A nagy érdeklődés miatt Pécsen továbbra is két estén át lehetett bekapcsolódni a Felföldi László megyéspüspök által életre hívott férfitalálkozók idei évadának második nagy témakörébe. A Magtár Látogatóközpontban november 10-én és 11-én megtartott rendezvény ezúttal a férfi félelmeinek és reményeinek nagy sorskérdéseit helyezte a középpontba. A folytatásban az előadók a Pécsi Egyházmegye további hat településére: Mohácsra, Szekszárdra, Paksra, Tamásiba, Dombóvárra és Szigetvárra viszik el a tematikus programot.
A hit és remény karöltve jár a félelmekkel szemben
Berecz Tibor, a pécsi székesegyház káplánja előadásában a férfiúi élet egyik nagy nehézségének nevezte, amikor a férfi nem tud mindent kézben, kontroll alatt tartani: „Ilyenkor nem érezzük magunkat biztonságban, ezért mindennapjainkban a biztonság megteremtésére törekszünk, melyhez szükség van a hitre; a természetfelettire és a hétköznapi bizalomra is. Fontos, hogy oda tudjunk fordulni az Istenhez, mint forráshoz és belé tudjuk vetni a remény horgonyát. A remény összeköt minket a céllal, ami felé törekszünk, a remény erőt ad a küzdelmekben. A hit pedig abban segít, hogy amikor nem látjuk, akkor is tudjuk, hogy van és létezik a cél.
Fontos, hogy a férfinak legyenek céljai, mert arra van teremtve, hogy másokat, akik rá vannak bízva, akik rá hagyatkoznak, vezessen. Ehhez bizalomra van szükség, ahogy nekünk is bíznunk kell az Istenben. Ez a hit. Hívőként örök célunk a mennyország, melynek eléréshez a természetfelettiből tudunk erőt meríteni, hogy az örök élethez tudjuk rendelni hosszú- és rövid távú céljainkat” -fogalmazott Berecz Tibor.
Vissza a gyökerekhez! Ahol minden elkezdődött…
Felföldi László megyéspüspök már az emberi félelemnek a teremtést követően megjelenő, a bűnbeesés pillanatától létező útját kutatta elmélkedésében. A pécsi főpásztor kiemelte, a félelem a teremtés óta kíséri az emberiséget, általa elkezdődött egy végtelen folyamat. Az ember szembefordult Istennel és önmagával. Félelmünkben és zavarodottságunkban képesek vagyunk elbújni, elmenekülni, mert félünk beszélgetni. Nem a másiktól félünk, hanem önmagunktól, mert közben olyannal kell szembenézni, amivel nem szeretnénk, vagy nem tudunk. Így indulhat el egy ember életében a mindenek felé rendelt hobbi és munka, ami távol tart minket életünk valóságától. Ebben a zavarban és feszültségben kell megtalálni magunkat. Nem az a kérdés, hogy van vagy nincs félelem, hanem az, hogy mit engedünk meg magunknak, hogyan tudjuk megteremteni benne az életünk biztonságát és erejét.
Szabad-e félni? Miért félünk attól, amitől félünk?
Fontos megjegyezni, mutatott rá Felföldi László, hogy miközben félelmeink miatt boldogtalanok vagyunk, tudnánk tenni ellene. De könnyebb elmenekülni, nem vállalni a szembenézést. Már gyermekkortól jelen van az életünkben egy belénk rögződött zavar és bizonytalanság, amit a szülők, a biztos pontok veszekedése, zavara kelt, ami elbizonytalanítja a gyermek biztonságát. Ma a gyerekek legnagyobb félelme, hogy a szüleik el fognak válni. A kisgyermekkorban rögzült félelemérzet végigkíséri az életünket. De a szülők félelmei, a létbizonytalanság, melyben nem látják a kiutat és a megoldást, nem csak bennük öltenek testet, hanem hordozzák, gerjesztik és továbbadják azt. A félelem természetes dolog, de le kell győznünk. Meg kell találni, észre kell venni, hogy mi okozza a zavarodottságot, mert a félelem magunkba zár, elszakít Istentől és önmagunktól.
Mitől félünk?
A főpásztor tanításában hangsúlyozta, kezdetben az ember egységben élt az Istennel, harmóniában önmagával és társával, az asszonnyal, akit mellé rendelt az Úr. Az Istennel való szembefordulással, a bűn megjelenésével az ember szégyenében elbújt, elrejtőzködött Isten és a társa elől. A férfi egyik legnagyobb feszültsége lett a nő világa, a vele való kapcsolata, meghódítása és megtartása.
