Az érdeklődőknek már előre érdemes megjelölni a naptárban augusztus 19-ét, amikor újra megnyílnak a nagyközönség előtt a Pécsi Püspökség kapui. A Pécsi Egyházmegye családi fesztiválja, a KOVÁSZ egész napos rendezvényére nagy szeretettel hívják és várják a kicsiket és nagyokat, fiatalokat és időseket, családosokat és egyedülállókat egyaránt.

A KOVÁSZ fesztivált 2022-ben Felföldi László pécsi megyéspüspök hívta életre azzal a szándékkal, hogy ahogy kovásztól megkel a kenyér, úgy keljen meg, növekedjen és gazdagodjon Jézus Krisztus szeretetében a Pécsi Egyházmegye egyházközségeinek közössége. A krisztusi közösségben megélt családi fesztivál örömteli pillanataiból szeretetünk gazdagodhat, a közös élményekből, találkozásokból töltekezhetünk és erőt meríthetünk a hétköznapok fáradalmaihoz. „A mennyek országa hasonlít a kovászhoz, amelyet fogott az asszony, belekeverte három mérő lisztbe, s az egész megkelt tőle.” (Mt 13,33) – szól a fesztivál jelmondata.

Szent István király augusztus 20-i ünnepéhez kapcsolódva, idén augusztus 19. hétfő munkaszüneti nap lesz, érdemes lesz hát közösségben eltölteni a rendelkezésre álló időt. A 10.00 órakor kezdődő KOVÁSZ fesztivál izgalmas programokkal, előadásokkal, tárlatvezetésekkel, koncertekkel, kézműves foglalkozásokkal várja a család minden tagját, a legkisebbektől a legnagyobbakig a belváros szívében, a Pécsi Püspökség helyszínein, a Rózsakerttől a Püspöki Palotáig.

Kiemelt programok

  • 10.00                     Felföldi László pécsi megyéspüspök köszöntője, Rózsakert             
  • 10.05                     Ringató gyerekkoncert és hangszersimogató, Rózsakert                                                           
  • 11.30                     A Kiskalász zenekar koncertje, Püspöki Palota kertje
  • 14.30                     Bohóc Brigád - a Malőr Cirkusz előadása, Püspöki Palota kertje
  • 15.30                     Kalimpa Színház: Gesztenyefa palota – mesekoncert, Rózsakert               
  • 17.00                     Az APACUKA zenekar koncertje, Rózsakert       
  • 18.00                     Püspöki szentmise a székesegyházban

További programlehetőségek

  • Rózsakert: koncertek, arcfestés, kerámia festöde, origami, gasztronómia
  • KincsTár és környéke: kiállítások, múzeumpedagógiai barangolások, székesegyház-makettek építése, íjászat, lovaglás,  állatsimogató, kötélkert, vívás, tárlatvezetés
  • Magtár Rendezvényház: robotika, a Magtár Kávézó különleges kínálata
  • Püspöki Palota kertje: koncertek, népi játékok, ugrálóvár, kézműves foglalkozások, tűzoltósimogató
  • Püspöki Palota: találkozás a Pécsi Egyházmegye közösségeivel, tárlatvezetés
  • Dóm tér: termelői piac, pékműhely kovásszal

A fesztiválon a Pécsi Püspökség helyszínein ingyenes tárlatvezetések indulnak:

  • 11:30; 15:30 - a püspöki palota látogatása 
  • 10:00; 14:00 - a Püspöki KincsTár látogatása
  • 10:15; 11:15 - a Pécsi Egyházmegyei Könyvtár Klimo-Unikumok című kódexkiállítása és a könyvtár épületének látogatása
  • 10:00; 11:00; 12:00 - az Egyházmegyei Levéltárban csoportos látogatás (20-20 fő) keretében megtekinthető a székeskáptalan levéltára, valamint két időszaki kiállítás: Cserháti József (1914–1994) pécsi megyéspüspök, valamint a Pécsi Pius Kollégium (1912–1948/1950) anyaga.

KCSF 2024 A3 v1.0.0

A KOVÁSZ Fesztivál minden programja ingyenesen látogatható és eső esetén is megtartásra kerül. A rendezvényre érkezők számára személygépkocsival parkolni a környező utcákban lehet.

Szöveg, fotó, grafika: Pécsi Egyházmegye

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 szeptember
H K Sz Cs P Szo V
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 1 2 3 4 5 6

Közelgő események

ARS SACRA FESZTIVÁL:
-
2024. 09. 13. - 2024. 09. 22.
Férfitalálkozó Pécs:
-
2024. 09. 13. - 2024. 09. 13.
Bátai gyalogos zarándoklat: a Szent Vér kegyhely búcsúja:
-
2024. 09. 14. - 2024. 09. 14.
Német nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 09. 15. - 2024. 09. 15.
Férfitalálkozó Siklós:
-
2024. 09. 19. - 2024. 09. 19.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség