Április 5-én zárult a Pécsi Egyházmegye nagyböjti lelkigyakorlat-sorozata a Pécsi Jézus szíve (Pius) templomban. Pécs városának több plébániájáról mintegy 300 hívő hívő érkezett, hogy részt vegyen a közös imádságra épülő lelkigyakorlaton, melynek elmélkedéseit dr. Kvanduk Frigyes általános helynök, Szép Attila hivatalvezető püspöki helynök és dr. Simon-Wagner István, a pécsi ferences templom plébánosa vezették. A lelkigyakorlatot záró szentmise főcelebránsa Felföldi László megyéspüspök volt.

A Pécsi Egyházmegyében élő katolikus hívek közösségét megszólító lelkigyakorlatokat hagyományteremtő szándékkal ebben az évben rendezték meg első alkalommal 11 település 13 helyszínén február 25. és április 5. között. A lelkigyakorlat minden egyes helyszínen megegyező módon épült fel: három részből állt, melyben 15.00 és 18.00 óra között óránként egy, a hegyi beszédre (Mt 5-7) épülő elmélkedést hallhattak a hívek, majd egytized rózsafüzért és a keresztúti ájtatosság egy állomását imádkozták. A lelkigyakorlatot, melynek teljes időtartamában folyamatos gyónási lehetőséget biztosítottak, főpásztori szentmise zárta.

 583 Piusz lelkinap 2023 01

Dr. Kvanduk Frigyes általános helynök, a Jézus szíves templom plébánosa a keresztény tökéletesség lehetséges megvalósításáról beszélt Máté evangéliumának ötödik fejezete alapján („Legyetek hát tökéletesek, amint mennyei Atyátok tökéletes!" /Mt 5,48/).

583 Piusz lelkinap 2023 16

A szónok elmélkedésében a szegénység fogalmával hozta összefüggésbe Jézus kijelentését. A szegények - Izrael népe többször is jutott reménytelenül szegény sorsra - pontosan tudják, hogy hol a helye az életükben Istennek, a kegyelemnek. A nyolc boldogság Krisztus titkát jeleníti meg, aki teljes szívét, teljes és abszolút szeretetét ajándékozza az embernek.

583 Piusz lelkinap 2023 06

Szép Attila hivatalvezető püspöki helynök a nagyböjti készülődés lényegét három kulcsszó köré csoportosította: alamizsna, imádság, böjt. Kiemelte, hogy az Istennek tesző imádság és böjt az emberi lélek belső rejtekében megy végbe, és nem az a célja, hogy mások elismerését, a feltűnést keresse. Az Úr imádságának elmondásakor sem az a lényeg, hogy a Jézus által elmondott szavakat mondogassuk, ismételgessük, hanem az, hogy azzal a lelkülettel, gyermeki ráhagyatkozással forduljunk Istenhez, amivel Jézus is viseltetett az Atya iránt.

583 Piusz lelkinap 2023 13

Dr. Simon-Wagner István, a pécsi ferences templom plébánosa Máté evangéliumának hetedik fejezetéből, Jézus hegyi beszédének záró példabeszédét emelte ki, ami a homokra és a sziklára épült házak közötti különbségről szól (vö. Mt 7, 24-27). A történelemből is ismerünk ingoványos alapra felhúzott építészeti remekeket - ilyen a pisai ferde torony is -, melyek időtállósága meglehetősen kétséges.

583 Piusz lelkinap 2023 17

Jézus a hegyi beszéd végén az addig elhangzott tanítást foglalja össze: a krisztuskövetőknek olyan életházat kell építeniük, amit nem kezdenek ki viharok. Minden ember életében vannak viharok. Mindannyian folyamatosan építjük életünket. Külsőleg gyakran szépnek látszik az életünk, családunk, munkánk. A lényeg azonban a belső tartás, amit a szeretet ad meg - zárta gondolatait dr. Simon-Wagner István. 583 Piusz lelkinap 2023 19

A lelkigyakorlat-sorozat utolsó helyszínén bemutatott szentmise homíliájában Felföldi László megyéspüspök kiemelte, Jézus kezdettől fogva a nagycsütürtök estére készítette az apostolokat, három éven keresztül. A kenyér és a bor, a test és a vér csodája, amit a kezükbe adott, minden addigi csodát felülmúlt. Az apostolok csoportja akkorra már közösséggé formálódott, mert kiválaszotta őket, meghívta és közösséggé formálta őket. Ez az, ami itt és most nagyon komoly feladatunk lesz: minden templomi közösségben krisztusi közösséget teremteni. Jézus a szívünkben akar életet teremteni. Most a világban az egész emberiségnek ácsolják a keresztet. Ezt a keresztet pedig csak Krisztus, a Feltámadott képes legyőzni, életté változtatni - zárta szavait a főpásztor.

Szöveg és fotó: Pécsi Egyházmegye

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség