éjjelén Teréz vért köpött. Betegsége első jeléről így írt naplójában „ olyan volt, mint egy távolról jövő, halk suttogás, mely a Vőlegény érkezéséről ad hírt.” Néhány nappal később a legnagyobb lelki sötétségbe merült, ez a hitét próbára tévő gyötrelmes állapot haláláig kínozta.
Belépés az életbe: 1897 áprilisától szeptemberig
Teréz egészsége rohamosan romlott, nagyon sokat szenvedett. A kolostor betegszobájában szállásolták el, Ágnes anya és Geneviève nővér (Céline) pedig elkezdték húguk szavait lejegyezni. Júniustól, főnöknője kérésére Teréz, utolsó megmaradt erejével, a Kármelben töltött éveit is írásba foglalta. Kézirata utolsó szava a „szeretet” lett. Szeptember 30-án este, 24 éves korában Teréz meghalt. „Nem halok meg, belépek az életbe.”
Forrás: carmeldelisieux.fr
