A Pécsi Egyházmegyei Katolikus Karitász a „Tárjátok ki a szíveteket!” programon belül a 2020-as évben is elindította „Angyalbatyu”-ajándékgyűjtő akcióját. Az Angyalbatyu, a Katolikus Karitász egy igazán nagyszabású és népszerű adománygyűjtő akciója, amely során hátrányos helyzetű gyermekek számára készítenek ajándékcsomagokat, akiknek ez a meglepetés jelentheti az egyetlen ajándékot a karácsonyfa alatt.

Sok nehézség, bizonytalanság és kihívás áll mindannyiunk előtt, de idén talán még nagyobb szükség van az összefogásra, mint valaha. A rászoruló gyermekek még inkább várják a Karácsony békességét, áldottságát, meghittségét, az együttlétet és persze az ajándékokat. Az összegyűjtött ajándékcsomagokkal az idei évben is szeretnék szebbé tenni az egyházmegyében élő, rászoruló gyermekek karácsonyát. A téli krízis program a „Tárjátok ki a szíveteket” elnevezést viseli, a cipős dobozos „Angyalbatyukba” pedig ezt a szeretet csomagolják és küldik el a gyermekekhez.

A batyukba jó állapotú játékokat, apró ajándéktárgyakat, könyveket, pipere holmikat, édességet vagy akár egy kedves üzenetet is csomagolhatnak. Ezeket a csomagokat a gyűjtőpontokon lehetett leadni december 18-ig, hogy Karácsony ünnepéig megérkezhessenek a gyermekekhez.

Idén a pandémia miatt ez a program is kicsit átalakult. Az elmúlt években a pécsi középiskolások nagyon aktívak voltak a gyűjtésben, mert sok iskola központilag csatlakozott a programhoz, és helyben megszervezték a gyűjtést. Idén a diákok egyénileg hozták a gyűjtőpontra az adományokat, amely munkájukkal a közösségi szolgálatukat is végezhették egyben.

Külön szeretnénk köszönetet mondani a Pécsi Szent Mór Katolikus Iskolának, a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumnak, a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskolának, a Mandulafa Waldorf Iskolának, a Mecsek Fűszért Zrt-nek, akik helyben szervezték a gyűjtést, és adták át a Pécsi Karitásznak az Angyalbatyukat, hogy eljuttathassuk a rászoruló gyermekekhez. Nagyon sok magánszemély is csatlakozott, és adta le az adományt a gyűjtőpontokon, feléjük is szeretnénk a hálánkat kifejezni.

Az így összegyűlt csomagokat a Karitász önkéntesek, és munkatársak juttatják el a rászoruló, nehéz helyzetű családok gyermekeinek még Karácsony előtt az egész Egyházmegye területére. Továbbá a Pécsi Egyházmegye 50 Angyalbatyuval járult hozzá az Országos Karitász segélyakciójához, amivel Kárpátalján is segítünk a szegény sorsú családoknak.

Köszönjük, hogy támogatják a munkánkat.

Ha Ön is szeretné a munkánkat támogatni, azt megteheti a Takarékbank Zrt.-nél vezetett 50400113–11093668 számú bankszámlára történő befizetéssel. Számlatulajdonos: Pécsi Egyházmegyei Katolikus Karitász

 „Segítsünk együtt, legyen ünnep a Karácsony még több gyermeknek!”

Fotó: Pécsi Egyházmegyei Katolikus Karitász

Ungherese V1 web k

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 december
H K Sz Cs P Szo V
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Közelgő események

Szállást keres a Szent Család - Misztériumjáték Pécs belvárosában:
-
2024. 12. 21. - 2024. 12. 21.
Éjféli szentmise a székesegyházban:
-
2024. 12. 24. - 2024. 12. 25.
Szentév megnyitása a pécsi székesegyházban:
-
2025. 01. 04. - 2025. 01. 04.
Német nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2025. 01. 19. - 2025. 01. 19.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség