kiállítás

Paulus Antonius Senser, a barokk festő kiállításának megnyitásával kezdődött az idei Ars Sacra Fesztivál a Pécsi Egyházmegyében, amely gazdag programkínálattal várja az érdeklődőket.

A 2019-es Pécsi Advent alatt több alkalommal egyedülálló módon az egyéni látogatóknak is lehetősége nyílik idegenvezetéseken részt venni a Püspöki Kincstárban.

2020. szeptember 13–20. között Budapest lesz – 1938 után ismét – a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus helyszíne.

A Szent Péter apostolfejedelem tiszteletére szentelt Pécsi Egyházmegye alapítólevelén 1009. augusztus 23-a szerepel, mely – egyedülállóan a magyar egyházmegyék között – pontosan megjelöli az alapítás napját.

A 2020-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) előkészítő rendezvényeként nyitotta meg kapuit 2018 nyarán a pesti Vigadóban az „Átlényegülés – Az Eucharisztiáról a csodák és a művészet nyelvén” című kiállítás. A tárlat a Pécsi Egyházmegye meghívására Győr után Pécsett is bemutatásra kerül.

Skóciai Szent Margit emléknapján búcsút ünnepelt a szent nevét viselő és a Pécsi Egyházmegye fenntartásában működő gondozóotthon. A vásárosdombói szociális intézmény 61 éve működik, 1998. augusztus 1-je óta egyházi intézmény.

Február 8 és március 2 között lesznek láthatók a Szent Mór Iskolaközpont tanulóinak alkotásai a Művészetek és Irodalom Háza tetőtéri galériájában.

Az idei Katolikus Kulturális Hetek programsorozat középpontjában Szent László király emlékezete áll. A Pécsi Egyházmegyében október 13-án a Dóm Kőtárban kiállítás nyílik, amelynek témája az egyik legérdekesebb Szent László-legenda.

Június 25-én a Múzeumok éjszakája rendezvényéhez csatlakozva a Pécsi Püspökség épületei is megnyitják kapuikat a látogatók előtt. A következő helyeken és időpontokban várják az érdeklődőket.

Június 7-én délután négy órakor a PTE BTK filmszakos hallgatóinak és a Pécsi Egyházmegye fenntartásában működő Szent Mór Iskolaközpont diákjainak közös kiállítása nyílt meg a PTE Ifjúság úti aulájában. A középiskolások és egyetemisták festményei július végéig tekinthetők meg.

Fotósorozatból készült vándorkiállítás nyílt „Lourdes-i keresztút" címmel a Janus Pannonius Múzeum Néprajzi Osztályán. A kiállítás Európa több országában járt már, Franciaországban több tízezren tekintették meg. Most Esztergomból érkezett Pécsre, itt is hasonlóan nagy érdeklődésre számítanak a szervezők.

Jézus kínszenvedésétől a feltámadásig címmel nyílik kiállítás május 11-én 15.00 órakor a Janus Pannonius Múzeum Néprajzi Osztályán. Az ünnepélyes megnyitóra és a kiállításra szeretettel várják az érdeklődőket.

Márton Áron erdélyi püspökre az életéről szóló kiállítással emlékeztek a Magyar Kultúra Napja alkalmából tartott ünnepségen.

Az egyházi év és egyben az adventi időszak kezdetén kiállítás nyílt Beremenden, amelynek célja az egyetemes egyház és a helyi egyházközség kultúraformáló, művészetteremtő és közösségformáló erejének bemutatása.

Kilenc napon keresztül tartott az Ars Sacra fesztivál Pécsett: szeptember 19-étől 27-éig zajlott az előadásokból, beszélgetésekből, koncertekből álló programsorozat, amelynek idei központi mottója a következő volt: „Szentek legyetek!" (1 Pt 1, 16)

Különleges ajándékot kaptak a pécsiek szombaton. Lezárult a „Püspökvár Titkai – a Püspöki Palotától a Dzsámiig" című projekt. Az elkészült épületeket és a püspöki kertet a pécsiek láthatták először. A több ezer látogató megnézhette az egyházmegyéhez tartozó, eddig elzárt alagutat, és megismerhette a modernkori egyházüldözés időszakának indítékait, egyes dokumentumait, az üldözött, pécsi egyházmegyés papok sorsát. Ugyanakkor ez a kiállítás a megbocsátás és kiengesztelődés szükségességét hangsúlyozza.

A Horvát Államiság Napjának ünnepét és a pécsi Horvát Főkonzulátus megnyitásának 20. évfordulóját ünneplik a baranyai horvátok június 18-án a Pécsi Székesegyházban és a Dóm-kőtárban. A szentmise és koncert után Vrbanec Ivanka keramikusművész kiállítása nyílik Horvátországból szeretettel címmel a Dóm-kőtárban.

Udvardy György pécsi megyéspüspök kalauzolta végig az érdeklődőket a „Pálosaink, a fehér barátok” című tárlaton Pécsett. A kiállítás egy szerzetesközösség hitét és tevékenységét, valamint történelmünkre és kultúránkra gyakorolt hatását mutatja be.

Február 3-án és 4-én két párhuzamosan futó múzeumpedagógiai programot szerveznek iskolai csoportok részére a pálosokról szóló kiállításon.

Udvardy György pécsi megyéspüspök kalauzolja végig az érdeklődőket január 19-én 17.00 órakor a Pálosaink, a fehér barátok című tárlaton. A szerzetesközösség múltja és jelene a hitről és a kultúráról beszél, és a mai ember számára is olyan fontos üzenettel bír, mint az élni akarás.

LD honlap logó Telefon
2021 július
M T W T F S S
28 29 30 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1

Közelgő események

Egyházmegyei hivatali szünet:
-
2021. 07. 31. - 2021. 08. 01.
Szentségimádás és szentmise a hivatásokért:
Pécsi Székesegyház -
2021. 08. 05. -
Lectio Divina lelkigyakorlat:
Máriagyűd -
2021. 08. 09. - 2021. 08. 12.
Nagyboldogasszony-főbúcsú:
Máriagyűd -
2021. 08. 15. -
Katekéta fakultatív képzés:
Magtár Látogatóközpont -
2021. 08. 16. - 2021. 08. 18.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

pem nek

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség