A heti rendszerességgel jelentkező „Örömhírre hangolva” videósorozat a megjelenését követő vasárnapi evangéliumi szakaszon való elmélkedést kívánja elmélyíteni Nyúl Viktor plébános, főiskolai tanár gondolataival, emellett arra buzdít, hogy olvassuk a Szentírást és cselekedjük meg az Igét! (Virágvasárnap vasárnap, 2023. április 2.)

Dicsértessék a Jézus Krisztus! Szeretettel köszöntök Mindenkit!

Az Úr Jézus szenvedésének vasárnapján, vagyis Virágvasárnap, az evangéliumi részletet, Máté evangéliumának huszonhetedik fejezetéből olvassuk.

Megrendítő sorokat hallottunk Máté evangéliumából, Jézus Krisztus szenvedéstörténetét. Szent II. János Pál pápa arra hívott bennünket, hogy tanuljuk meg szemlélni Jézus arcát, szemlélni a szenvedő Jézus arcát is. Máté evangéliumnak ez a részlete arra bátorít most bennünket, hogy szemléljük Jézust, szemléljük most mi is Jézust, a szenvedő Jézust. Vegyük észre mindazt a szenvedést, amit ő elfogad, hogy megkorbácsolják, kigúnyolják, megütik, levetkőztetik, olyan ruhába adják, amellyel kigúnyolják őt, hogy a nehéz keresztet kell vinnie, hogy érzi a szögeknek a fájdalmát, s a keresztre feszítés során a fojtó, nehéz fájdalmat, nehéz már a lélegzetet vennie, Jézus szenvedését szemléljük. Szemléljük Jézus arcát, és hagyjuk, hogy a látvány, amit látunk, hasson ránk!

Jézus a kereszten, az ő anyanyelvén így imádkozik: „Éli, Éli, lámá szábáktáni?” Ez arámi nyelven azt jelenti: „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?” Ez a sor nem a kétségbeesését fejezi ki. Ez a sor, a 21. zsoltár kezdő mondata, vagyis Jézus a szenvedések között is imádkozik. Isten szavával imádkozik, Isten megtestesült Igéje. A zsoltárral szólítja meg az Atyát, ebben a nehéz, kiszolgáltatott helyzetében az Isten Fia. Ez a mondat, a kezdő sora tehát a 21. zsoltárnak, amely imádságban ezt is olvassuk később: „Hirdetni fogom nevedet testvéreim előtt, a gyülekezetben dicsőítelek Téged. Ti, akik félitek az Urat, áldjátok, magasztaljátok őt Jákob fiai, Izrael minden gyermeke félje őt.” Vagyis ez a sor, amellyel Jézus imádkozik a kereszten ― „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?” ―, nem az ő kétségbeesését fejezi ki, hanem az ő bizalmát, az Atyára való ráhagyatkozását. Ebben a nehéz helyzetben is az Atyához fordul, rábízza magát, és bennünket is arra hív, hogy mi is minden élethelyzetünkben, minden nehézségünkben szólítsuk meg bátran az Atyát, bátran hagyatkozzunk rá, magasztaljuk, dicsérjük Istent, féljük Istent, vagyis egyedül őt imádjuk.

Jézus a kereszten értünk szenved. Szemlélve Jézus szenvedését, rádöbbenhetünk arra az igazságra, hogy Isten ennyire szeret bennünket. A kereszt, Jézus szenvedése, Isten szeretetének a nagy jele. Isten ennyire szeret téged is, engem is, mindannyiunkat, minden embert. Szemléljük Jézust, aki a próbatételben arra is tanít bennünket, hogy mindig tudjunk Istenhez fordulni, mindig van kiút. Így mondja Ferenc pápa: a remény ablaka mindig nyitva áll előttünk, vagyis az Atyára mindig rábízhatjuk magunkat. Lehet, nem értjük azt a helyzetet, amiben vagyunk, lehet, hogy fájdalmas az az állapot, amiben vagyunk, de tudjuk, hogy Isten jó, őrá mindig rábízhatjuk magunkat. Fontos, hogy őt megszólítsuk, akár ezzel a zsoltárral is, és fontos, hogy rábízzuk magunkat az Úrra, mert Isten szeretete győz!

A százados, akinek az volt a feladata, hogy őrizze ott Jézust a kereszten, felügyelje a kivégző osztagnak a munkáját, egy kemény ember lehetett. Látott sok embert meghalni, de az a mód, ahogy Jézus meghal, azok az események, jelek, amelyek kísérik Jézus halálát, illetve követik Jézus halálát, megrendítik ezt a századost. Valaki így fogalmazott egyszer: a századost lefegyverezte Jézus szeretete. És kimondja ez a százados: ez az ember valóban az Isten Fia. Felismeri Jézusban az Isten Fiát. Felismeri, hogy Isten Fia az, aki a kereszten függ, aki a kereszten meghalt értünk. Tanuljuk meg mi is a századostól szemlélni Jézust, és kimondani minden nap: Jézus, te valóban az Isten Fia vagy!

Szent II. János Pál pápa kérésének megfelelően szemléljük Jézus arcát, gondolkodjunk el azon, érezzük át azt a valóságot, azt a mély hitigazságot, hogy Isten ennyire szeret bennünket, és hagyjuk, hogy az ő szeretete bennünket is lefegyverezzen, bennünket is átformáljon, és minden nap a századossal együtt mondjuk ki: Jézus, te valóban az Isten Fia vagy! Rád bízom magamat, családomat, életemet, minden embertestvéremet!

Tartsunk egy kis csendet, és ebben a csendben imádkozzunk Ferenc pápáért, imádkozzunk a családokért, a fiatalokért, az idősekért, a betegekért, imádkozzunk az egészségügyben dolgozókért és a béke ajándékáért!

Nyúl Viktor plébános, főiskolai tanár


2023.04.02. - Virágvasárnap (Mt 27,27-54)

A helytartó katonái bevitték Jézust a helytartóságra, és köréje gyűjtötték az egész helyőrséget. Levetkőztették, bíborszínű köpenyt adtak rá, tövisből koronát fontak, és a fejére helyezték, a jobbjába pedig nádszálat nyomtak, azután térdet hajtva előtte így gúnyolták: „Üdvöz légy, zsidók királya!” Közben leköpdösték, elvették tőle a nádat, és a fejét verték vele. Miután így csúfot űztek belőle, levették róla a köpenyt, felöltöztették a saját ruháiba, és elvezették, hogy keresztre feszítsék.
Amint kifelé haladtak, találkoztak egy Simon nevű cirenei emberrel; őt kényszerítették, hogy vigye (Jézus) keresztjét. Végül odaértek arra a helyre, amelyet Golgotának, azaz Koponyák helyének hívnak. Itt epével kevert bort adtak neki. Ő megízlelte, de nem kért belőle. Azután keresztre feszítették. Sorsot vetve szétosztották egymás között a ruháit, majd letelepedtek ott, és őrizték. Feje fölé odaírták elítélésének okát: „Ez Jézus, a zsidók királya.”
Ugyanakkor két rablót is keresztre feszítettek vele: az egyiket jobbról, a másikat balról.
Akik arra jártak, káromolták őt, bólogattak a fejükkel és ezt mondták: „Le akartad rombolni a templomot, és harmadnapra fölépíteni? Szabadítsd hát meg önmagadat! Ha Isten Fia vagy, szállj le a keresztről!” Ugyanígy gúnyolták őt a főpapok is az írástudókkal és a vénekkel együtt: „Másokat megmentett, de magát nem tudja megmenteni! Ha Izrael királya ő, hát jöjjön le most a keresztről, és hiszünk benne! Bízott az Istenben? Mentse meg őt most, ha akarja! Hiszen azt mondta: Az Isten Fia vagyok!” Ugyanígy gyalázták őt a vele megfeszített rablók is.
Hat órától sötétség borult az egész földre kilenc óráig. Kilenc óra körül Jézus nagyot kiáltott: „Éli, Éli, lámá szábáktáni?”, azaz: „Istenem, Istenem! Miért hagytál el engem?” Az ott állók hallották ezt, és egyesek megjegyezték: „Ez Illést hívja!” Egyikük mindjárt odafutott, fogott egy ecetbe mártott szivacsot, rátűzte egy nádszálra, és inni adott neki. A többiek azonban ezt mondták: „Hadd lássuk, eljön-e Illés, hogy megszabadítsa?” Jézus pedig még egyszer hangosan felkiáltott, és kilehelte lelkét.
És ekkor a templom függönye kettéhasadt, felülről egészen az aljáig. A föld megmozdult, a sziklák megrepedtek. Sírok nyíltak meg, és sok elhunyt szentnek feltámadt a teste. Az ő feltámadása után előjöttek a sírokból, bementek a szent városba, és sokaknak megjelentek. A százados és a többiek is, akik Jézust őrizték, a földrengés és a történtek láttára igen megrémültek, és így szóltak: „Ez valóban Isten Fia volt!”

Ezek az evangélium igéi.

 

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

partnerek kórházlelkészség