Pécs-Jézus Szíve

A húsvéti szent idő Krisztus megváltó életművének, az azt betetőző szentséges kínszenvedésének időszaka. Urunk haláláig menő engedelmességének gyümölcseiből először Ő maga részesült, amikor feltámadásával, mennybemenetelével és mennyei trónfoglalásával megdicsőítette őt az Atya.

December 7-én, szombaton 16 órától hagyományos angol karácsonyi ünnepségre hívja Dr. Csigi Péter, a Puis-templom káplánja az angol nyelven beszélő és tanulni vágyó érdeklődőket.

Jézus Szent Szívének ünnepén, június 28-án szentmisét mutatott be Udvardy György pécsi megyéspüspök az avatandó orvosokért. A végzős hallgatók évről-évre szentmise keretében adnak hálát az elvégzett tanulmányokért, és áldást kérnek az előttük álló munkára, szolgálatra.

Dr. Udvardy György megyéspüspök 2019. augusztus 1-jétől az alábbi területi és személyi változásokat rendelte el a Pécsi Egyházmegyében.

December 24-én és 25-én több pécsi templomban adnak elő karácsonyi misztériumjátékot plébániai közösségek, ministránsok, hittanosok.

2018. június 28-án a pécsi Jézus Szíve Plébániatemplomban kaptak püspöki áldást az idén diplomázó orvostanhallgatók. Udvardy György pécsi megyéspüspök Isten kegyelmét kérte a medikusok jövőbeni munkájára.

Az egyházmegye lelkipásztori ellátásának biztosítására Udvardy György megyéspüspök 2018. augusztus 1-jével az alábbi személyi és területi változtatásokat rendelte el:

75 évvel ezelőtt június 6-án, a II. világháború leggyötrelmesebb évében ajánlották Pécs városát és lakóit Jézus Szent Szíve oltalmába.

Hatvan évvel ezelőtt, 1958. március 2-án halt meg Virág Ferenc, a Pécsi Egyházmegye huszadik századi történetének nagyformátumú püspöke.

A Házasság Hetén a Pécsi Egyházmegyében is számos program várta a párokat, hogy egy hétig egymásra figyeljenek és mások figyelmét is felhívják a házasság értékeire.

Decemberben a pécsi Jézus Szíve Plébánia egyedülálló programot hirdetett, egy kihívást, amelyre házaspárok jelentkezését várták. A program célja, hogy a 10 feladat teljesítése során a házastársak közelebb kerüljenek egymáshoz.

2017. június 30-án a pécsi Jézus Szíve Plébániatemplomban kaptak áldást az idén diplomázó orvostanhallgatók. Udvardy György megyéspüspök Isten kegyelmét kérte hivatásukra és egyesével megáldotta a jelenlévő medikusokat.

December 4-én vasárnap a 18.00 órakor kezdődő szentmisén Udvardy György megyéspüspök megáldja a közelmúltban felújított Pius templomot. A galéria képeiből jól látszik, hogy nagy szükség volt a munkálatokra.

Több mint egy éve várják az Ifjúság útján minden hónapban kétszer az angolul imádkozni vágyókat.

Október 18-án, Szent Lukács ünnepén áldotta meg Udvardy György pécsi megyéspüspök a több mint 15 milliárd forintból felújított és átalakított Janus Pannonius Klinikai Tömb új kórházkápolnáját.

Április 16-án, szombaton lelki napot tartottak középiskolás, egyetemista fiatalok részére a pécsi Pius templomban „Evezz a mélyre" címmel. Az eseményen hatvanan vettek részt.

Több mint 90 millió forintból újítják fel a Pius templom déli homlokzatát és a tornyokat, valamint a lépcsőket, a burkolatokat, a támfalakat és a kerítéseket. A felújítás az EMMI pályázaton elnyert 23 millió forintból, a plébánia saját pénzéből és a Pécsi Egyházmegye támogatásával valósul meg.

Pécsett, a Pius templomban hosszú évek óta hagyomány, hogy február 3. és 11. között naponta imádkozzák a lourdes-i kilenced egy-egy napjának imáját. Mivel február 11. a Betegek világnapja, a szentmisén szolgáltatták ki a betegek kenetét a szenvedőknek.

„Élete a mi életünk... Küldetése a mi küldetésünk..." Ezzel a mottóval hirdette meg a verbita rend jubileumi ünnepségsorozatát. A megszentelt élet éve egybeesik a verbita rend magyarországi letelepedésének centenáriumi évével. Pécsett október 17-én rendeznek kulturális napot.

Július 3-án a PTE Általános Orvostudományi Karának végzős, avatás előtt álló orvostanhallgatóiért tartottak szentmisét a Pius templomban délután 5 órakor. A szentmisét Udvardy György megyéspüspök celebrálta.

LD honlap logó Telefon
2021 április
H K Sz Cs P Szo V
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 1 2

Közelgő események

ELMARAD - Igazgatói továbbképzés:
Magtár Látogatóközpont -
2021. 04. 19. -
ELMARAD - Szabadegyetem:
Magtár Látogatóközpont -
2021. 04. 21. -
Lectio Divina Eucharistica:
ONLINE -
2021. 04. 22. - 2021. 04. 22.
ELMARAD - Bérmálkozók lelki napja:
Pécs, Dombóvár -
2021. 04. 24. - 2021. 04. 24.
ELMARAD - Egyházmegyei sportnap:
Paks -
2021. 04. 24. - 2021. 04. 24.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

pem nek

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség