November 26-án a budapesti Párbeszéd Házában tartották a magyarországi cikluskövetést oktatók harmadik országos találkozóját. Az egész napos rendezvény célja a kapcsolatépítés, a közösségformálás és a motiválás is volt.

A rendezvény elején mind a négy cikluskövetési módszer képviselői beszámoltak az elmúlt év történéseiről. Tornai Ildikó a Billings módszer képviselője elmondta: idén 21 új oktatónak sikerült elvégeznie a képzést, így ma Magyarország 22 településén jelen vannak. A jövőre 70 éves módszer tiszteletére szakmai konferenciát szerveznek Rómába, ahol hazánk is képviselve lesz. A FEMM Health képviselője, dr. Kovács Ágnes Ilona kiemelte: az elmúlt egy évben jelentős előrelépés történt a képzés magyarországi életében, hiszen több anyagot is sikerült lefordítani és elérhetővé tenni a képzésben résztvevő 15 új oktató és a módszert tanulni kívánó nők számára. Tirczka Zsófia és Déri Éva a Sensiplan magyarországi képviselőiként örömmel jelentették be, hogy megkapták az engedélyt és idei évtől már Kecskeméten lehet a Sensiplan hazai központja. Carreno Bea, a Creighton módszer elmúlt egy évéről kifejtette: a NaPro-s orvosok és oktatók legfőbb fókusza a meddőséggel küszködő párokkal való konzultáció volt, számos szép sikertörténetet tapasztaltak meg az év során. Szintén a közelmúltban történt az egyesület vezetőségének tisztújítása is, ahol további két évre kapott megbízatást az elnökség.

A jelenlévő közel hetven főt köszöntötte dr. Vajda Norbert, a Katolikus Szeretetszolgálat főigazgatója is, aki hangsúlyozta: egy küldetés akkor lehet sikeres, ha tudatosság is van mögötte. Elmondta: az, hogy a Katolikus Szeretetszolgálat a cikluskövetés program mögé állt, azzal stabilitást, szervezettséget és hátteret tudott biztosítani, ezzel pedig nem csupán az egyes nőknek, hanem rajtuk keresztül családoknak is tudtak segíteni. „Ez az a háttér, amely láttat és elérhetővé teszi a programot" - emelte ki a főigazgató, majd hozzátette: a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia számára is kiemelten fontos cél az, hogy minden egyházmegyében legyen elérhető cikluskövetést oktató szakember, aki tudásával segíti a hozzá forduló párokat.

Cikluskövetéses görbék haszna a szülészet-nőgyógyászati gyakorlatban címmel tartott előadást dr. Kovács Zoltán szülész-nőgyógyász, aki orvosként végezte el a FEMM Health és Creighton módszer cikluskövetési-oktatói  illetve az orvosok számára kidolgozott képzési programokat, az ott tanultakat pedig a rendelésén is használja. Három különböző esetet mutatott be a közönségnek - mindhárom páciens gyermekre vágyott és orvosi segítséget kért. Más vizsgálatok mellett a hozott cikluskövetési görbék elemzésének segítségével a szakorvos diagnózist tudott felállítani, majd miután helyreállította páciensei egészségét, természetesen jöhetett létre várandósság - ezt fejtette ki a hallgatóságnak.

Makkné Kende Adrienn Szexualitásunk ajándéka egy cikluskövetés-oktató szemével címmel tartott előadást Szent II. János Pál pápa A test teológiája című tanítása nyomán, majd Keresztes Ilona televíziós újságíró tartott kommunikációs tréninget a résztvevők számára, felkészítve őket arra, ha nagyobb nyilvánosság előtt kell megszólalniuk.

A délután folyamán lehetőség volt kérdéseket feltenni a NaProTechnológiában a FEMM Health illetve NeoFertilityben jártas orvosoknak, akik a legjobb tudásuk és tapasztalatuk szerint segítették a résztvevő oktatókat. Ma Magyarországon a cikluskövetés program egy olyan összefogása a nők és a családok támogatásának, amely hiánypótló és erősödő kezdeményezés. A különböző módszerek - a FEMM Health, a Creighton, a Sensiplan és a Billings is - úgy segítenek a nőknek, házaspároknak, családoknak, hogy közben figyelembe veszi a nők szervezetének egyedi és különleges működését. Fontos tudatosítani a társadalomban és az egészségügyben dolgozók körében is, hogy ezen módszerek arra irányulnak, hogy a nők képesek legyenek a saját testük működésének felismerésére, a tünetek rögzítésére - ezzel pedig elősegítik a diagnosztizálást, és az esetlegesen szükséges kezelések előmozdítását is. 

Forrás: Katolikus Szeretetszolgálat

 

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

2024 december
M T W T F S S
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

LD honlap logó

Szentmise közvetítések banner v2