Hitélet

December 7-én, pénteken délután tartották a mohácsi Park utcai iskolában a tagóvodával közösen az Adventi udvar rendezvényt.

Ludas, libás mondókáktól, versektől, daloktól, játékoktól volt hangos az óvoda Szent Márton napjának hetében. A gyerekek a hét folyamán megismerkedtek Szent Márton legendájával, a jeles naphoz kötődő népszokásokkal, hiedelmekkel, időjóslásokkal, népi rigmusokkal.

Az óvodavezető szervezésében, és a Pécsi Egyházmegye anyagi támogatásával lelkinapon vett részt Veszprémben a Szent Mór Katolikus Óvoda nevelőtestülete.

Augusztus utolsó hetének három napján a Boldog Gizella Katolikus Általános Iskola és Óvoda intézményében hittanos tábort szerveztek a leendő első osztályosoknak a Szent Ferenc Óvodával közösen, hiszen a gyerekek nagy része onnan érkezett.

A komlói plébánia hittanosai a megújult plébániaépületben táboroztak Mánfán júliusban. Szelléné Fürbach Erika hitoktató írását közöljük.

A mohácsi Boldog Gizella Katolikus Általános Iskola tanulói és tanárai május 7-én szentmisével kezdték iskolájuk névadójának ünnepét. Bacsmai László plébános, az iskola püspöki biztosa prédikációjában arra hívta fel a gyerekek figyelmét, hogy törekedjenek a földi életükben boldogságra, ahogy annak idején az államalapító királyunk hitvese tette.

A nagyhét hétfőjén „Misztériumjátékra” hívta a Szent Mór Óvoda nevelőtestülete az óvoda családjait a Pécsi Székesegyházba.

2018. március 9-én és 10-én tartották húsvétra felkészítő lelkigyakorlatukat a mohácsi Boldog Gizella Katolikus Általános Iskola növendékei és tanárai.

2017. december 15-én tartotta a Néri Szent Fülöp Katolikus Általános Iskola és Óvoda a nevelőtestület és a tanítást segítő munkatársak számára az adventi lelki napot.

A négy mohácsi katolikus nevelési intézmény mintegy kilencven dolgozója vett részt lelkigyakorlaton advent harmadik hétvégéjén.

2020 január
M T W T F S S
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Közelgő események

Az 1. félév vége, osztályozó értekezlet:
Boldog Gizella Iskola
2020. 01. 24. - 2020. 01. 24.
Iskolanyitogató - alsó tagozat :
Szent Mór Iskolaközpont
2020. 01. 24. - 2020. 01. 24.
Félévi bizonyítványok kiosztása :
Boldog Gizella Iskola
2020. 01. 31. - 2020. 01. 31.
Szülők-nevelők bálja:
Boldog Gizella Iskola
2020. 02. 01. - 2020. 02. 01.
Alsós - felsős német versmondó verseny:
Boldog Gizella Iskola
2020. 02. 04. - 2020. 02. 04.

Szent Vér Báta

pp mariagyudi kegyhely