Szeptember 5-7. között Szekszárdon állomásozott a 2020-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus missziós keresztje. A hívek imaórákat, szentségimádásokat, keresztutat és szentmiséket tartottak a kereszt jelenlétében.

Szeptember 7-én pedig a plébánia missziós napját tartották, ahol a város nem hívő lakossága is találkozhatott a kereszttel.

Szeptember 5-én a kereszt fogadásának napján Kárász Gábor kisegítő lelkész vezetett szentségimádást, majd szentmisét mutatott be. Kárász atya ismertette a kereszt történetét, majd megosztotta a hozzá kapcsolódó élményeit. „Nekem kedves emlék a missziós kereszt, mert Esztergomban, ahol tanultam, ott nagyon sokszor láthattam és találkozhattam vele. Ott a bazilikában nem tűnt ilyen hatalmasnak, kicsit kisebbnek tűnt. Mindig szeretettel álltam meg és olvasgattuk, hogy mennyi magyar szent ereklyéje található rajta. Ahogy Urunk is átölelte a keresztet, mi is öleljük át gondolatban, szeressük a keresztet, legyen édes, igaz számunkra ez a teher.” –fogalmazott a szentmise elején mondott beszédében.

Szekszárdon a NEK kereszt 9 Egyedi

Homíliájában Kalkuttai Szent Teréz emléknapja kapcsán, a szentekhez való imádság fontosságát emelte ki, „akik mindig jelen vannak az életünkben és mindig köztünk vannak. Elvezetnek Krisztushoz. Teréz anya élete is tele volt szenvedéssel, keresztekkel, ennek ellenére át tudta ölelni szeretettel azt a keresztet, amelyet kapott a Jó Istentől. Meg tudta ölelni.”

A Szent Kereszt tisztelete nem köthető dátumokhoz –bár van egy ünnepnap-, mert ez alapvető jele életünknek, mint ahogy alapja volt a megváltásunknak is –emelte ki az atya. Elgondolkodtunk-e már valaha, hogy ez egy szégyenfa volt? –tette fel a kérdést. „A rómaiak legbrutálisabb kivégző eszköze volt a kereszt. Rabszolgákat, közönséges gonosztevőket végeztek ki rajta. Mégis ez hitünknek a központi szimbólumává vált. A Szent Kereszt. Észrevettük-e, hogy a mi nyelvünkön a beavatás első szentsége a keresztség is ebből a szóból származik. A kereszt szóval van összefüggésben. A kereszt jelen van a mindennapi egyház szóhasználatában is. A kereszt irányt mutat a templomok tetején, az intézmények falain, számos családi otthonban, nők és férfiak nyakában. A kereszt azért missziós, mert tanít és evangelizál. Tanít minket. Mutatja az életünket, tanítja a Krisztust. Istenről tanít. Ha ránézünk a keresztre, nem kell mondanunk semmit, mert keresztény emberek lévén tudjuk, hogy mit jelent és milyen fontos. Vajon amikor a keresztet a nyakunkon hordjuk, akkor ez milyen kapcsolatban van Krisztus keresztjével? Úgy viseljük-e, hogy közben büszkén vállaljuk kereszténységünket?” –magyarázta.

Szekszárdon a NEK kereszt 20 Egyedi

„Ha Krisztus megváltó halálával nem szabadított volna meg minket a bűn örökségétől, a kárhozattól és az örök haláltól, akkor lenne-e valami értelme a kereszt viselésének? A kereszt –halljuk Szent Páltól-, van akinek botrány, van akinek nevetség tárgya, de nekünk Isten ereje és bölcsessége. Sokan nevetnek ma is a keresztény emberen. Sokan megbotránkoznak életünkön, hogy hogy lehet ilyen ideje múlt dolgokban hinni és ilyen mércéhez igazodni –mondják. Valóban ma is Isten bölcsessége a kereszt? Igen. Ma is Isten bölcsessége. Azt üzeni, hogy mindent a feltámadás mércéjével kell mérnünk. Mi ez az örökkévalósághoz képest? Milyen mércét rejt ez? Nagynak hitt dolgok eltörpülnek, ha megnézzük, hogy mennyit hoznak más dolgok az életből az üdvösség konyhájára. A kicsik naggyá tudnak nőni, mert nagy a hozamuk az örök élet számláján. Tehát a jelentéktelenné látszó dolgok naggyá válnak a kereszt mellett.”

Az atya Kalkuttai Szent Teréz életútjára hívta fel a jelenlévők figyelmét annak kapcsán, hogy a keresztény embernek Jézus Krisztus által belső békét tud adni a kereszt. „Kalkuttai Teréz anyának is derűt és nyugalmat tudott adni, mint ahogy minden szentnek. Ő vonz bennünket most is és hagynunk kell, hogy vonzzon és oda fog vonzani. Azt kívánom, hogy tudjunk mindig erőt meríteni a Szent Keresztből és legyen számunkra egy édes fa, amit tudjunk átölelni és hordozni, ha szükséges, még akkor is, ha néha nehéznek tűnik.”

Fotók: Harasztovics Arnold
További fotók a Facebook oldalon.

2019 október
H K Sz Cs P Szo V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Közelgő események

Magyar Katolikus Kulturális Hetek:

2019. 10. 23. - 2019. 10. 30.
Közösségvezetők találkozója:
Pécs
2019. 10. 25. -
Szent Mór püspök, az egyházmegye társvédőszentje – ünnepi szentmise:
Pécsi Székesegyház
2019. 10. 25. -
Katekéták képzése:
Magtár Látogatóközpont
2019. 10. 28. - 2019. 10. 28.
Lectio Divina Eucharistica:
Dóm Kőtár
2019. 10. 31. -

Szent Vér Báta

pem nek logo wide

pe napi evangeliumok

pe mariagyudi kegyhely

pe szechenyi