17. alkalommal szerveztek a Fejér megyei Száron orvostalálkozót és lelkigyakorlatot Manréza orvosoknak. A rendezvény célja a szemléletváltás előmozdítása az orvoslásban. Idén a nyitó szentmisét és az első előadást Udvardy György pécsi megyéspüspök tartotta.

02 dr udvardy gyorgyMinden évben, augusztus utolsó szombatján Romhányi György szári születésű orvos emlékére gyűlnek össze a patológusprofesszor tanítványai, és a szellemi-lelki feltöltődésre vágyó orvosok. A világszerte egyedülálló szakmai és lelki nap célja, hogy a test és a lélek egységét segítse elő – mindezt Krisztus tanítására alapozva.

Romhányi György professzor a Pécsi Tudományegyetemen is tanított, igen nagy hatással volt tanítványaira. A mélyen hívő orvos 1991-ben hunyt el, emlékét nemcsak egy pécsi köztéri szobor és diákjainak elbeszélései, hanem a róla elnevezett orvostalálkozó is őrzi, amelyet szülőfalujában, Száron tartanak. A 120-150 orvos részvételével zajló konferencián minden évben elhangzik egy katolikus teológiai előadás, amely az emberről, az életről, a gyógyítás krisztológiai hátteréről szól. Ezt követik más, többek között művészeti témájú előadások.

Jézus, a gyógyító nem csupán a testi bajokat szüntette meg, hanem a hozzá fordulók bűneit is megbocsátotta, vagyis meggyógyította őket az örök életre. Ebben a szellemben dolgoznak a találkozón részt vevő orvosok is. Antióchiai Szent Ignác mondta: Az eucharisztia az örök élet orvossága. Ennek alapján úgy tartják a találkozó résztvevői, az egyház Krisztus gyógyintézménye – a lélek és a test gyógyítását egy egységként kell tekinteni.

05 dr kellermayer miklos2017-ben, a 17. találkozón már a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készültek a szervezők, amelyet 2020-ban Magyarországon tartanak majd. Kellermayer Miklós emeritus professzor, a találkozó fő szervezője maga is Romhányi professzor tanítványa volt. Idei előadásában Konrad Adenauer gondolatára utalva azt mondta: Európa vagy eucharisztikus lesz, vagy nem lesz.

Udvardy György pécsi megyéspüspök Egészség, ember, megváltás címmel tartott előadást a nyitóbeszédhez kapcsolódva. A konferencia előadói között Szelényi Zoltán emeritus professzor Bach zenéjéről beszélt, Matolcsy András professzor patológiai, Kerpel-Fronius Sándor professzor és Pintér András emeritus professzor etikai vonatkozású kérdéseket vizsgált. Csókay András professzor Idegsebészet és hétköznapi misztika címmel tartott előadást.

Az szári önkormányzat és a szervezők tervei szerint az eddigi előadások szövegeit 2020-ra négy kötetbe szerkesztik és jelentetik meg.

Fotó: vitéz Vadász István
További képek az eseményről itt.

mariagyudi zarandoklat 2022 banner

Szabadegyetem

2024 május
M T W T F S S
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Közelgő események

Hittanolimpia a Magtárban:
-
2024. 05. 09. - 2024. 05. 09.
Férfitalálkozó:
Dombóvár -
2024. 05. 10. - 2024. 05. 10.
Egyházmegyei gyalogos zarándoklat Máriagyűdre:
-
2024. 05. 11. - 2024. 05. 11.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 05. 12. - 2024. 05. 12.
Jubiláns püspökök miséje Szekszárdon:
-
2024. 05. 12. - 2024. 05. 12.

MIT2022

Köznevelési Intézmények

Hasznos információk:

 

  • az óvodák, iskolák életéről,
  • beiratkozásról,
  • előkészítő foglalkozásokról

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség