szabadegyetem

A Pécsi Egyházmegye eseményeinek összefoglalója 2017 októberéből.

Októberben folytatódott a Szabadegyetem konferenciasorozat. Az élet és megértés témáját Udvardy György pécsi megyéspüspök és Görföl Tibor teológus ismertette a közel százfős hallgatóságnak.

A Pécsi Egyházmegye eseményeinek összefoglalója 2017 szeptemberéből.

Idén is elindult a Pécsi Egyházmegye Szabadegyetem konferenciasorozata, amelyben arra keresik a választ az előadók, hogy Hogyan éljünk?

A tanítás és nevelés különbségéről, fontosságáról beszéltek a szabadegyetemi konferenciasorozat márciusi előadói. Udvardy György megyéspüspök, Lengvárszky Attila a Pécsi Tudományegyetem oktatási igazgatója és Dobosi László a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma igazgatója más-más irányból közelítette meg a tanítás és nevelés témáját.

Összefoglalónkban a pécsi egyházmegye főbb februári eseményeiről tudósítunk.

Március 30-án a személy volt a témája a három, egyenkét húszperces szabadegyetemi előadásnak. Udvardy György megyéspüspök és Heidl György eszmetörténész mellett Gáti Ágnes pszichoterapeuta osztotta meg gondolatait a közönséggel.

A pécsi Szent Ágoston templom közösségének következő szabadegyetemi előadását 2016. április 9-én, szombaton Dr. Heidl György a Pécsi Egyházmegye kulturális, tudományos és kommunikációs igazgatója tartja „A kafarnaumi beszéd" címmel.

2016. március 30-án, szerdán 18.00 órakor folytatódik a PEM Keresztény Örökség Kutatóintézetének Mit jelent?" szabadegyetemi konferencia sorozata. Ezúttal Udvardy György megyéspüspök, Gáti Ágnes pszichoterapeuta (Pécsi Tudományegyetem) és Heidl György eszmetörténész (PTE BTK - Pécsi Egyházmegye) beszélnek a személy" fogalmáról.

Ötödik alkalommal várták az érdeklődőket a Mit jelent? szabadegyetemi konferenciasorozat előadásaira január 20-án a Magtár Látogatóközpontban. Az este témája ezúttal a haza volt.

 

mit jelent k

 

2019. szeptemberétől tovább folytatódik a Pécsi Egyházmegye szabadegyetemi konferenciasorozata, amelynek célja a szavak jelentésének tisztázása, saját hagyományaink és kultúránk megértésére, a hit és a tudás egységének helyreállítása, hogy növekedhessen a hit, erősödjön a remény és tökéletesedjék a szeretet. 

A következő félév tematikája a hazánkban tartandó 2020-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus. 80 év után ismét katolikus világesemény kerül megrendezésre Magyarországon. Szeptember 13-án Erdő Péter bíboros úr indította el a visszaszámlálást az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) készületeként, hiszen onnan számítva éppen egy év múlva veszi kezdetét fővárosunkban a NEK.

A Pécsi Egyházmegye az idei szabadegyetem sorozatával is bekapcsolódik a felkészülésbe. 


SZABADEGYETEM A NEK2020 JEGYÉBEN

Helszín: Magtár Látogatóközpont  (7621 Pécs, Dóm tér 6.)

 

A következő félévi szabadegyetem időpontjai:

 

2020. szeptember 23. 18.00 - Mit jelent az Eucharisztia? - ELMARAD!
Udvardy György
(veszprémi érsek, pécsi apostoli kormányzó)
Erdő Péter (bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek)

 

2020. október 28. 18.00 - Eucharisztia és etika 
Udvardy György (veszprémi érsek, pécsi apostoli kormányzó)
Papp Mikós (parókus, teológia tanár)

 

2020. november 25. 18.00 - Asztal és közösség - ELMARAD
Udvardy György (veszprémi érsek, pécsi apostoli kormányzó)
Korzenszky Richárd OSB (bencés perjel) 

 

2020. december 16. 18.00 - ELMARAD
Udvardy György (veszprémi érsek, pécsi apostoli kormányzó)
Kozma Imre OH (irgalmas rendi szerzetes)

 

2021. január 27. 18.00 - ELMARAD
Udvardy György (veszprémi érsek, pécsi apostoli kormányzó)
Böjte Csaba (ferences rendi szerzetes)

 


 

Harmadik alkalommal várta hallgatóit a szabadegyetemi konferenciasorozat november 25-én a Magtár Látogatóközpontban. A hit és a remény után ezúttal a szeretet volt a három, egyenként húszperces előadás témája.

Ma este folytatódik a Pécsi Egyházmegye szabadegyetemi előadássorozata: a hit és a remény után a mai alkalmon a szeretet fogalmát járja körül három előadó.

A remény fogalmát járták körül a résztvevők a Pécsi Egyházmegye második szabadegyetemi estjén, október 21-én. A rendezvényre ezúttal is három előadót hívtak meg, hogy egy-egy húszperces előadásban három különböző nézőpontból értelmezzék a szóban forgó fogalmat.

A hit jelentésének értelmezésével kezdődött a szabadegyetemi konferenciasorozat a Magtár Látogatóközpontban. A Pécsi Egyházmegye havonta egy alkalommal szervez előadásokat egy, a keresztény egyház számára is meghatározó fogalom köré, amelyet három különböző előadó jár körül.

Neves előadókkal indít szabadegyetemi konferencia-sorozatot szeptembertől a Pécsi Egyházmegye Keresztény Örökség Kutatóintézete „Mit jelent?" címmel. A sorozat célja alapvető fogalmak jelentésének tisztázása, hagyományaink és kultúránk mélyebb megértése.

LD honlap logó Telefon
2021 May
M T W T F S S
26 27 28 29 30 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Közelgő események

ELMARAD - Sérültek búcsúja:
Máriagyűd -
2021. 05. 14. - 2021. 05. 14.
ELMARAD - Pedagógusnap:
Pécs -
2021. 05. 15. -
Intézményvezetői értekezlet:
Magtár Látogatóközpont nagyterme -
2021. 05. 17. -
ELMARAD - Szabadegyetem:
Magtár Látogatóközpont -
2021. 05. 19. -
Lectio Divina Eucharistica:
Dóm Kőtár -
2021. 05. 20. - 2021. 05. 20.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

pem nek

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség