Lisieux-i Szent Teréz emléknapján, a Teremtés Hete alkalmával, a Laudato si’ év jegyében újabb faültetésre került sor a Pécsi Egyházmegyében.
A Pécsi Egyházmegye Teremtés Hete programjai közt két napon is szerepelt faültetés. Szeptember 29-én a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola udvarán került sor nyolc csemete elültetésére, majd a tematikus hét ötödik napján, október 1-én a Pasztorális Iroda (Pécs, Hunyadi utca 3.) udvarában került végső helyére egy fiatal fa. A fehér virágú tulipánfa elültetését megelőzően Nyúl Viktor, pasztorális helynök köszöntőjében kiemelte, hogy a fa motívum több helyen is fellelhető a Szentírás oldalain. „Ott van a Teremtés könyvében az élet fája, a jó és rossz tudásának a fája, majd az Újszövetségben a kereszt fája, melyen Jézus meghalt, hogy mi élhessünk, szabaddá váljunk a bűntől. S a Jelenések könyvének végén, a mennyei Jeruzsálemről szóló csodálatos látomásban ott van az élet fája, amelynek gyümölcséből mindenki ehet és levelei gyógyítanak. A fa szimbóluma tehát végigkíséri a Biblia motívumait, s ugyanígy kísér bennünket is életünk során.”
Pasztorális helynök atya arra kér, hogy amikor az elültetett tulipánfára nézünk, jusson eszünkbe az élet fája, a kereszt, amelyen az élet meghalt, hogy legyőzze a halált. „Ahogy Ferenc pápa mondja: nem az emberé az utolsó szó, hanem Istené, az életé. Ennek a fának az elültetése legyen egy kifejeződése annak, hogy hiszünk Isten szeretetének győzelmében.
Hisszük, hogy az élet a kereszt fájáról jön, számunkra is reményt adva!”
A Teremtés Hete további programjait itt lehet elérni.