Szent József Iskolaközpont

szekszard web 20160201 16Az intézményt Szekszárdon úgy tartják számon, mint egy olyan általános iskolát, amely más, mint a többi. Valóban mások, hiszen a nevelő-oktató munkát más alappal, más szemlélettel, más háttérrel végzik abban a reményben, hogy ennek eredményeként teljes személyiség formálódik, aki korszerű tudással rendelkezik, tud szabadon, felelősségteljesen és erkölcsileg helyesen dönteni. Aki úgy él, hogy tudja: életét Istentől ajándékként és feladatként kapta: formálnia kell a világot, amelyben él, s amelyért felelősséggel tartozik, aki azáltal ember, hogy képes a szeretetre.

Az iskola a város központjában, a Garay téren helyezkedik el, a Béla téri belvárosi templom és plébánia közelében. A tanulók a városból, illetve a város környékéről járnak be. Német nemzetiségi iskola lévén az első osztálytól a nyolcadikig minden tanuló részesül német nemzetiségi nyelvoktatásban. Az eredményes felkészítés érdekében – osztálylétszámtól függően – a harmadik osztálytól a nyelvoktatás csoportbontásban történik. Negyedik osztálytól második idegen nyelvként az angolt választhatják.
A tehetséggondozást és a felzárkóztatást a szakkörökön kívül ún. páros órák szervezésével igyekeznek ellátni, így nagyobb lehetőség nyílik az egyéni foglalkoztatásra, a segítségnyújtásra.

A diákok rendszeresen részt vesznek az egyházközség életében, a vasárnapi miselátogatások mellett tevékeny részesei a cserkészcsapatnak, ott vannak a helyi és az egyházmegyei zarándoklatokon, egyházközségi rendezvényeken, de van saját missziós csoportjuk is.

Szoros kapcsolat fűzi össze az iskolát az óvodai tagintézménnyel. Az elsős diákok nagy része korábban katolikus óvodás volt. Hogy a nagycsoportosok részére megkönnyítsék az óvodai-iskolai átmenetet, havonta iskola-előkészítő foglalkozásokat szerveznek, illetve a leendő elsős tanító néni heti egy délelőttön a nagycsoportban tart foglalkozásokat. A német nyelv előkészítése is megkezdődik már az óvodában, hiszen a nemzetiségi tanítók játékos módon már az óvodában megkezdik a gyermekek nemzetiségi nyelvi oktatását.
Az intézmény iránt érdeklődő szülők gyakran teszik fel a kérdést: Csak katolikusok járhatnak a katolikus óvodába és iskolába? Más felekezetűek nem? Az intézménybe túlnyomórészt katolikus vallású gyermekek járnak, de az ökumené jegyében nagy szeretettel fogadják a más felekezetű keresztény gyermekeket is. Szeretettel várják a nem hívő családok (meg nem keresztelt) gyermekeit is, ha azonosulni tudnak a keresztény erkölcsi, nevelési elvekkel.


SZENT JÓZSEF KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA, KATHOLISCHE GRUNDSCHULE ÉS SZENT RITA KATOLIKUS ÓVODA

Hivatalos rövidítése: Szent József Iskolaközpont
Székhely címe: 7100 Szekszárd, Garay tér 9.
OM: 036285
Telefon/fax: 74/311-421
E-mail: Diese E-Mail-Adresse ist vor Spambots geschützt! Zur Anzeige muss JavaScript eingeschaltet sein!
Honlap: szentjozsefiskolakozpont.hu

Igazgató: Fodor Mihályné
Püspöki biztos: Petkó Tamás plébános

Az intézmény alaptevékenységei:

  • általános iskolai nevelés-oktatás 8 évfolyamon
  • nemzetiséghez tartozók nevelése-oktatása 8 évfolyamon
  • a többi tanulóval együtt nevelhető, oktatható sajátos nevelési igényű tanulók iskolai nevelése-oktatása

Az iskolában iskolaszék és diákönkormányzat működik.


 

Tagintézménye:

Szent Rita Katolikus Óvoda

Cím: 7100 Szekszárd, Szent-Györgyi Albert u. 9.
Telefon: 74/319-041

E-mail: Diese E-Mail-Adresse ist vor Spambots geschützt! Zur Anzeige muss JavaScript eingeschaltet sein!
Honlap: szentjozsefiskolakozpont.hu

Tagintézmény vezető: Bognár Cecil Róbertné

Alaptevékenysége:

  • óvodai nevelés
  • többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése

 

2021.05.26.

Szent Rita ünnepet tartottak Szekszárdon. A Szent József Iskolaközpont Szent Rita Katolikus Tagóvodájának növendékei május 21-én színes programokkal emlékeztek névadójukra.

2021.03.19.

Idén rendhagyó módon köszöntötték a Szent József Iskolaközpont diákjai az apukákat, akiket hagyományosan Szent József napján ünnepelnek.

2021.02.25.

A megújult szekszárdi Szent József Iskolaközpont szeretettel várja leendő diákjait! Az intézmény imázsfilmében bemutatkoznak a majdani elsős tanítók, megtekinthető a felújított iskola és a gyerekek mindennapjaiba is betekintést ad.

2021.02.24.

A Szent József Iskolaközpont sikeresen pályázott az Abacusan Stúdió és a Giving Hungary Alapítvány által közösen meghirdetett VándorRobot programra.

2021.01.15.

Szeptemberben szinte minden iskola évnyitóján elhangzik a dal, amit izguló és izgatott kis elsősök énekelnek nagy örömmel. A Szent József Iskolaközpontba járó tanulók majdnem háromhetes téli szünet után mehettek újra iskolába, nekik is elkezdődött a tanítás, de most egy felújított iskola nyitotta meg a kapuit jelenlegi és leendő tanulói előtt.

2024 április
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

No events

Szent Vér Báta

pp mariagyudi kegyhely