Az emberi tudás jót és rosszat egyaránt magában hordoz. A tudomány csúcsának is nevezzük az atom és az atomenergia felfedezését. Most mégis ettől félünk, az emberi tudomány termékétől, mely képes a világunkat elpusztítani. Ez valós félelem. Nem a mi kezünkben van a sorsa, ezért nyomasztja napjainkban szívünket, lelkünket.
De ott vannak az élvezetet nyújtó félelmek, az extrém szórakozások, vagy épp horrorfilmek, amelyekért fizetünk, pedig közben ordítunk és boldogok vagyunk. A félelemmel párosuló élvezettel az a baj, hogy a hatás kedvéért folyamatosan kell növelni a szörnyűségek borzalmát. Mert úgy érzékeljük, hogy folyamatosan szükség van erra a fajta stresszre és feszültségre, mely óriási belső erőket mozgósít, melyek segítik és erősítik képességeinket.
Teljesen normális, hogy félünk valami a jónak a végétől, természetes, hogy öregkorban félünk a haláltól. Félünk attól, hogy éljük majd meg? Ahhoz, hogy szépen és méltón, szembe kell nézni vele, meg kell tanulni beszélni a halálról, elköszönni szeretteinktől. Beszélgetni a haldoklóval, szépen beszélgetni vagy éppen csak meghallgatni őt a halálos ágyán. Meg kell tanulni, hogy sokszor a legtöbb, hogy ott vagyunk, hogy a másik számíthat ránk a félelmében.
Félni szabad és szükséges is, de előbb-utóbb dönteni kell. Jézus is félt. Vérrel verejtékezett a Getszemáni kertben a döntés órájában (v. ö. Lk 22, 39-44). Pontosan tudta, mi vár rá, és szenvedett a félelemtől. Mi férfiak azonban nem bírjuk a félelemmel járó szenvedést, lebénulunk, pedig lépni kell.
Mikor lépjünk? Melyik a legjobb pillanat?
A félelemben a legrosszabb a tehetetlenség, amikor nem tudjuk, hogy mit tegyünk - fogalmazott Felföldi László. Ilyenkor az a kérdés, hogy mi a megoldás, mi a lelkiismeretem szerinti legjobb megoldás, melyik a legalkalmasabb pillanat, amikor mindenképpen meg kell oldani a problémát? Várni lehet és kell is, de a végtelenségig várni nagyon veszélyes lehet. Fontos, hogy a félelem ne tartson vissza, hogy amikor elkövetkezik a pillanat, valóban megoldjuk azt. Ne dugjuk homokba a fejünket, hanem amikor eljön a döntés órája, merjünk szembe nézni a félelmünkkel, döntsünk és induljunk, haladjunk az úton.
Ne légy kicsinyhitű és kételkedő! (vö. Mt 14,31)
Ne féljünk attól, hogy valami újat kezdjünk - figyelmeztette a hallgatóságot a püspök. Életünk változtatásának lehetősége bennünk van, de ehhez le kell győzni a félelmet. Ne féljetek az élettől, az újtól, a szeretettől, Istentől. A világot Isten teremtette, nem akarja elvenni tőlünk, szereti a teremtményét, akit nem tart félelemben, csupán, mint jó Atya, számon kér, mert azt akarja, hogy boldog életünk legyen. Az Úrban való hit visz tovább minket ebben a zavarodott világban. „Élek, de már nem én, hanem Krisztus él énbennem. Minthogy azonban most még testben élek, Isten Fiának hitében élek, aki szeretett engem és feláldozta magát értem.” (Gal 2,20) Pál apostol így fogalmazza meg a döntés utáni szabadságérzés megtapasztalását. Ez az újjászületés, a hit, ami tovább viheti az életünket. Ez nem egyéni, hanem közösségi erő. Magunkban kevesek vagyunk, de Istennel együtt, a közösséggel együtt már győzni fogunk – zárta előadását Felföldi László pécsi püspök.
„Valójában nem is én cselekszem, hanem a bennem lakó bűn” (Róm7, 17)
Pál apostol egy másik leveléből idézve a rendezvény előadásainak sorát Helstáb Ákos, a pécsi Ciszterci Szent Margit Óvoda, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium igazgatója zárta, aki a félelmek neurológiai, illetve a tudatalattiban rejtező hátterét tárta fel a hallgatóság számára. Azt az életre szóló, belső harcot és küzdelmet, mely a félelmeink gyökereiből ered és a tudatalattink tárol el a memóriánkban.
A férfitalálkozók november 18-án Mohácson folytatódnak. A további helyszínek és időpontok listája ITT található!
Fotó: Hegyi László
Pécsi Egyházmegye
Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.
