infoblokk kedv final felso ERFAÚJ TORNATEREM, MODERN ESZKÖZÖK ÉS SZAKTANTERMEK
– EURÓPAI UNIÓS FORRÁSBÓL ÚJUL MEG PÉCSI SZENT MÓR ISKOLAKÖZPONT

Az Európai Unió 1,247 milliárd forintos támogatásával megvalósuló fejlesztésnek köszönhetően a Pécsi Egyházmegye fenntartásában álló Pécsi Szent Mór Iskolaközpont jobb infrastrukturális környezetben biztosíthatja diákjai számára a mindennapi testnevelés órákat és javulnak a természettudományok és művészeti képzés feltételei is. A mindennapos testnevelés infrastrukturális hátterének biztosításához nélkülözhetetlen, új tornaterem épül a meglévő iskolaépülethez. Az elnyert forrás révén a vonatkozó szabályozásnak megfelelő körülmények között sportolhatnak majd az iskola diákjai és számos egyéb, oktatásfejlesztési célú átalakításra és eszközbeszerzésre is sor kerül.

A Pécsi Szent Mór Iskolaközpont eddig csak igen nehezen tudta teljesíteni a közoktatásban kötelezővé vált mindennapos testnevelésórák megtartását. Tornaterem hiányában a pedagógusok a párhuzamosan folyó 3-3 tanórát egy kisméretű, télen sátorral fedett sportpályán voltak kénytelenek megtartani. Az iskola a délelőtti oktatási időben elmaradó testnevelés órákat délutáni összevont foglalkozásokkal helyettesítette. Az EFOP-4.1.1-15 felhívás megjelenésével az intézmény fenntartójának, a Pécsi Egyházmegyének lehetősége nyílik arra, hogy pályázati forrásból egy új tornatermet építtethessen fel diákjai számára. A kettes osztatú tornatermet a felső tagozatos tanulók és gimnáziumi diákok mellett az alsósok is használhatják majd. A szabványos kosárlabda pálya méretű tér azonban nemcsak a mindennapi testnevelés feltételeit biztosítja az iskola diákjai számára, hanem a fejlesztés lezárultával rendezvénytérként is funkcionál majd: szalagavatók, évnyitó és évzáró rendezvények megtartására is alkalmas lesz, A létrejövő tornaterem zöld tetején udvar létesül.

A meglévő iskolai épület új tantermekkel bővül, a jelenlegi helyiségek pedig átalakításra kerülnek, hogy megfeleljenek a magyar oktatási szabványban előírtaknak. Természettudományos labor épül ki, tágasabb helyiségbe kerül a könyvtár és új, zeneoktatásra alkalmas kistermek kialakításával az évtizedek óta zajló művészetoktatásnak is igyekeznek megfelelő, méltó teret biztosítani. A szaktantárgyi szemléltető eszközök, informatikai berendezések és bútorok beszerzésének köszönhetően pedig a termek felszereltsége jelentősen javul.

Kedvezményezett: Magyar Katolikus Egyház Pécsi Egyházmegye
Megvalósulási helyszín: 7621 Pécs, Papnövelde u. 1.

A kivitelezés várhatóan 2018 őszén ér véget. A projekt 2019 márciusában záródik.
Támogató: Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program. A 100%-ban vissza nem térítendő támogatást az Európai Regionális Fejlesztési Alap biztosítja.

A projekt címe: A Szent Mór Iskolaközpont infrastrukturális fejlesztése
A projekt azonosító száma: EFOP-4.1.1-15-2016-00039
A támogatás mértéke (%-ban): 100%
A szerződött támogatás összege: 1,247 milliárd forint


 

Több mint 1,2 milliárdból fejlesztik a pécsi Szent Mór Katolikus Iskolaközpontot

Pécs, 2017. április 28., péntek (MTI) - Több mint 1,2 milliárd forintos európai uniós forrásból teljes egészében megújul és tornacsarnokkal bővül a Pécsi Egyházmegye fenntartásában a baranyai megyeszékhelyen működő Szent Mór Katolikus Iskolaközpontot.

Udvardy György pécsi megyés püspök a beruházásról tartott pénteki sajtótájékoztatón közölte: az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Programból (EFOP) finanszírozott beruházás keretében új tornacsarnok épül, a meglévő iskolaépület teljes mértékben megújul, tantermekkel bővül, a jelenlegi helyiségeket pedig az oktatási szabványoknak megfelelően alakítják át.

Aki az iskolába fektet, az a jövőt tartja fontosnak - hangoztatta a főpásztor, aki jelezte, hogy az egyházmegyének számos további terve van Pécsett az oktatáson túl az épített örökség gondozásával kapcsolatban is.

Ennek részleteiről és előzményeiről Dohóczki Péter, az 1700 ingatlant kezelő egyházmegye gazdasági igazgatója felidézte: 2012 és 2016 között 6,5 milliárd forint értékű intézményfejlesztést hajtottak végre, egyúttal megjegyezte, hogy továbbra is rengeteg igény van a modernizációkra. A jövőre vonatkozó tervekről azt mondta: 10,8 milliárd forint értékű támogatásra szerződtek, amelyből 6,6 milliárdot fognak oktatási célú beruházásokra fordítani.

A hétszáz diákot oktató Szent Mór Katolikus Iskolaközpont új tornacsarnoka a hozzá tartozó kiszolgálóhelyiségekkel együtt mintegy 1400 négyzetméter területű új építést jelent, emellett az 1746-ban készült épületegyüttes összesen 6000 négyzetméternyi területen újul meg. Mint hozzátette, a májusban induló beruházások reményeik szerint 2018 szeptemberére fejeződhetnek be.

Az MTI-nek eljuttatott írásos összegzés szerint a szabványos kosárlabda pálya méretű tér nemcsak a mindennapi testnevelés feltételeit biztosítja az iskola diákjai számára, hanem rendezvénytérként is funkcionál majd, tetején pedig udvart létesítenek.

Természettudományos labor is épül, tágasabb helyiségbe kerül a könyvtár és új, zeneoktatásra alkalmas kistermek kialakításával az intézményben évtizedek óta zajló művészetoktatásnak is igyekeznek megfelelő teret biztosítani - írták hozzátéve, hogy a szaktantárgyi szemléltető eszközök, informatikai berendezések és bútorok beszerzésének köszönhetően pedig a termek felszereltsége is jelentősen javul.

Páva Zsolt (Fidesz-KDNP), Pécs polgármestere, aki üdvözölte a beruházást, az eseményen kifejtette: az egyházak a jó gazda gondosságával bántak és a kárpótlás időszakában "elképesztő módon lelakott" állapotban visszakapott városi ingatlanokkal, azok a felújításoknak köszönhetően idővel visszanyerték régi szépségüket.

Továbbá:

 

2024 április
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.
Egyházmegyei szabadegyetem 2024/3:
-
2024. 05. 08. - 2024. 05. 08.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség