Szentmisén emlékeztek a Bakócán született Gróf Majláth Gusztáv Károly erdélyi püspökre

A 200 lelkes Baranya vármegyei zsáktelepülés Szent Anna-templomában március 28-án ünnepi szentmisét celebrált Felföldi László, a Pécsi Egyházmegye püspöke, koncelebrált Mátyás Imre magyarszéki plébános.

A liturgián részt vettek Bakóca község önkormányzatának vezetői, a hívek közössége, valamint a család ma élő leszármazottai.

A néhai Majláth püspök emlékezetének ügyét Hóbár Csaba lelkipásztori munkatárs, a település díszpolgára karolta fel hat évvel ezelőtt. Azóta minden évben Majláth halálának (1940. március 18.) évfordulója alkalmából szentmisén emlékeznek a település szülöttére és adják át a díszpolgári címet az arra érdemesnek.

Szentbeszédében Felföldi László püspök méltatta Majláth püspök főpapi szolgálatát, mint fogalmazott, folyamatosan járta egyházmegyéje falvait, hogy megerősítse a közösségeket, megerősítse a papságot annak érdekében, hogy az Egyház életének igazi közösségi szeretetüzenete legyen.

A Majláth püspök által elvégzett feladat mai aktuális, és a megvalósítása ránk vár – hangsúlyozta. A közösségek legfontosabb ereje és építő gazdagsága a család, melynek létjogosultsága az emberiség történelmében ez idáig sosem volt megkérdőjelezve. A társadalomaz igazi mélyét és gazdagságát a család, az egymást erősítő nemzedékek szövetsége adja meg. Köztes út nem létezik – mutatott rá Felföldi László püspök. A családok összekapcsolódásával, minél színesebb volt egy család, annál stabilabb volt a közösség és kiegyensúlyozottabb az élet. Ma ezt kell újra kell megteremteni, ott ahol vélünk, azokkal, akik körülöttünk élnek.

Majd hozzátette, Majláth különös érzékenységgel viseltetett a családok és fiatalok iránt, ebben kell nekünk is megtalálni a küldetésünket, ezt kell az Egyházban újraépíteni, az egyházközségben a fiatalokat kell erősíteni, mert ők lesznek a jövő Egyházának meghatározó építőkövei. Az Egyház élni fog, de a fiatalokon múlik, hogy nélkülük bizonyos területeken a jövő nemzedéke mit tud az krisztuskövető közösségből megélni.

A főpásztor arra buzdította a közösséget, hogy kezdjenek el élő közösségként közeledni egymáshoz, mert ha az egyházközségeink nem tudják megteremteni és megtalálni a családi asztalnál, a közösség asztalánál és az oltár asztalánál a szeretet közösségét és a jövő közös tervezését, akkor elengedték a kezünkből azt a lehetőséget, amit Isten akar nekik adni.

                                                                                                                          * * *

Majláth Gusztáv 1864. szeptember 24-én született Bakóczán. Budai házukban rablógyilkosok törtek édesapjára és megölték az utolsó országbírót. A politikai színezetű gyilkosság rádöbbentette Majláthot a világi élet hiábavalóságára, és megérlelte benne az elhatározást, hogy apja szándéka szerint a papi pályára lép. A Strassbourgban elkezdett jogi tanulmányait hátrahagyva Bécsben, a Pázmáneum növendékekét tanult teológiát.

1887. október 6-án szentelték pappá Esztergomban. Ettől kezdve a Gusztáv helyett a Károly nevet viselte, kifejezve, hogy Borromei Szent Károly püspököt választotta példaképének. Papként előbb szemináriumi prefektus, majd rektor, 1894-ben Komárom plébánosa lett. 1897. január 28-án nevezték ki erdélyi segédpüspöknek és martyropolisi címzetes püspöknek.

A nagy múltú gyulafehérvári püspökség „lelkeket és iskolákat építő püspöke lett. Az egyház és a magyarság ellenségei azonban hamarosan fölismerték, hogy személyében erőskezű pásztort kapott a nyáj…” – írják róla a korabeli feljegyzések. Iskolákat alapított, rendszeresen látogatta egyházmegyéjét és a fronton a katonákat, ösztöndíjakat alapított és minden vagyonát az iskolákra fordította, Erdélyben az ifjúság püspökének is nevezték. Betegsége miatt 1938-ban lemondott a püspöki székről. 1940. március 18-án hunyt el. Végakarata szerint a városligeti Regnum Marianum plébániatemplom kápolnájában temették el. A templom 1951-es lerombolását követően a püspök földi maradványait éjszaka, nagy titokban a belvárosi Egyetemi Templomba menekítették át, ahol ma is nyugszik.

Szöveg és fotó: Pécsi Egyházmegye