Az egyiptomi Első Remete Szent Pál (ünnepe január 15.) ereklyéinek Magyarországra hozatalakor, 1381-ben Nagy Lajos királyunk a remete életforma eme első nagy alakjának oltalmába ajánlotta hazánkat, akiről a Boldog Özséb által alapított Pálos Rend a nevét kapta.

Remete Szent Pál közbenjárását kérjük emléknapján:

Urunk, Jézus Krisztus! Te mindenkit magadhoz akartál vonzani, hogy az örök élet igazságaira tanítsd. Kérünk, add, hogy Remete Szent Pál közbenjárására és példájára, a lelkieket mi is mindennél többre értékeljük és a mennyeiek szemléletében elnyerjük a bölcsesség ajándékát Tőled!

Istenünk, te Remete Szent Pálnak a magányban erőt adtál arra, hogy a szegény és alázatos Krisztust kövesse mindhalálig. Közbenjárására add meg nekünk is, hogy hivatásunkban hűségesek legyünk és eljussunk arra a tökéletességre, amelyet egyszülött Fiadban állítottál elénk! Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.

Ezzel az imával kérjük a Jóisten áldását mindenkinek az életére és munkájára, aki betér a ma, 2022. január 15-én átadásra kerülő Pálos Leki Központba az Istennel való találkozás szándékával.

Pécsi Egyházmegye

Ld. még: Boldogasszony Imaszövetség aloldala
Fotó: Az Osservanza-bazilika mestere: Szent Antal és Szent Pál találkozása (1440 körül)

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség