Szeptember utolsó hetében vette kezdetét az óvodában a hagyományos Ősz ünnep. A program keretében a gyerekek változatos tevékenységeken keresztül ismerkedhettek meg teremtett világunk kincseivel és különféle népszokásokkal.

Szeptember 28-án, hétfőn a csoportok közösen díszítették fel az ősz kunyhót terményekkel és a családok által készített madárijesztőkkel, majd az örömmel vették birtokba az udvari szalmaugrálót. A nagycsoportosaink a Kapos-hegyhát Natúrparkban is jártak, ahol megismerkedtek a Konda-völgy legendájával, a kiállítás és a túra keretében pedig annak élővilágával. A kicsik a "Teremtésvédelem a Natúrparkban" projektünk első kirándulásáról élményekkel gazdagodva tértek vissza az óvodába.

Kedden a pedagógusok a gyerekekkel közösen készítettek finom őszi gyümölcsökből Szent-Mihály napi ünnepi falatkák. A vásári forgatagba az óvó nénik mesével hívták meg a gyerekeket, majd táncházzal és mozgásos játékokkal folytatódott a délelőtt. Másnap az intézmény növendékei szüreti mulatságon vettek részt, szőlőt szemeztek, daráltak, préseltek és a finom mustot is megkóstolták, míg csütörtökön ízletes paradicsomlé készült és ügyes kezek morzsolták a kukoricát. Az utolsó napon, pénteken a gyerekek Lengyel-Annafürdőre utaztak, ahol megfigyelték és együtt felfedezték az őszi erdő növény-, és állatvilágát. Ennek során rácsodálkoztak teremtett világunk szépségeire, értékeire. A nap során gyűjtött falevelek, faágak, termések és a belőlük készített alkotások szép díszei lettek az óvodának.

Az Ősz ünnep minden programja egy-egy új élményt jelentett a gyermekek számára, érzelmileg gazdagítva őket.

„Teremtés hetünk célja volt, olyan szokások, szokásrendszerek, viselkedési formák megalapozása, valamint azon képességek tudatos fejlesztése, amelyek szükségesek a környezettel való harmonikus kapcsolat, a környezeti problémák iránti érzékenység, a helyes értékrendszer és a környezettudatos életvitel kialakításához. Törekedtünk teremtett világunk megismertetésére, sokszínűségének felfedeztetésére, megszerettetésére, ezáltal is előmozdítva a természet értékeinek megóvását”

– mondta Királyné Lukács Gyöngyi óvodapedagógus.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2023 december
H K Sz Cs P Szo V
27 28 29 30 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Közelgő események

Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2023. 12. 10. - 2023. 12. 10.
Férfitalálkozó:
Szigetvár -
2023. 12. 15. - 2023. 12. 15.
Szállást keres a Szent Család:
-
2023. 12. 23. - 2023. 12. 23.
Püspöki adventi gyertyagyújtás Pécs főterén:
-
2023. 12. 23. - 2023. 12. 23.
Éjféli szentmise a székesegyházban:
-
2023. 12. 24. - 2023. 12. 25.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség