A kánai menyegző csodájában Krisztus és az egyház kapcsolatának mélysége tárul fel.
„A kánai menyegző, az első csoda... Ó, ez a csoda, ez a kedves csoda! Nem a bánatot, hanem az emberi örömet látogatta meg Krisztus, és amikor először tett csodát, az emberi örömnek segített... Aki szereti az embereket, az szereti az örömüket is...” – írja Dosztojevszkij A Karamazov testvérekben. A János-evangélium 2. fejezetében olvasható történet szerint anyja és tanítványai társaságában vett részt Jézus Kánában azon a menyegzőn, amely kis híján botrányba fulladt. Bár megoszlik az értelmezők véleménye arról, hogy a bor elfogyása voltaképpen kisebb katasztrófát vagy csupán apróbb kellemetlenséget jelentett volna-e, annyi bizonyos, hogy az új házasok jól jártak, hogy nem a szomjan maradtakról, hanem Jézus különleges és nagyszabású ajándékáról emlegetik meg a lakodalmukat.
A „Katolikus Királyok mestere”, A kánai menyegző
(1495/97, olaj, 137x93 cm, Nemzeti Galéria, Washington DC)
Ezt a menyegzőt ábrázolja az a festmény, amelyet egy ismeretlen festő készített 1495 körül, és ma Washingtonban van kiállítva. Egyes feltételezések szerint kasztíliai, mások szerint németalföldi művész alkotásáról van szó, akit a „Katolikus Királyok mesteré”-nek neveznek, mivel főművét, azt az oltárképet, amelynek a kánai menyegző ábrázolása is részét képezi, a két katolikus uralkodó, Aragóniai Ferdinánd és Kasztíliai Izabella uralkodása idején készítette.
A festményen látható berendezések és díszes ruhák a korabeli spanyol ízlést tükrözik, és látható, hogy a festő aprólékos részletességgel ábrázolta azokat. (A részletek jól tanulmányozhatók a washingtoni múzeum oldalán) Az asztalnál sorban Mária, Jézus, a násznagy, a vőlegény és a menyasszony foglalnak helyet. Míg Jézus a jobbját a liturgiából ismert gesztussal áldásra emeli, és a padlón álló hat korsó vizét borrá változtatja, az anyja kezét összetéve könyörög. A násznagy kétkedve kóstolja meg az új bort, amelyet a bal oldalon álló szolga adott neki. A másik fiú az ifjú párnak nyújt kóstolót, miközben baljával mutatja, honnét van ez az új nedű. A kép hátterében Jézus feje mögött bepillanthatunk a konyhába is, ahol egy idősebb szolga ízleli meg épp a finom bort.
Ugyancsak a háttérben rejtett el a festő egy részletet, amely arra emlékeztet, hogy nászt ünnepelnek itt. A lesütött szemmel, visszafogottan ünneplő házaspár mögött nyitva van az ajtó, amely a hálószobájukba enged belátni, ahol a megvetett nászágy látható két fehér vánkossal a gondosan elrendezett piros ágytakarón.
A kompozíció, hogy Jézus és a vőlegény a násznagy két oldalán ülnek az asztalnál, és a kettejük mögött középen feltáruló hálószoba a vérvörössel letakart hitvesi ággyal, azt sugallják, hogy a kánai frigy többről szól, mint hogy két fiatal egybekel. Ebbe az irányba mutat Szent Ágoston püspöknek az az olvasata, amely a történetet Krisztus és az egyház hitvesi kapcsolatán keresztül értelmezi.
A menyegzőre meghívott Úr odajött. Mi csodálatos abban, hogy elment abba a házba a menyegzőre, aki menyegzőre jött ebbe a világba? […] van itt jegyese, akit vérével váltott meg, és akinek a Szentlelket adta zálogul. Kiváltotta őt az ördög tulajdonából, meghalt választottjáért, feltámadt megigazulásáért. Ki ajánlott fel ilyen sokat jegyeséért? Az emberek a föld valamely ékességét ajánlják fel, aranyat, ezüstöt, drágaköveket, lovakat, szolgákat, földeket, birtokokat. Felajánlotta-e valaki a vérét? Ha pedig vérét a jegyesének adta, nem lesz, aki elvegye feleségül. Az Úr pedig nyugodtan hal meg, azért adta a vérét, aki feltámadásakor az övé lesz, akit már a szűz méhében magához kapcsolt. Mert az Ige a vőlegény, és az emberi test a menyasszony, és mindkettő az Isten Egy Fia, és ugyanő az Emberfia, aki az egyház feje lett, Szűz Mária méhe a nászágya, onnan jött ki, mint a vőlegény a nászágyából, amint az Írás előre megmondta, hogy »és ő, mint a vőlegény jön elő a nászágyból, örvendezett, mint a hős, hogy futhatja az utat«. (Zsolt 19,6) A nászágyról kelt fel, mint a vőlegény, és meghívottként ment a menyegzőre. (Beszédek Szent János evangéliumáról VIII,4; Révészné Bartók Gertrud ford.)
Hasonlóképpen gondolkodott a történetről a 7-8. század fordulóján Tiszteletreméltó Béda is, aki Krisztus és az egyház frigyének előképét látta a kánai eseményben. Egy homíliájában így fogalmazott: „E jel által tette nyilvánvalóvá, hogy ő a dicsőség királya és az egyház vőlegénye. A menyegzőre mint egyszerű ember érkezett, de mint az ég és föld ura tudta átváltoztatni az elemeket kívánsága szerint. […] Ezért hát szeressük teljes értelmünkkel, kedveseim, Krisztus és az egyház frigyét, amely egyetlen városban lett előre megmutatva, és amelyet most már az egész földkerekségen ünnepelnek.” (Evangéliumi homíliák I,14)
Dr. Csigi Péter
