A Pécsi Egyházmegye Férfitalálkozók címmel 2021 őszén életre hívott rendezvénysorozata a férfisors témakörében folytatódott 2022. február 10-én és 11-én Pécsett, a Magtár Látogatóközpontban. A találkozókon a férfi sorsának külső és belső irányító tényezőiről osztotta meg gondolatait Felföldi László megyéspüspök, Szép Attila püspöki helynök és dr. Heidl György egyetemi tanár.

Újdonság, hogy a Férfitalálkozók ezentúl minden alkalommal kiegészülnek egy bevezető elmélkedéssel, amit ezúttal Szép Attila püspöki helynök tartott Jézus boldogságmondásairól (Lk 6,20-26). Jézus egy imádságban eltöltött éjszakát követően kiválasztotta a tizenkét apostolt, majd tanítani kezdte őket. A tanítás szerint a boldogság alapja, hogy felismerjük, és elfogadjuk az Istenhez fűződő valódi viszonyunkat, helyzetünket.

A Férfitalálkozók harmadik sorozatának alkalmai a férfi közösségek, a barátság, a nemiség, hierarchia témáiban ásnak mélyebbre. Pécsi előadásában dr. Heidl György egyetemi tanár az európai kultúra, eszmevilág történetét használta kiindulásul a barátság, család témájának bemutatásához.

Felföldi László megyéspüspök a férfisors kiindulópontjának nevezte a teremtést, azon belül is az ember Isten által történő teremtését. Nem tekinthetünk el a bibliai kijelentéstől, miszerint az Isten saját képmására férfinak és nőnek teremtette az embert. Az egyes ember Isten által teremtett nemi identitását nem lehet eltörölni, hanem az érintetteknek azt tisztelni és viselni kell. A Katolikus Egyház Katekizmusa körültekintően fogalmaz, hogy mit tekint Isten által teremtett nemi identitásnak, szexuális irányultságnak. Az attól eltérő hajlamot empatikusan kezeli, de világossá teszi, hogy a Biblia tanítása szerint melyik a helyes út. A férfiak feladata, hogy társadalmunk erkölcsi és morális értékeit védelmezzék, mert ellenkező esetben az utókor azt elsősorban rajtuk kéri majd számon.

A Férfitalálkozók első alkalmán az előadók a férfilét harcra, küzdelemre termett, teremtett jellegét vették szemügyre. Megváltozott világunkban egyre komolyabb küzdelem és harc vár a férfiakra, a család, a közösség védelme kemény kiállást igényel, amit minden férfinek vállalnia kell, mert felelősek vagyunk a jelenért és a jövőért. A küzdelmekhez szükséges kitartás táplálásában pedig kiemelt szerepe van a férfiak közösségeinek, az egymást erősítő barátságoknak.

A találkozók második sorozata a férfiakban jelenlévő szenvedélyről szólt, ami jó irányba állítható erőként segíti a küzdelmet, a férfimunkát. A munkát csak szenvedéllyel lehet művelni, mely küzdelemmel, harccal jár. Fontos az út, amelyen el kell indulni, végig kell járni, akár küzdelem árán is. A küzdés szenvedéssel is jár. Dolgozni tanulni azt jelenti, megtanulni szenvedni. Megtanulni élni azt jelenti, megtanulni szenvedni. Szenvedni tanulni pedig csak a munka tanít meg. 

A Férfitalálkozók következő állomásainak helyszínei és időpontjai ITT találhatók.

Fotó: Hegyi László

Pécsi Egyházmegye

2024 október
M T W T F S S
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

LD honlap logó

Szentmise közvetítések banner v2