Krisztusivá válni – Lelki műhelybe hívnak a Világban Élő Kármeliták
A világban élő kármeliták pécsi közösségének szervezésében a Pécsi Egyházmegye támogatásával Lelki műhely címmel indul előadás-sorozat október 7-én Pécsen.
TovábbA teremtés hetét ünnepelték a dombóvári katolikus óvodában
Hagyományosan szeptember utolsó és október első vasárnapja között ünnepeljük a teremtés hetét.
TovábbHázszentelőt ünnepeltek a Nyolc Boldogság Közösség nővérei új, pécsi otthonukban | KÉPGALÉRIA!
Arkangyalok lett a titulusa annak a háznak, mely a Nyolc Boldogság Közösség nővéreinek otthonául szolgál 2024 augusztusától. A pécsi székesegyház közelségében található, teljesen felújított és megszépült, egyházi tulajdonban levő épületben a nővérek lakóhelyén túl közösségi terek és az Oltáriszentséget őrző kápolna is otthonra talált.
TovábbFerenc pápa üzenete az elvándorlók és menekültek 110. világnapjára
Az elvándorlók és menekültek világnapján, melyet idén szeptember 29-én tartunk, a Szentatya hagyományosan üzenetet intéz a katolikus hívekhez. A pápa idei üzenetének témája: Isten együtt vándorol népével.
TovábbKutatók Éjszakája szeptember 27-én a PPHF-en
A Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola (PPHF) is csatlakozott Európa legnagyobb tudománynépszerűsítő programsorozatához, a Kutatók Éjszakájához.
TovábbSzenvedélybetegek és hozzátartozóik segítésére kötött együttműködési megállapodást a Katolikus Szeretetszolgálat és a Pécsi Egyházmegye
A Katolikus Szociális és Gyermekvédelmi Szakellátásokat és Szolgáltatásokat Fenntartók Fóruma meghívására és felkérésére létrejött megállapodásról szóló együttműködési nyilatkozatot szeptember 26-án írta alá Felföldi László pécsi megyéspüspök és dr. Vajda Norbert, a Katolikus Szeretetszolgálat főigazgatója a RÉV Szenvedélybeteg-segítő Szolgálat és a Szeretetszolgálat Szekszárdon megrendezett közös szakmai fórumán.
TovábbKönyv a Pius Gimnáziumról – Jezsuita könyvbemutatót tartanak Pécsett
A Jezsuita Kiadó rendtörténeti sorozatában október elején megjelenő kötet a pécsi jezsuita Pius Gimnázium történetének monografikus igényű feldolgozására tesz kísérletet. A könyv bemutatóját október 21-én 16.00 órakor tartják a PTE BTK Vargha Damján Konferenciateremben.
TovábbVeni Sancte szentmisével és díjátadóval indult az új akadémiai év a PPHF-en
A 2024/25-ös akadémiai év megnyitója alkalmából szeptember 21-én a pécsi székesegyházban celebrált ünnepi szentmisét Dr. Kvanduk Frigyes, a Pécsi Egyházmegye általános püspöki helynöke, a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola (PPHF) tanára az intézményben oktató papok koncelebrálásával.
TovábbA székesegyház 60 méter magas tornyában ünnepelte egymilliomodik látogatóját a pécsi püspökség
A több mint tíz évvel ezelőtti megnyitása óta több mint egymillióan váltottak jegyet a Pécsi Püspökség valamely épületének megtekintésére. A mérföldkő méltó megünneplésének apropóján egy szerencsés látogató életre szóló élménnyel gazdagodott 2024. szeptember 21-én a pécsi székesegyházban.
TovábbImakönyvek és szakrális kiadványok jelentek meg horvát nyelven
Egy, az országhatárokon átnyúló együttműködés gazdagabbá teheti a más nyelven beszélő népeket. A közelmúltban ennek a jegyében jelent meg egyebek mellett énekes- és imakönyv, valamint katolikus évkönyv horvát nyelven.
TovábbIdeje a kő összeszedésének – a Dóm Kőtárban látható kőfaragványok vallásturisztikai bemutathatóságáról tartottak szakmai fórumot
A pécsi székesegyház keleti oldala mentén, az ókeresztény sírkamra és a középkori egyetem maradványai közelségében elhelyezkedő, idén 20 éves Dóm Kőtár napjainkban az igazak álmát alussza.
TovábbEgyházmegyei férfitalálkozók: alázattal, szelídséggel, szeretettel szolgáljuk egymást a mindennapokban!
Egyházmegyeszerte nagy várakozás övezi a negyedik évadba lépett rendezvénysorozatot, melynek idei első témakörének részleteit elsőként hagyományosan Pécsett bontották ki az előadók, ezúttal Felföldi László pécsi megyéspüspök, a találkozók állandó előadója és házigazdája, valamint dr. Görföl Tibor teológus, egyetemi docens szeptember 13-án a Magtár Látogatóközpontban.
TovábbMichael Wallace Banach nuncius celebrált szentmisét a Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepén a bátai Szent Vér kegyhelyen | KÉPGALÉRIA!
Az esős időjárás ebben az esztendőben nem tette lehetővé a bátai gyalogos zarándoklat hagyományok szerinti megtartását, azonban hazánk egyetlen, Szent Vér-ereklyét őrző kegyhelye ünnepi díszbe öltözve várta szeptember 14-én a Pécsi Egyházmegye közösségeiből érkezett híveket.
TovábbA Pécsi Katolikus Karitász munkatársai is részt vesznek az árvízi védekezésben
Tíz éve nem látott méretű árvíz érte el hazánk területét. A Duna vízállása több városban is eléri a kritikus, vagyis harmadik fokot meghaladó szintet. A Pécsi Egyházmegye Katolikus Karitász munkatársai is a veszélyeztetett területen dolgoznak.
TovábbMit kezdek a keresztemmel? – Hálaadó szentmisét celebrált Felföldi László püspök Leányváron
Húszéves a Katolikus Szeretetszolgálat fenntartásában működő leányvári Hivatásőrző Ház, amely a szenvedélybetegséggel küszködő lelkipásztorok segítésére jött létre. Az intézmény 2007 óta világiakat is fogad. A szeptember 12-i jubileumi megemlékezésen megindító tanúságtételek hangzottak el, a hálaadó szentmisében Felföldi László pécsi megyéspüspök a kereszthordozásról beszélt. A Magyar Kurír írását közöljük.
TovábbKÖZELGŐ ESEMÉNYEK
-
- 2026.04.12.
-
- 2026.04.12.
-
- 2026.04.18.