A második évadban is nagy érdeklődésre számot tartó, a férfiakat megszólító rendezvénysorozat harmadik témaköre a férfiélet kudarcainak és sikereinek nagy kérdéseire keresi a választ. Az új témakör nyitó találkozóját immár hagyományosan Pécsen, a Magtár Látogatóközpontban tartják február 2-án. Az érdeklődők nagy létszáma miatt a pécsi helyszínen a program két estére tervezett, a második alkalom február 3-án, este 18 órakor kezdődik. A szervezők a Pécsi Egyházmegye hét településén életkortól és felekezeti hovatartozástól függetlenül nagy szeretettel várják a férfiakat.

A Felföldi László pécsi megyéspüspök kezdeményezésére 2021 őszén életre hívott, a férfiakat, édesapákat és nagyapákat megszólító Férfitalálkozók az egyházmegye hét településére: Pécsre, Mohácsra, Szekszárdra, Paksra, Tamásiba, Dombóvárra és Szigetvárra látogatnak. A 2022/23-as évadban az emberi- és isteni szót, a férfi lélek félelmeit és reményeit, kudarcait és sikereit veszik górcső alá az Egyház és a nagyvilág, és persze személyes nézőpontokon keresztül.

A szervezők kérik az érdeklődőket, hogy jó szívvel ajánlják és hívják meg férfi ismerőseiket, barátaikat, munkatársaikat, szomszédaikat, azaz bárkit, akiket érdekelhet a téma. Az egyes alkalmak nem egymásra épülnek, azokhoz bármelyik témakörnél, helyszínen és időpontban lehet csatlakozni.

Részvételi szándék esetén a szervezés megkönnyítése érdekében az egyes alkalmakra regisztrálni az alábbi jelentkezési linken van lehetőség.

A Férfitalálkozók 2022/23-as évad harmadik sorozatának helyszínei és időpontjai:

3. sorozat: Kudarcok és sikerek |  Jelentkezési link

PÉCS és környéke: február 2-3. (csütörtök és péntek) 18 óra – Magtár Látogatóközpont (7621 Pécs, Dóm tér 6.)

MOHÁCS és környéke: február 10. péntek 18 óra – Boldog Gizella Katolikus Általános Iskola tornaterme (7700 Mohács, Szabadság u. 2.)

SZEKSZÁRD és környéke: február 17. péntek 18 óra – Szekszárdi plébánia közösségi háza (7100 Szekszárd, Béla király tér 9).

PAKS és környéke: február 24. péntek 18 óra – Paksi Balogh Antal Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium (7030 Paks, Kossuth Lajos u. 13. szám alatti épülete, ebédlő)

TAMÁSI és környéke: március 3. péntek 18 óra – Tamási Béri Balogh Ádám Gimnázium aulája (7090 Tamási, Bezerédj I. u. 1.)

DOMBÓVÁR és környéke: március 10. péntek 18 óra – Szent Imre Közösségi Ház (7200 Dombóvár, Rákóczi u. 71/a.)

SZIGETVÁR és környéke: március 17. péntek 18 óra – Szigetvári plébánia közösségi terme (7900 Szigetvár, Zrínyi tér 9.)

Szöveg és fotó: Pécsi Egyházmegye

 

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.