Hetente jelentkező lelki sétáink alkalmával rápillanthatunk a térségben rejlő értékekre, betekinthetünk az érintett plébánia közösségi életébe, tevékenységeibe, miközben lelki útravalóval is gazdagodhatunk.

Negyvenharmadik állomás: Szigetvár – „…azért jöttem, hogy életük legyen…" (Jn 1,10)

Rosner Zsolt 1Lelki sétánk következő állomása a Szigetvári Római Katolikus Plébánia területe, amelyhez az alábbi települések tartoznak: Almamellék, Almáskeresztúr, Bánfa, Boldogasszonyfa, Botykapeterd, Csebény, Dencsháza, Hobol, Horváthertelend, Ibafa, Katádfa, Mozsgó, Nagypeterd, Nyugotszenterzsébet, Rózsafa, Szentegát, Szentlászló, Szigetvár, Szulimán. A térség lelkipásztori szolgálatát Rosner Zsolt plébános, családreferens látja el, aki ez alkalommal bemutatja számunkra a plébánia hitéletét, felelevenítve a kultúrtörténeti vonatkozásokat és a krisztusi értékrendre alapozott törekvéseket is:  

Szigetvár a „Civitas Invicta/Legyőzhetetlen Város” címét viseli. A lelki séta Szentírásból származó „Azért jöttem, hogy életük legyen” (Jn1,10) mottója arra utal, hogy Szigetvár Zrínyi Miklós városa, aki azt az önfeláldozó példát mutatja meg nekünk, amit Jézus Krisztustól tanult: odaadja életét családjáért, barátaiért, hazájáért. Jézus Krisztus is odaadta életét miérettünk…

Ha a szigetvári plébániához tartozó falvakat végig pásztázzuk, Szigetvártól északra a sváb kötődésű, katolikus Zselic, délre a református Ormánság tájegységeiben barangolunk. Így érthető, hogy a plébánia északabbra fekvő falvaiban szinte mindenütt vannak katolikus templomok, délen elvétve. A terület kultúrtörténeti emlékeinek létrejöttében a kegyurak nagy szerepet játszottak, közülük kiemelkedő a Biedermann család két ága, akik Szentegáton és Mozsgón hagytak maguk után díszes grófi kápolnát. A gazdag zselici sváb falvak a kegyúri kápolnákon kívül is szép templomokat emeltek Szulimánban, Szentlászló, Almamelléken, Ibafán vagy éppen Almáskeresztúron. Szigetváron napjaink hitéletének liturgikus helyszínéül két templom is szolgál:

A mai Zárda utcai Páduai Szent Antal templomot a ferencesek építették nagy valószínűséggel a korábbi dzsámi építőanyagait felhasználva. A munkálatok 1736-ban fejeződtek be és a templomot Páduai Szent Antal tiszteletére szentelték fel. Az épület végleges formáját az 1890. évi restauráláskor nyerte el. Barokk oltárrendszerének különlegességét az adja, hogy a hagyományos hármas tagolása mellett maga a főoltár is hármas tagolású. Ennek elkészültét az 1760-as évekre teszik a szakértők. A templom renoválására 2018. októberében kezdődtek meg a nagyszabású felújítási munkálatok, amelynek keretében megújult a templom külseje, valamint a festés mellett megtörtént a toronysisak lemezfedése is. Az épület valamennyi ablakát újra cserélték. Belülről teljes vakolatjavítás és festés történt, új villamoshálózatot építettek ki, padfűtést alakítottak ki. A templom új hangosítást is kapott. Az épület oldalfalait, tornyát, valamint tetőszerkezetét vonóvasakkal statikailag megerősítették.  Kiváló akusztikája és a volt kolostorépületben működő zeneiskolával való szimbiózisa folytán a megújult Szent Antal-templom remélhetőleg a város kultúrcentrumává növi ki magát.

A bejárat felől nézve barokk stílusú Szent Rókus Plébániatemplom 1580-ban épült Ali pasa egykori dzsámijaként. Az épület felszentelése az 1710-es években történt, amikor egész Európában, Magyarországon is pestijárvány dúlt. A járványnak tudható be, hogy a templom védőszentjének Szent Rókust választották, aki betegeket ápolt és a gyógyulás reményében fohászkodtak hozzá.  A század utolsó negyedére fejeződött be barokk templommá való átépítése. A kupola belsejére ekkor festette meg Dorfmeister István a Szigetvár elestét és visszafoglalást megörökítő monumentális freskóját. A falfestmény nagy részén történelmi események ábrázolását, földi jeleneteket látunk, amellyel a művész a nemzeti érzést erősíti. A belső körben látható égi jelenet középpontjában a Szentháromság galambja látható, alatta angyalok lebegnek, s Szűz Mária jelenik meg a felszabadító vezér felett, hogy ismét védelmébe vegye a nemzetet.

Az épület mai képe az 1980-as években végzett helyreállítás során alakult ki: egy barokk templom, amely megmutatja egykori dzsámi jellegét is, szimbolizálva Szigetvár keresztény és oszmán múltját. Az ikonikus épület a város történelmének és identitásának meghatározó eleme.

281 szent rokus dorfmeister

Szigetvár városközpontjától mintegy három kilométerre északkeletre található az évszázadokon át oly népszerű zarándokhely, a turbéki Segítő Szűz Mária-kegytemplom. A templom helyén korábban egy fából és sárból épült kis kápolna állt, melyet két szakaszban építették át és 1770-re készült el. Az épület ma látható formáját az 1910-es években nyerte el. Homlokzatán a török és magyar állam is Szulejmán szultánra és – a korábbi ismeretek szerint hajdan e helyen állt – sírépítményére emlékező, kétnyelvű táblát helyezett el. A szultáni türbe Segítő Szűz Mária tiszteletére történt 1689. évi felszentelésére szintén emléktábla hívja fel a figyelmet. Az egykor híres zarándokhely Mária mennybevétele és születése napján, augusztus 15-én és szeptember 8-án tartott búcsú alkalmakkor a környékbeli magyar, német, horvát és cigány hívek tömegeit vonzotta.

281 turbek kegytemplom

Az épített örökséget az emberek imádsága teszi élővé, ezért az igazi lelki sétát a családoknál kezdjük. Mindannyian családban élünk. Szerencsére hagyományosan vallásos családok még mindig vannak Szigetváron és a falvakban, igaz, fogyatkozó számban. Ezekre a családokra, idősebbekre és középkorúakra az egyházközség mindenben számíthat.

Az idősek hagyományos vallásosságát közösségi szinten Szigetváron tudjuk csak megőrizni. A falusi rózsafüzértársulatok már csak emlékekben élnek. A jelenleg működő Rózsafüzér Társulatunk tagjaival minden hónap első csütörtökén együtt beszélgetünk a plébánián, és közösen imádkozunk a plébániatemplomban.

Házaspárjaink a Házas Hétvége családcsoportjaiban jönnek össze a környék több településéről, és támogatják egymást barátként, társként Krisztus követésében.

281 hivek

Nagyon gyümölcsöző a felnőttképzés terén a szigetvári Bibliakör, ami a felnőtt katekézis befogadócsoportjaként is működik.

A Szent Rókus Caritas csoportunk rendszeresen oszt ételt, ruhákat, segíti a rászorulókat.

Tiszteletreméltó Szentlászlón a középkorú hívők igyekezete, hogy a templomokat rendben tartsák, hagyományaikat felélesszék. Jó hangulatú beszélgetésekben, közös imádságokban támogatjuk egymást a Szentlászlói Felnőtt Körben hitünk elmélyítésében. A Szentlászlói Kis Szent Teréz Körben a szentlászlói templom takarításáért, díszítéséért tevékenykedő asszonyok lelkes csoportja szeretettel várja mindazokat, akik beengedik Istent otthonukba, saját otthonukhoz hasonlóan Isten házát és a templom környezetét is szívesen gondozzák. A kis község gazdag hagyományai ezer szálon kötnek bennünket Istenhez, egymáshoz.

281 szentlaszlo templom belso

Egy nagy kihívás megtalálni a hangot a gyermekeiket elsőáldozásra beírató szülőkkel. Nagyon nyitottak, érdeklődők, de sokuknál még hiányzik az elköteleződés lépése. Sok támogatásra van szükségük ahhoz, hogy Krisztussal mélyebb kapcsolatot létesítsenek. Ez a lelkipásztori munkák súlypontja. Ezeknek a templommal ismerkedő családoknak frissen indítottunk ministránscsoportot. Kéthetente vasárnapi iskolába hívjuk a szentségek felvételére készülőket és szüleiket. A hittanos közösségek itt találkoznak és ismerkednek a templomi liturgiával. 4 katekétánk munkájának ez a szíve. Ehhez a munkához tartoznak még a családos programok, hittantáborok, amelyek kedveltek hittanosaink és családjaik körében. Különleges vállalkozásként plébániánk minden katekétájának munkájára építve idén barkaszentelést és virágvasárnapi misztériumjátékot tartunk a szigetvári Vigadóban, ahol megtekintjük a pécsi ifjúsági passió egy korábbi felvételét, miközben hittanosainkkal együtt mi is bekapcsolódunk a fiatalok játékába, közösen átélve a drámai eseményeket.

281 szentmise ministransokkal

A plébánia missziós lelkülettel belevágott egy olyan programsorozatba is, amellyel igyekszik elérni azokat is, akik még távol vannak a gyakorló keresztény élettől. Féléves előkészítés után a plébánia Tanácsosi Testülete útnak indította a Turbék 2022 jótékonysági programsorozatot. A jelenleg életveszélyes állapotban lévő egykori kegyhely árnyékában nemzedékek nőttek fel, találtak egymásra. A búcsúkon házasságok köttettek, barátságok újultak meg. Ezt szeretnénk újra minél többekkel megtapasztaltatni e jótékonysági programsorozat keretében, hogy a turbéki Segítő Szűz Mária-kegytemplom sokak számára ismét közösségi helyszínné váljon. A rendezvénysorozat első programja a március 4-én megtartott jótékonysági hangverseny volt a szigetvári ferences templomban, amelynek közönségszervezésébe minden, a programban résztvevő iskola bekapcsolódott. Szép műsorral és illusztris vendégekkel ünnepelhettünk együtt. Nagy várakozással nézünk a Városi keresztút elé, amelyben április 1-jén 17.00 órakor elindulunk a Szent Rókus templomtól és a nevezetes szigetvári szakrális helyeket érintve imádkozzuk végig a keresztúti állomásokat a turbéki kegytemplomhoz menet. Húsvéthétfőn délután a Világosság útját járjuk a kegytemplom körül, május 5-ére pedig fáklyás körmenetet szervezünk a kegytemplomhoz. Fő programunk a május 6-i rendezvény, amellyel szeretnénk sokakat megmozgatni. Ez a plébánia éves nagy, missziós programja, amellyel közösségünk a nem feltétlen vallásgyakorló, de jószándékú középkorosztályt próbálja elérni és megfertőzni „turbékoló”, krisztusi szeretettel. Munkahelyi közösségeket szólítunk meg, hogy reggeltől 6/11/15,5 km távú gyalogtúrán vagy 32 km-es kerékpártúrán, illetve főzőversenyen, végül akadályversenyen vegyenek részt, és nevezési díjukkal támogassák a jótékonysági programba bekapcsolódó iskolákat. (A programokról bővebb információ a plébánia honlapján olvasható.)

A járvány után igyekszünk újjáéleszteni a hagyományos közösségi eseményeket is, mint amilyen a január elejei plébániai gyalogtúra volt, vagy a szentlászlói Anyák napi bál és a szigetvári Szent Antal búcsúi egyházközségi bál lesz.

Falusi templombúcsúink közül kiemelkedik az almáskeresztúri Mária Neve-búcsú, amelyen a település egész napos ünnepet tart, és fontos része a szentmise. Szentlászlón is igazi faluünnep a templom búcsúja.

Szigetváron a templomokhoz kötődő hagyományok túlélését akadályozta, hogy évtizedeken keresztül hol egyik, hol másik templom volt romos állapotban. Idén fogjuk hosszú idő után először ünnepélyesen megülni egy nyáron mindkét templom búcsúját. Szent Antal ünnepére bállal, Szent Rókus ünnepére majálissal készülünk.

Plébániatemplomunk védőszentje, Szent Rókus egykor a pestises betegek gyógyulásában volt hathatós közbenjáró, ma félelmeink, függőségeink közepette segít. Lelki sétánk végén forduljunk bizalommal az Élő Istenhez az ő közbenjárását kérve:

Kérünk, Urunk, őrizd meg mindenkor irgalmasan népedet, és Szent Rókus közbenjárására óvd meg testünket és lelkünket minden fertőzéstől.  A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

Forrás:
Szigetvári Római Katolikus Plébánia
www.szigetvariplebania.hu

Fotó:
Pécsi Egyházmegye
Szigetvári Római Katolikus Plébánia
www.szigetvariplebania.hu
(20+) Szentlászlói Római Katolikus Egyházközség | Facebook

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2