Pécsi Egyházmegyei Levéltár

A Pécsi Egyházmegye augusztus 19-én megrendezésre kerülő családi fesztiváljának idejére kiegészül a Püspöki KincsTár állandó egyházművészeti tárlata, ahol olyan tárgyak is megtekinthetők lesznek, amelyek a székesegyház 1891. június 22-i felszenteléséhez, illetve Ferenc József császár pécsi látogatásához kapcsolódnak.

A Fraknói Vilmos Római Történeti Kutatócsoport és a Bécsi Egyetem vezetésével megvalósult nemzetközi együttműködés eredményeként megjelent a Magyar Királyság egyházmegyéi élén állt főpapok életrajzi szócikkeit közreadó lexikon.

2024. április 12-től újra látogatható a Pécsi Egyházmegyei Levéltár Székeskáptalani Levéltára. Az ott elhelyezett állandó levéltári kiállítás azonban idén nem lesz látható, helyette megemlékeznek dr. Cserháti József megyéspüspökről születésének 110., halálának 30. évfordulóján, valamint megemlékeznek az egykori neves Pius Kollégiumról.

A Pécsi Egyházmegyei Levéltár a honlapján adot hírt arról, hogy az egykori Pius Főgimnázium levéltári állományba került 100 éves tablóképei felújításra kerültek. A Levéltár írását közöljük.

A Pécsi Egyházmegye augusztus 19-én tartandó családi fesztiválja, a KOVÁSZ keretében az Egyházmegyei Könyvtár és az Egyházmegyei Levéltár is megnyitja kapuit a nagyközönség számára. A könyvtárban előzetes regisztrációhoz kötött tárlatvesztésre lehet jelentkezni, a levéltár pedig 10.00 és 13.00 óra között szabadon látogatható.

A Pécsi Egyházmegye és a Đakovačko-osječka Nadbiskupija (Diakóvár-Eszéki Főegyházmegye) közötti, határokon átívelő, gyümölcsöző együttműködése keretében bővült az E-archivumban kutatható plébániák (PEL III.) anyaga, mégpedig négy espereskerület plébániáival, amely plébániák egyházi közigazgatásilag 1923-ig a Pécsi Egyházmegyéhez tartoztak.

A Magyar Levéltárosok Egyesülete díjjal jutalmazta a levéltár állandó kiállítását.

Keresztény hitünk és történelmünk legrégebbi írásos emlékeit mutatja be a nagyközönség számára az a kiállítási tér, amelynek ünnepélyes megnyitóját június 21-én tartották a Pécsi Egyházmegyei Levéltár Székeskáptalani Levéltárában. A rendezvényen jelen volt Felföldi László pécsi megyéspüspök, Szép Attila hivatalvezető püspöki helynök, Dr. Gőzsy Zoltán, a Magyar Nemzeti Levéltár Baranyai Megyei Levéltárának igazgatója, Damásdi Zoltán egyházmegyei levéltáros, valamint a püspökség munkatársai és meghívott vendégei.

Az idén is csatlakozik a Pécsi Püspökség a Múzeumok éjszakája országos programsorozathoz. Június 25-én 20.00-24.00 óra között tematikus program keretében a püspökségi helyszínek növényi szimbolikáját ismerhetik meg az érdeklődők a Dzsámiban, a Püspöki Kincstárban, a székesegyházban, a püspöki palota kertjében, a Pécsi Egyházmegyei Könyvtárban és a Magtár Kávézóban. A Székeskáptalani Levéltár is csatlakozott a rendezvénysorozathoz, melynek az újonnan megnyílt kiállítása 19.00-21.00 óra között látogatható.

Az idén is csatlakozik a Pécsi Püspökség a Múzeumok éjszakája országos programsorozathoz. Június 25-én 20.00-24.00 óra között tematikus program keretében a püspökségi helyszínek növényi szimbolikáját ismerhetik meg az érdeklődők a Dzsámiban, a Püspöki Kincstárban, a székesegyházban, a püspöki palota kertjében, a Pécsi Egyházmegyei Könyvtárban és a Magtár Kávézóban. A Székeskáptalani Levéltár is csatlakozott a rendezvénysorozathoz, melynek az újonnan megnyílt kiállítása 19.00-21.00 óra között látogatható.

Káptalani helynöki kinevezésének (1961. február 24.) 60. évfordulóján a Pécsi Körzeti Stúdió 1989. november 3-án bemutatott riportfilmjével, az „Isten népének szolgálatában” – Dr. Cserháti József pécsi megyéspüspök portréjával emlékezünk.

„Akik az utolsó pécsi püspökszentelés tanúi voltak, aligha van még életben valaki közülük.” Az alábbiakban a Pécsi Egyházmegyei Levéltár összeállítása olvasható az utolsó pécsi püspökszentelésről.

Augusztus 23-án ünnepélyes keretek között emlékezik a Pécsi Egyházmegye alapításának 1011. évfordulóján.

A tavaly őszi zágrábi könyvbemutató után február 5-én Eszéken is bemutatásra került dr. Nyári Denisz történész által feldolgozott és közzé tett forráskiadvány A kelet-szlavóniai katolikus lakosság 1767. évi összeírása címmel.

Pécs városa I. Lipót király (1657–1705) 1703. április 19-i új adománya (nova donatio) révén visszakerült a püspök és a káptalan birtokában: ekképpen az egyházmegye mindenkori püspöke egyúttal egy személyben Baranya és Tolna vármegyék főispánja, valamint később Verőce adminisztrátora is lett.

Október 25. Szent Mór, a Pécsi Egyházmegye társvédőszentjének ünnepe. A Szentszék 170 évvel ezelőtt emelte a második pécsi püspököt a szentek sorába. Az emléknapon a szentté avatási eljárás történetét ismertetjük.

Az Anyaszentegyház a mai napon, szeptember 27-én emlékezik meg Páli Szent Vince (1581–1660) áldozópapról, a lazarista rend és a vincés család szerzetesközösségeinek alapítójáról.

Idén ötven éve hunyt el Gálos László, a Pécsi Egyházmegye XX. századi történetének nagyformátumú papja. A Pécsi Egyházmegyei Levéltár honlapján fényképgalériával és részletes életrajzi írással emlékezik meg a hőgyészi plébánosról, akinek életútján keresztül könnyebben megérthetjük, milyen nehézségekkel nézett szembe az egyház a második világháború utáni Magyarországon.

Március közepétől interneten is elérhető a Pécsi Egyházmegyei Levéltár iratanyagának egy része. A hároméves előkészítő munka után többek között anyakönyvek, helytörténeti dokumentumok, jegyzőkönyvek váltak online hozzáférhetővé.

Pécsett együtt tartotta találkozóját az Országos Egyházművészeti és Műemléki Tanács valamint az Egyházi Muzeológusok Egyesülete október 17-18-án. A muzeológusokból, restaurátorokból álló csoport nem csupán a pécsi egyházművészeti örökséget ismerte meg, hanem betekinthettek azokba a fejlesztésekbe is, amelyek egyházmegyénkben az elmúlt években megvalósultak.

A Pécsi Egyházmegye történelmi fontosságú eseményének iratanyagát dolgozza fel az a kötet, amelyet a közelmúltban jelentett meg a MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézete. Az 1936. évi pécsi egyházmegyei zsinat határozatait tartalmazó forráskiadványhoz Damásdi Zoltán, a Pécsi Egyházmegyei Levéltár levéltárosa írt bevezető tanulmányt, valamint jegyzeteket. Vele beszélgettünk a hiánypótló kötetről.

A Magyar Nemzeti Levéltár Baranya Megyei Levéltárának és Tolna Megyei Levéltárának munkatársai Damásdi Zoltán egyházmegyei levéltáros vezetésével megnézték a Pécsi Egyházmegyei Levéltárat, a Pécsi Egyházmegye KincsTárát, a Püspöki Palotát és a Magtár Látogatóközpontot.

A Pécsi Egyházmegyei Levéltár épületének homlokzatán elhelyezkedő óralapot február 11-én cserélték le.

Megújult és megszépült a pécsi püspöki palota középkori eredetű, egykor védelmi célokat szolgáló vártornya, amely 1840 óta adott otthont a püspöki levéltárnak. Az ott őrzött dokumentumokat a felújítás miatt az egyházmegye másik, a káptalani levéltárához költöztették.

LD honlap logó