Hetente jelentkező lelki sétáink alkalmával rápillanthatunk a térségben rejlő értékekre, betekinthetünk az érintett plébánia közösségi életébe, tevékenységeibe, miközben lelki útravalóval is gazdagodhatunk.

Lelki séta a Himesházi Római Katolikus Plébánia területén

Tizenhetedik állomás: Himesháza – „Béke lakozzék falaid között és biztonság házaidban!” (Zsolt 122,7)

Lelki sétánkat a Himesházi Római Katolikus Plébánia területén folytatjuk. A plébániához Himesháza központtal Erdősmárok, Fazekasboda, Geresdlak, Maráza, Székelyszabar, Szűr települések tartoznak. A térség „hímes” templomáról, vallási hagyományairól és lelki életéről Erb József plébános úr mesél:

Hímesháza már Szent István király időszakában is fontos helynek számított, mivel a falu határában épült fel a királyi rendeletnek megfelelően az a templom, amelyhez a környék tíz faluja tartozott. Maga a település elnevezése is a templomhoz kapcsolódik, a „ház” szó ebben az időszakban az Isten házára utalt, míg a „hímes” jelző arra, hogy ennek a falunak a temploma szebb volt, mint a többié. A falutól északra található keresztnél lehetett az a régi „festett” templom, amely a török időben sajnos elpusztult. Ekkor a község is elnéptelenedett. 1722-től érkeztek az első német telepesek (majd később székelyek és felvidékiek is), akik 1724-ben szalmatetős imaházat építettek, ami néhány évvel később ez leégett. A mai templom 1753-55 között épült fel az akkori pécsi megyéspüspök, Klimó György támogatásával. 1822-től jött létre önálló plébánia, 1825-től van az anyakönyvvezetés. A plébániához tartoztak abban az időben Szebény, Palotabozsok, Kisnyárád települések is, amelyek azóta önállóak lettek, vagy más plébániához kerültek.

Himeshaza Erb József plebanos SZGY EgyediA templomot az évek alatt többször újítgatták. Az 1970-es években cserép helyett gyári palával fedték be a tetőszerkezetet, amely lassanként átengedte az esővizet. Ennek következtében a templom beázott és falfestményei tönkrementek.

Az I. világháború után a templom harangjait egy kivételével be kellett szolgáltatni. A harangok pótlásáról 1925-től kezdve gondoskodtak elődeink, egy 120 kg-os és egy 240 kg-os harang után egy 565 kg-os harang került a toronyba, amely napjainkban is megszólal délidőben.  

A templomépítés 250. évfordulójára emlékezve – 2004-ben – az épület bejáratának jobb oldalán egy márványtábla került elhelyezésre, rajta a következő zsoltáridézettel:

„Béke lakozzék falaid között és biztonság házaidban!” (Zsolt 122,7)

A Kisboldogasszony tiszteletére felszentelt templomot 2018-19-ben újították fel: megújult a teljes tetőszerkezet, továbbá külső és belső festéseket végezték el.

A főoltárkép Szűz Mária születését ábrázolja szülei, Szt. Anna és Szt. Joachim, valamint az angyalok társaságában. A festmény Dorfmeister István alkotása. A jobb oldali mellékoltáron látható, a Jézus születése című kép érdekessége, hogy Szent Antal is felkerült a Szent Család mellé. A bal oldali mellékoltár a Szent Kereszt címet viseli.

A templom belső díszítéseként a mennyezetképek a hét szentséget ábrázolják. A kórustól a szentély felé haladva bal oldalon a keresztség, a bérmálás, az Oltáriszentség; jobb oldalon a bűnbánat szentsége, a betegek kenete, és az egyházi rend jelképei láthatóak. A hetedik szentség, vagyis a házasság a kórus középső boltíve felett található.  Az orgona Angster gyártmány.  

A templom körül korábban temető volt, amire egy megmaradt sírkereszt emlékeztet. A templom előtt jobb oldalon áll egy emlékmű, amelyet egy helyi szobrász készített a településről elhurcoltak emlékére.

A Kisboldogasszony tiszteletére felszentelt templom búcsúját az idei esztendőben szeptember 5-én, vasárnap tartjuk a 9.30 órakor kezdődő szentmisével. Jó idő esetén a szertartást követően a templomkertben találkozó és közös együttlét lesz. Mindenkit szeretettel várunk! – hívja fel figyelmünket a plébános úr. 

 A falu lakossága jelenleg 1000 fő – a hívek körében székelyek, felvidékiek, németek egyaránt vannak. A népcsoportok őrzik saját hagyományukat és kultúrájukat. Havonta egy alkalommal van német nyelvű szentmise, a vasárnapi szentmiséken német és magyar énekek felváltva hangzanak el.

Himeshaz teplom kulso 2 SZGY EgyediÚrnapján és augusztus 20-án a körmenetben a hívek népviseletbe öltözve vonulnak fel a helyi fúvószenekar kíséretében. Fazekasbodán a közelmúltban elhunyt polgármester asszony kezdeményezésére az Úrnapi körmenetet németül tartják.

Közösségeink sorában rózsafüzér társulat működik 5-6 rózsával. A házasokból álló, 4-5 családot jelentő csoport kéthavonta tartja összejöveteleit. Ministránsok vannak, habár kevesebben járnak: a ministráns foglalkozások időpontjai sajnos több gyermeknél ütköznek a zenei órákkal vagy sportedzésekkel. Kisgyermekek számára a templomban külön rész került kialakításra (kisasztal székekkel). Szép énekkarunk van, amely fiatal édesanyákból áll – lelkesen énekelnek, gitáros kísérettel. A jövőben Szent Mónika közösséget is szeretnénk létrehozni plébániánkon.

Hittanoktatás a geresdlaki és a himesházi iskolában, valamint az óvodában is zajlik. A hétvégi templomi hitoktatást nehezebb összehozni, mivel a gyermekek különböző falvakból érkeznek az iskolába. A korábban itt szolgáló Dr. Kormon József plébános atya angolt tanított a gyermekeknek, akik így már két nyelvet sajátíthattak el. Ennek köszönhetően a tanulásban sokan komolyabb sikereket értek el. Itt kell megemlíteni, hogy a falu szülöttje, Mihelisz Norbert autóversenyző, akire nagyon büszkék vagyunk és örömmel vesszük, hogy minden évben támogatja a helyi iskolát és az óvodát is.

2020-tól a geresdlaki plébániát is a himesházi plébániához csatolták. Geresdlak két település – Püspöklak és Geresd – egyesítésével jött létre, így a falunak két temploma is van. A laki részen Szent Bertalan tiszteletére, a geresdi részen Remete Szent Pál tiszteletére felszentelt épület szolgál a liturgiák helyszíneként.

Kisgeresden egy harangláb van, külön berendezett, festett szobában jönnek össze a hívek. Itt minden év augusztus 20-án van ünnepség, amely szentmisével indul, majd kenyéráldással folytatódik, majd délután virágos falu versenyt tartanak.

Erdősmárok (korábbi nevén Püspökmárok) a plébánia legkisebb települése, ahol hollandok és németek vásárolják meg a megüresedő házakat.  

Maráza határában az erdőben áll egy gyönyörű kápolna, amelyhez minden évben Szűz Mária születésének ünnepnapján, szeptember 8-án 14.00 órakor indul körmenet a faluból. A kápolnánál zarándokok részvételével szentmisét tartunk, amelyre sokan érkeznek más településekről és Pécsről is.

A plébános atya zárógondolatként hangsúlyozza, hogy nagyon szorgalmas lakosság él és munkálkodik a faluban. Sétánk során ez igen jól tükröződik a településképen, továbbá a magaslaton álló szépen rendezett, gondozott templomi környezetben is, ahol olyan érzésünk lehet, mintha a Tábor hegyén lennénk: „Uram, jó nekünk itt lennünk.” (Mt 17,4). Mielőtt az idilli helyről továbbindulnánk, Kisboldogasszony ünnepéhez közeledvén, és egyben a búcsúra is készülvén köszöntsük Szűzanyánkat az alábbi énekekkel:

„Szentanya üdvözlégy, Te szülted a Királyt,
ki földet, eget tart századokon át birodalmas erővel!

Az én szívem ünnepi szózattal árad­­,
zengem dalomat a Királynak.
Ékesebb vagy te az emberek fiainál,
kedvesség ömlött el ajkadon,
megáldott téged örökké az Isten.

Szentanya üdvözlégy, Te szülted a Királyt,
ki földet, eget tart századokon át birodalmas erővel!

Halljad leányom és lássad és figyelj rám,
felejtsd el népedet és atyádnak házát.
Mert a te szépségedet kívánja a Király,
hódolj neki, mert ő a Te Urad, Istened. 

Szentanya üdvözlégy, Te szülted a Királyt,
ki földet, eget tart századokon át birodalmas erővel!”

……

„Mit frohem Herzen will ich singen.
Dir Jungfrau, Mutter, Königin…”

 

Fotó: Szolnoki György
Forrás: Hímesházi Római Katolikus Plébánia; Liturgikus Népénektár

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2