imaszövetség

Több mint négyezren vettek részt a pécsi egyházmegye zarándoklatának ünnepi szentmiséjén Máriagyűdön. Idén az egyéni felajánlások mellett a mindennapos és elmélyült istenkapcsolatért imádkoztak a zarándokok.

A zarándokúton kialakult kapcsolatokkal a kultúrát is formáljuk – mutatott rá Udvardy György pécsi megyéspüspök szombaton. A Pécs és Máriagyűd közötti zarándoklatot kilencedik alakalommal rendezték meg, közel háromezer résztvevővel, akik az időnként eleredő esőben sem csüggedtek.

A Pécsi Egyházmegyéből jelenleg nyolcan készülnek a papi szolgálatra Esztergomban, Budapesten vagy Rómában. A papnövendékek hazatértek a szemináriumokból a nagyhétre és a húsvéti időszakra. A hivatásról és a szemináriumi életről kérdeztük kettejüket.

Udvardy György pécsi megyéspüspök 2017. húsvétvasárnapján megalakítja a Boldogasszony Imaszövetséget, amelynek elsődleges célja, hogy a gyűdi Boldogságos Szűz Mária közbenjárásával megerősítve egyre többen hordozzák közös ügyeinket imádságaikban.

A máriagyűdi gyalogos zarándoklat évek óta kiemelt esemény a Pécsi Egyházmegyében. 2017. május 13-án kilencedik alkalommal vehetnek részt a hívek a zarándoklaton, amelyet az egyházmegye közelmúltban alakult pasztorális irodája szervez. A szervezők abban a biztos hitben hívnak mindenkit, hogy a megfogalmazott felajánlások, imák, kérések újra és újra meghallgatásra találnak.

Bátán a Szent Vér kegytemplomban Bíró László tábori püspök mutatott be ünnepi szentmisét Sudár Imre volt bátai apátplébános születésének 100. évfordulóján, március 26-án. A 19 évvel ezelőtt elhunyt plébános új sírhelyet és emléktáblát kapott a templom apáti sírboltjában.

A Máriagyűdi Bazilika januári programjairól közlünk összefoglalót.

A Pécsi Egyházmegyében négy helyen: Pécsett, Bátán, Máriagyűdön és Szekszárdon nyíltak ki a szent kapuk az irgalmasság évében. A kapukat Krisztus Király ünnepén, november 20-án ünnepi szentmise keretében zárták be.

A Máriagyűdi Bazilika decemberi programjairól közlünk összefoglalót.

2016. november 20-án, a 10 órakor kezdődő ünnepi szentmise keretében zárják be a szent kaput Bátán. A szervezett zarándokcsoportok Sümegi Józsefnél, a Szent Vér kegyhely őrénél jelentkezhetnek.

A máriagyűdi plébánia november 25. és 27. között lelkigyakorlatot hirdet mindazoknak, akik a kegyhely kegyelmi környezetében szeretnének felkészülni Karácsony szent titkának megünneplésére.

A Máriagyűdi Bazilika novemberi programjairól közlünk összefoglalót.

A bátai Szent Vér kegyhely, amely évszázadokon keresztül kiemelt jelentőséggel bírt, tavaly ünnepelte kegyhellyé válásának 600. évfordulóját. A Pécsi Egyházmegye célja, hogy Báta ismét országosan ismert kegyhellyé váljon, és hogy az odalátogatók felismerjék, milyen nagy jelentősége van az áldozatnak.

A Pécsi Egyházmegye harmadik bátai zarándoklatát idén szeptember 17-én, szombaton tartja. A gyalogos zarándokok két útvonal közül választhatnak, de lehetőség lesz motorral illetve kerékpárral is eljutni Bátára.

„Reményben örülj, békével tűrj, imádkozz szüntelen!" A Pécsi Egyházmegye harmadik bátai zarándoklatára szeptember 17-én, szombaton kerül sor. A szervezők szeretettel várják a résztvevőket a két útvonalon haladó zarándoklatra; az alábbiakban praktikus információkat közlünk.

Augusztus 13. és 15. között Nagyboldogasszony-búcsút tartottak Máriagyűdön. Szombaton először rendezték meg a Hagyományok Napját, a vasárnapi ünnepi szentmisét pedig Udvardy György pécsi megyéspüspök mutatta be.

Augusztus 14-én Nagyboldogasszony főbúcsú lesz Máriagyűdön. A 10 órakor kezdődő ünnepi szentmisét Udvardy György pécsi megyéspüspök celebrálja.

A Máriagyűdi Bazilika augusztusi programjairól közlünk összefoglalót.

34. alkalommal szervezi meg a PécsiKatifi a Máriagyűdi Ifjúsági Találkozót. Jelentkezni június 20-ig lehet. A részvétel ingyenes!

A Pécsi Egyházmegye júniusban Máriagyűdön rendezi meg a fenntartásában működő iskolák évzáró Te Deum miséjét és az elsőáldozók találkozóját is.

2020 augusztus
M T W T F S S
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Közelgő események

Nagyboldogasszony főbúcsú, a Pécsi Egyházmegye Zarándoklata:
Máriagyűd
2020. 08. 15. - 2020. 08. 16.
Nagyboldogasszony napi főbúcsú:
Máriakéménd
2020. 08. 15. -
Nagyboldogasszony-főbúcsú:
Máriagyűd
2020. 08. 16. -
Katekéta fakultatív képzés:
Pécs, Magtár, Zarándokház
2020. 08. 17. - 2020. 08. 19.
Szent István király ünnepe-ünnepi szentmise:
Pécsi Székesegyház
2020. 08. 20. -

Szent Vér Báta

pem nek logo wide

pe napi evangeliumok

pe mariagyudi kegyhely

pe szechenyi