Szekszárdon, a Szent József Iskolaközpont Szent Rita Katolikus Tagóvodájában november 25-én tartották meg a hagyományos adventi gyertyagyújtási ünnepséget.

Az adventi gyertya ünnepre hagyományosan az első adventi gyertya meggyújtásával egybekötve kerül sor. Ilyenkor a családok behozzák az adventi koszorúkat, amiket otthon a szülők és gyermekek közösen készítettek el. Az ünnepség alkalmával az óvodás gyermekek a karácsonyi ünnepkörhöz kapcsolódó verseket mondanak és dalokat énekelnek. Az ismertebb énekekbe az ünnepségen részt vevő szülők is bekapcsolódnak.

Az ünnepség fénypontjaként Molnár Erik atya, a Szekszárd Belvárosi Plébánia káplánja megádotta az házilag elkészített adventi koszorúkat és meggyújtotta az óvoda gyertyáján az első gyertyát. A szülők és gyermekek megáldott koszorúikon túl a karácsony békéjével, Jézus születésének örömével gazdagodva térhettek haza otthonaikba.

Szöveg és fotó: Szent József Iskolaközpont Szent Rita Katolikus Tagóvodája

 

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

2024 június
M T W T F S S
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

Közelgő események

PAPSZENTELÉS a pécsi székesegyházban:
-
2024. 06. 22. - 2024. 06. 22.
Szentelési jubileumot ünneplő püspökök miséje a székesegyházban:
-
2024. 06. 29. - 2024. 06. 29.
Máriagyűdi ifjúsági találkozó:
-
2024. 07. 04. - 2024. 07. 07.

MIT2022

Köznevelési Intézmények

Hasznos információk:

 

  • az óvodák, iskolák életéről,
  • beiratkozásról,
  • előkészítő foglalkozásokról

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség