Siklós és Szekszárd után idén Pécsett rendezik az egyházmegyei sportnapot április 14-én.
Tovább
2018. március 23-án 16. alkalommal tartották hagyományosan a mohácsi Boldog Gizella Katolikus Általános Iskolában a térségi német vers-és prózamondó versenyt.
Hagyományteremtő céllal rendeztek hangos olvasási versenyt a Néri Szent Fülöp általános iskolában március 20-án.
Áprilistól lehet beiratkozni a köznevelési intézményekbe a következő tanévre. A Pécsi Egyházmegye fenntartásában működő Baranya és Tolna megyei óvodák és iskolák beiratkozási időpontjait az alábbiakban közöljük.
Március 19-én tartotta névadójának, Szent Józsefnek az ünnepnapját a 25 éves szekszárdi Szent József Iskolaközpont.
2018. március 9-én és 10-én tartották húsvétra felkészítő lelkigyakorlatukat a mohácsi Boldog Gizella Katolikus Általános Iskola növendékei és tanárai.
A Szekszárdi Szent József Iskolaközpont már 11. éve szervezi Szülők Akadémiája című sikeres előadássorozatát, amelynek keretében ismert előadókat hív, hogy a keresztény nevelés tág területeinek bejárásával szélesítse az érdeklődő szülők és pedagógusok szemléletét.
A szekszárdi Szent József Iskolaközpont nyílt órákra várta jelenlegi és leendő tanítványainak szüleit, nagyszüleit.
A Szent Imre Katolikus Általános Iskola nevelőtestülete 5 órás továbbképzésen vett részt 2018. február 16-án a Katolikus Pedagógiai Intézet szervezésében. Az intézményben megtartott képzés a logikus gondolkodás fejlesztésének lehetőségeit mutatta be a gyakorlatban.
Ismét énekszóval telt meg a mohácsi Német Nemzetiségi Ház. A Park Utcai Katolikus Általános Iskola a Mohácsi Német Önkormányzattal közösen ebben az évben is megrendezte hagyományos területi német népdaléneklési versenyét a Busójárás programjaként február 9-én. A megmérettetésen idén is szép számmal vettek részt a város és a környék legjobb énekesei.