karitász

A pécsi Szent Egyed Közösség szervezésében április 29-én Pécsett közös imádságra nyílik lehetőség mons. Marco Gnavival.

Az egyik drogérialánc öt éve rendszeresen kampányol az elszegényedett kisgyermekes családok megsegítéséért. Az Együtt a babákért elnevezésű program keretein belül a Katolikus Karitász közreműködésével fél évre elegendő pelenkával támogatnak 800 rászoruló családot. A Pécsi Egyházmegyében idén 65 családnak jut az adományból.

Idén is folytatódik a Katolikus Karitász Öngondoskodó háztartás programja. A tavasz elején több mint 1600 családot ajándékoznak meg vetőmagokkal, országosan összesen 4,5 millió forint értékben. A Pécsi Egyházmegyében ez az akció száz családot érint.

A Katolikus Karitász – Caritas Hungarica és az Egyházmegyei Karitász szervezetek a Katolikus Karitász jubileumi éve alkalmából rajzpályázatot hirdetnek Embertől Emberig címmel. Az egyházmegyei zsűrizéskor korcsoportonként a 3 legjobb helyezést elért pályaművet küldik tovább országos minősítésre.

Már hagyománnyá vált, hogy nagyhéten a Pécsi Egyházmegyei Katolikus Karitász és a Pécs-Gyárvárosi Római Katolikus Plébánia melegételt oszt a rászoruló családoknak. Az idei évben az Egerági Önkéntes Tűzoltó Egyesület tagjai is csatlakoztak a megvalósításhoz.

Az idei nagyböjti gyűjtés eredményeképpen a Dombóvári Katolikus Karitász önkéntesei ötven húsvéti csomagot tudtak összeállítani. Az ajándékcsomagokat az Irgalmasság Szentéve alkalmából szervezett szeretetvendégség keretében osztották ki a rászorulóknak.

Február 27-én a pécsi Szent Egyed Közösség az elmúlt években Pécs városában elhunyt hajléktalanokról emlékezett meg. A szentmisét az Irgalmasok templomában Morvay Imre Pio atya celebrálta délelőtt 11 órakor.

Február 27-én a pécsi Szent Egyed Közösség szentmisével emlékezik meg az elmúlt években Pécsett elhunyt hajléktalanokról.

Országszerte összesen 20 millió forint értékben több mint félmillió darab pelenkával tudja segíteni a családokat a Magyar Katolikus Karitász és a Drogerie Markt áruházlánc közös, Együtt a babákért programjával. A Pécsi Egyházmegyében 64 rászoruló kisgyermekes család kap fél évre elegendő pelenkát.

Pécsett találkoztak az ország karitász igazgatói, és összeállították az éves programot. A katolikus segélyszervezet idén kettős jubileumot ünnepel: a karitász megalakulásának 85. és újjászerveződésének 25. évfordulóját. Az év során az elmúlt évtizedekben végzett munkát értékelik.

Egészségügyi és lakossági szolgáltatások, fogyatékkal élő emberek, gyermekek és családok, hajléktalanok, szenvedélybetegek és idős emberek ellátása, módszertani és oktatási intézmények, valamint vegyes profilú intézmények fenntartása és működtetése a feladata a Magyar Málta Szeretetszolgálatnak.

A Pécs-Kertvárosi Szent Erzsébet Plébánián több mint tíz éve rendezik meg advent idején a Szegények Karácsonyát. A szentmisén és ünnepségen idén százötvenen vettek részt. A rászoruló családokat agapéval várták, valamint ajándékcsomagot és vásárlási utalványt kaptak.

Kétszáz adag ételt, meleg ruhát, játékokat és ajándékcsomagokat osztott a Pécsi Egyházmegyei Katolikus Karitász december 21-én a Pécs-Gyárvárosi templom udvarán. A pécsi csoport idén harmadszor oszt ételt a városban.

December 12-én, szombaton a Remény Háza Nappali Melegedőjében a Pécsi Rendőrkapitányság munkatársai osztottak ajándékokat és főztek az ellátottak számára.

Idén tizennyolcadik alkalommal hirdette meg az Adni öröm! elnevezésű akciót a Magyar Máltai Szeretetszolgálat. Pécsett három helyen adhatják le tartós élelmiszer- vagy tisztítószer-adományukat a lakosok.

Adománygyűjtést tartottak a Collegium Seraphicumban az Autista Segítő Központban lakó és tanuló gyermekek részére. Az adományok célba juttatását Szabó Ferenc József atya koordinálta.

Adománygyűjtés, ruha- és ételosztás, lakhatás támogatása, idősgondozás, adventi vásár, kályha és tüzelő a rászorulóknak. A Pécsi Egyházmegyei Katolikus Karitász idén is segít a nehézsorsú családoknak.

A Katolikus Karitász egész évben segíti a nehézségekkel küzdő családokat, idős, beteg embereket. Az ünnep közeledtével országszerte élelmiszert, meleg ruhát, cipőt takarókat gyűjtenek a karitászcsoportok.

Húszéves jubileumát ünnepelte november 17-én a Katolikus Karitász Szekszárdon. Az ünnepségen részt vett Udvardy György pécsi megyéspüspök is.

A szociális munka napján, november 16-án a Magyar Máltai Szeretetszolgálat pécsi csoportja Esztergár Lajos-díjban részesült.

A Magyar Élelmiszerbank Egyesület november utolsó hétvégéjén lakossági élelmiszergyűjtést szervez nélkülöző családok számára, amelyhez idén is csatlakozik a Pécsi Egyházmegyei Katolikus Karitász.

2015. október 23-án és 24-én rendezte meg a Pécsi Egyházmegyei Katolikus Karitász a már hagyománynak számító lelki gyakorlatot és képzést karitászcsoportok számára. A jó hangulatú és tartalmas képzésen nagy számban jelentek meg a csoportok vezetői, képviselői, munkatársai.

Október 23-24 -én a Pécsi Egyházmegyei Katolikus Karitász találkozót szervez önkéntesei részére. A képzés nyílt, a szervezők ugyanis lehetőséget szeretnének biztosítani azok számára is, akiket érdekel a karitász munkája.

A Caritas Hungarica Díjat a Pécsi Egyházmegyéből idén Kungl Jánosné, Makra Ferenc és Stángli Lászlóné kapta. A Katolikus Karitász a Caritas Hungarica Díjjal ismeri el azon önkéntesek munkáját, akik hosszú évek óta áldozatosan szolgálják rászoruló, magányos, beteg embertársainkat.

Október 12-én, hétfőn a pécsi keresztény orvoskör meghívására tart előadást Csigi Péter atya a Katolikus Karitász Janus Pannonius utcai székházában Pécsen. A 19 órakor kezdődő előadás címe: „Boldognak hirdet engem minden nemzedék" Elmélkedés három Mária-ikonról.

Hétvégén a Pécsi Egyházmegyei Katolikus Karitász hat önkéntese orvosi ellátással, takaróval, élelemmel segítette a migránsokat Röszkénél. Péntektől vasárnapig csaknem 15 ezer bevándorló lépte át a határt.

Rangos díjat kapott a Betegápoló Irgalmasrend pécsi házfőnöke. P. Morvay Imre (Pio atya) a Pécsi Ételládák Mozgalom elindításáért és működtetéséért kapta meg a Hajléktalanokért Közalapítvány elismerését.

A Katolikus Karitász szeptember 7-én építette ki bázisát a röszkei menekülttáborban. Az ellátás folyamatos: a menekültek orvosi segítséget, takarót, ivóvizet kapnak.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Khetanipe a Romák Összefogásáért Egyesület Pécs önkormányzatának konzorciumi partnereként közösen valósította meg a „Lakhatási integrációt erősítő településrehabilitáció a Hősök terén" című szociális városrehabilitációt célzó projektet Pécs keleti városrészében.

A Katolikus Karitász idén nyáron is országosan több mint tízezer gyermek táborozási költségét támogatta vagy szervezett számukra nyári tábort. Ebből a feladatból a Pécsi Egyházmegyei Katolikus Karitász is kivette a részét. Összesen huszonkét nyári napközit illetve gyerektábort támogattak, hozzájárulva az étkezés, a szállás, a játékok és az utaztatás költségeihez. Önkéntesekkel és kísérő felnőttekkel is tudtak segíteni.

A Pécsi Egyházmegye egyik munkatársa és családja nehéz helyzetbe került. A négygyermekes család otthonába 2015. július 8-án este villám csapott, s ennek következtében kigyulladt tetőtér-beépítéses családi házuk.

230 adag ételt osztott a Pécsi Egyházmegyei Katolikus Karitász a Pécs-Gyárvárosi Plébánia udvarán kedden. A meleg étel mellett 150 tartósélelmiszer-csomagot is kaptak a rászorulók. Országosan több mint 180 tonna élelmiszer gyűlt össze a nagyböjti tartósélelmiszer-gyűjtési akció során.

Új tetőt kapott a Remény Háza. A pár évvel ezelőtt elkezdett épületbővítéssel és a mostani teljes tetőszerkezeti cserével végre teljessé válik a hajléktalanoknak helyet adó intézmény felújítása.

A Katolikus Karitász már korábban együttműködési megállapodást kötött a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatallal, melynek keretében folyamatosan segítette a befogadó állomásokon elhelyezett menekülteket. Tekintettel az elmúlt hónapokban hazánkba érkező migránsok növekvő számára, szervezetünk még hatékonyabban vesz részt ebben a munkában. Ferenc pápa útmutatását követve a Karitász folyamatosan figyelemmel kíséri a Magyarországra érkező, átutazó menekültek helyzetét, készen arra, hogy segítségére siessen az otthonaikat elhagyni kényszerülőknek.

Dr. Szalai János c. prépost, püspöki tanácsos, ny. teológiai tanár, ny. karitász igazgató életének 92., papságának 69. évében 2015. május 18-án elhunyt. Temetése 2015. június 4-én 12.00 órai kezdettel lesz a Pécsi Köztemető Szent Mihály kápolnájában.

Enni adok – enni kapok. Ez a felirat áll a Betegápoló Irgalmasrend Pécsi Háza kerítésére szerelt ládán. Egyre többen készülnek már úgy reggel, hogy eggyel több péksüteményt tesznek a táskájukba, ezzel is segítve a rászorulókat.

Országszerte összesen 6500 csomag pelenkát adományoz a Katolikus Karitász. A Pécsi Egyházmegyében 15 rászoruló kisgyermekes család kap fél évre elegendő pelenkát két kisgyermek részére.

Öt helyszínen összesen ezer adag ételt osztott kedden a Kreatív Pécsi Gasztronómiáért Egyesület, a városvezetés, a Pécsi Egyházmegye és karitatív szervezetek segítségével.

Kedves Testvérek!

Egyházunk kétezer éve hivatásának tekinti, hogy gondoskodjék a szegényekről.

A Pécsi Egyházmegyei Katolikus Karitász a napokban nyitott számlát a súlyos betegséggel küzdő korábbi pécsi vízilabdaedző, Ambrus Tamás megsegítésére.

A Pécsi Egyházmegyei Katolikus Karitász is gyűjt tartós élelmiszert Kárpátalja és a háború sújtotta Ukrajna területein élők megsegítésére. Az adományokat a Janus Pannonius utca 4. számú épületükben várják.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat mobil tüdőszűrő busza két napra Pécsre érkezett. A Pécs-Kertvárosi Szent Erzsébet Plébánia Remény Házában hajléktalan embereken végezték el a vizsgálatokat, míg a Hősök terén a keleti városrész rászoruló lakosságának tüdőszűrése zajlott.

Ambrus Tamásért, a súlyosan beteg vízilabdaedzőért is játszottak a pécsi OB I-es vízilabdázók szombaton. Az Abay Nemes Oszkár Sportuszoda bejáratánál felállított gyűjtőládába dobhatták be a szurkolók a belépőt kiváltó, teljes egészében Ambrus Tamásnak szánt összeget.

Idén új székházba költözhet a Pécsi Székesegyház Nagycsaládos Egyesülete és a Szövetség a Pécsi Családokért szervezet. Az új székház a Szabó József utcában lesz.

A Közös az Út Alapítványt a Pécs-Kertvárosi Szent Erzsébet Plébániához tartozó civilek hozták létre 2008-ban. A cél a gyermekek, a nagycsaládok, a hátrányos helyzetben lévők és a mélyszegénységben élő vidéki emberek segítése.

Idén a Pécsi Székesegyház Nagycsaládos Egyesületének javaslatára két sokgyermekes család karácsonyfája alá kerülhet minőségi gyerekjáték több mint százezer forint értékben.

220 cipősdobozt vittek négy ormánsági településre a Pécsi Egyházmegyei Katolikus Karitász munkatársai és 250 adag meleg ételt osztottak a Pécs-Gyárvárosi templom előtt december 22-én.

A nehéz helyzetben lévő családoknak és a hajléktalanoknak nyújtott segítséget a Pécs-Kertvárosi Szent Erzsébet Plébánia karitász csoportja hétvégén.

December 22-én tartotta karácsonyi ünnepségét a Remény Háza. Az eseményre a támogató cégeket és a magánszemélyeket is meghívták a szervezők.

LD honlap logó Telefon