2017. szeptember elsején ünnepli alapításának 650. évfordulóját Magyarország első egyeteme, a Pécsi Tudományegyetem.

Az 1367-ben V. Orbán pápa által engedélyezett és Nagy Lajos király által alapított felsőoktatási intézmény a várossal és az egyházmegyével karöltve ebből az alkalomból jubileumi ünnepségsorozatot szervez, amelyet a kormány is kiemelten kezel, és jelentős mértékben támogat.

A közelmúltban vált hivatalossá, hogy Magyarország kormánya összesen 565 millió forinttal támogatja az első magyar egyetem alapításának 650. jubileumi ünnepségsorozatát, hangsúlyozva ezzel a magyar felsőoktatás jelentőségét. A fenti célok megvalósítását szolgálja az a kezdeményezés, hogy 2017-től a pécsi egyetemalapítás emléknapja, tehát szeptember 1-je legyen a Magyar Felsőoktatás Napja, így a magyar felsőoktatás nemzeti örökséggé válik.

Az egyetem, az egyházmegye és a város közösen készül a 650 éves jubileumra

A jubileumi ünnepségsorozatról szóló sajtótájékoztatón Bódis József, a Pécsi Tudományegyetem rektora elmondta:

„Természetesen mindenki tisztában van vele, hogy nem volt 1367 óta folyamatos az egyetemi szintű képzés Pécsett, a múlt, a jelen és a jövő között mégis van egyfajta szellemi jogfolytonosság. Szeretnénk a következő két évben egy olyan eseménysorozatot megvalósítani, amely méltó módon tiszteleg elődeink és az előtt a döntés előtt, amelynek értelmében a tizennegyedik század derekán, Magyarországon először Pécsett lerakták a tudomány alapköveit."

A Pécsi Egyházmegyét Kvanduk Frigyes általános helynök képviselte, aki beszédében kiemelte:

„Az emberi szellemiség jelentős kultúrát hozott létre. A közép-európai egyetemek, ha nem is az első vonalban, de rögtön Bologna, Párizs és Nápoly, vagyis a 13. századi nagy egyetemalapítási láz után jöttek létre. A pécsi egyetem létrehozásának a lehetősége már önmagában is nagy elismerést jelentett a 14. században. Ha jelen szellemiségünkhöz igényesen nyúlunk, akkor vissza kell nyúlnunk ezekhez a gyökerekhez, de természetesen úgy, hogy az emberi szellemiség további távlatai felé is tekintünk. Az emberi szellemiségben a hit és a tudomány mindig kéz a kézben járt, még akkor is, ha ez nem volt feszültségektől mentes – a viszony jellegéből adódóan nem is lehetett az. Ezt az utat továbbra is figyelembe kell venni, hiszen a szellemiség, a teljes transzcendencia nélkül a tudomány sem áll meg. A hit világa mindenképpen hozzátartozik egy kultúra egyetemes horizontjához. Ily módon szeretnénk mi társak lenni az ünneplésben, teljes szívvel."

A sajtótájékoztatón elhangzott: azzal, hogy Magyarország kormánya is a kezdeményezés mellé állt, immár nem lehet akadálya annak, hogy gőzerővel megkezdje a programok összehangolását, véglegesítését az egyetem, a város és az egyházmegye a tavaly novemberben aláírt együttműködési megállapodás mentén. A jubileumi ünnepségsorozat keretében Pécsett rendezik meg többek között a Hungarológiai Világkongresszust, a Magna Charta Observatory nemzetközi rektori konferenciát, valamint az európai katolikus egyetemek rektori konferenciáját. Ezek az események a várható magas résztvevői létszám miatt nyilvánvalóan a város szállodáinak, szolgáltatói szektorának is kedvezni fognak.

Az is eldőlt már, hogy a több mint két évtizedes hagyományokkal rendelkező és egyre népszerűbb „nemzetközi est" elnevezésű rendezvényt egy hónaposra bővítik. „A Pécsi Tudományegyetemen mintegy 80 ország több mint 2700 külföldi hallgatója tanul" – mondta el Zeller Gyula stratégiai és kapcsolati rektorhelyettes. „Innen jött az ötlet, hogy városi támogatással jövő tavasszal megrendezzük a Nemzetközi hónapot, amelyen a különböző kultúrák, gasztronómiai és művészeti világok széles palettája mutatkozhat be – reményeink szerint a hosszabb idősávnak köszönhetően a város, sőt, a régió polgáraival is megismertetve ezeket az értékeket, különlegességeket."

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség