A Pécsi Egyházmegyei Levéltár épületének homlokzatán elhelyezkedő óralapot február 11-én cserélték le.

A levéltári épület főbejárata feletti harangfülkés oromzat, amelynek helyén korábban egyszerű timpanon volt, 1891-ben, a pécsi székesegyház átépítésének utolsó évében készült. A Pollack Mihály tervei alapján a 19. század első felében átépített székesegyház mind a négy tornyán feketeszínű, arany számbetűs óralapok voltak, amelyek a későbbi, 1882 és 1891 között zajló felújításkor lekerültek. Az óralapokból egyet megőriztek, s a levéltári épület oromzatán adtak neki helyet. A most leszedett óralap nem 1891-ben került fel: azóta azt már többször kicserélték, legutóbb az 1960-as években.

oralapcsere 10

Az óraszerkezetet korábban a 2015. évi Tüke-díjas, Gulácsi János újította fel. Gulácsi János a toronyórák és templomi harangok mechanikai működtetésének villamos, illetve elektronikus átalakítását végezte. Saját tervezésű és gyártású haranghajtóművei és toronyórái több mint 400 toronyban működnek, hazánkban és a határokon túl is. Az általa kifejlesztett és alkalmazott digitális, quarz-vezérlésű óraszerkezet programozhatósága is különleges technikai megoldás. Európában elsőként 1974-ben, a Tihanyi Apátság tornyában helyezett el ilyen óraszerkezetet. A Városvédő és Városszépítő Egyesület tagjaként Pécsett is számos különleges munkája látható. A Városháza toronyórája, a püspöki levéltár órája, a Zsinagóga kettős mutatórendszerrel működtetett óraszerkezete, a Szent Bertalan harangtorony egyedülálló harangozó és zenélő szerkezete, vagy a bányászhagyományokat ápoló toronyzenék működtetése éppúgy a nevéhez kötődnek, mint egyéb köztéri órák, jelzőberendezések, forgó reklámok.

Fotó: Damásdi Zoltán

Ungherese V1 web k

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 december
H K Sz Cs P Szo V
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Közelgő események

Éjféli szentmise a székesegyházban:
-
2024. 12. 24. - 2024. 12. 25.
Szentév megnyitása a pécsi székesegyházban:
-
2025. 01. 04. - 2025. 01. 04.
Német nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2025. 01. 19. - 2025. 01. 19.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség