Pécsi Egyházmegye

Gyerekszáj feljegyzések Dr. Csigi Imre Élmények–Emlékek (1956) gépiratából.

„Ahol a szeretet párosul a tudással, a jámborság az ismerettel,
az ilyen lélek biztosan emelkedik magasabbra és magasabbra,
 föl az örökkévalóság titkaihoz.”
(Szent Bernát)

A Pécsi Egyházmegyei Könyvtár állományában a rendezési munkálatai közben került elő Dr. Csigi Imre pápai kamarás, későbbi nagyprépost 1956. február 8. és november 26. között keletkezett, napi szintű elmélkedő feljegyzéseit magába foglaló Élmények–Emlékek címet viselő gépirata. Ennek egy tematikai kivonatát választottuk a Pécsi Egyházmegyei Könyvtár „kincsei” sorozatunk második bemutatandó darabjának.

Dr. Csigi Imre pápai kamarás, nagyprépost:

(Forrás: Pécsi Egyházmegyei Levéltár)

Elöljáróban következzék egy rövid összefoglaló Csigi Imre életútjából: 1912. szeptember 12-én született a Tolna megyei Dunaföldváron. Gimnáziumi tanulmányait 1922 és 1930 között a pécsi Jézus Társasága Pius Gimnáziumában végezte, közben 1926-ban (V. osztályban) felvételt nyert a Pécsi Szeminárium papnövendékei közé.

1930. november 30-án Virág Ferenc megyéspüspök (1926–1958) a Szeminárium házi kápolnájában feladta a végzett teológushallgatóknak, köztük Csigi Imrének is a kisebb rendeket. Teológiai tanulmányait a Pázmány Péter Tudományegyetem Hittudományi Karán végezte. 1935-ban az egyetem 300 éves jubileumára kiírt pályázatán pályadíjat nyer és még ugyanebben az évben megszerezte a teológiai doktorátust is. 1935. június 23-án szentelték pappá a pécsi Székesegyházban Albert József, Gerlach György, Gyuk István, Horváth Dezső, Horváth József, Sarlós György, Somorjai István, Staub Ádám és Szirt István paptársával együtt.

Pappászentelési emlék (1935. június 23.):

(Forrás: Pécsi Egyházmegyei Könyvtár Szentkép- és imalapgyűjtemény)

Újmiséjét 1935. június 30-án a zsúfolásig megtelt a mohácsi belvárosi római katolikus plébániatemplomban tartotta, ahol a szentmise szertartásában Dr. Kápolnai Zsigmond esperes-plébános segédkezett, a szentbeszédet pedig Dr. Gálos László teológiatanár mondta.

Első szolgálati helyei: 1935 szeptemberétől Gödrén, majd 1936 júliusa és 1938 júniusa között Nagynyárádon volt káplán. Ezután szinte egész életét a pécsi püspöki aulában töltötte. 1938 júliusa és 1957 között ő volt a püspöki levéltáros, 1940-től püspöki titkár, 1951 augusztusában pedig pápai kamarás lett. 1957 és 1958 megbízott, 1965–1980 között kinevezett püspöki irodaigazgató, 1968-ban székesegyházi főesperes, olvasókanonok, 1977-ben kisprépost, a következő évben pedig szentszéki elnök (1978), végül 1979-től nagyprépost volt. Továbbá ő volt Baranya Vármegye Árvaházának hitoktatója és lelki atyja, valamint a Lyceum templom templomigazgatója is.

Csigi Imre aláírása:

A magyar állam és a katolikus egyház közötti jó viszony munkálásában kifejtett több évtizedes tevékenysége elismeréseként, 75. születésnapja alkalmából 1987 szeptemberében az Elnöki Tanács a Magyar Népköztársaság Csillagrendjét adományozta számára.

1988. május 11-én, életének 76., pappá szentelésének 53. évében hunyt el Pécsen. Temetése május 19-én volt a Központi Temető Szent Mihály kápolnában celebrált gyászmisét követően.

Segítőkész, megértő, köztiszteletben álló pap volt. Cserháti József megyéspüspök (1964–1989) feltétlen hűségét emelte ki mind egyházához, mind püspökéhez.

Dr. Csigi Imre pápai kamarás, nagyprépost gyászjelentése:

(Forrás: Pannon Digitális Egyesített Archívum – OSZK gyászjelentések)

Jelen összeállításunkban az Élmények–Emlékek című gépiratának naplószerű feljegyzéseiből a „gyerekszáj” jegyzeteket emeltük ki, hogy ezzel is „ízelítőt” adjunk eme fontos kordokumentum kutatásához.

1956. február 19. – Megjött a kisfiú, elmegy a nagy. A kicsi Dicsértessékkel néz a szemembe: adtam is a homlokára keresztet altatónak. A nagy a kápolnába tért be utoljára búcsúzni, a szeme pedig hálát sugárzott.

1957. március 20. – Én még ma szent leszek! Én még ma vértanú szeretnék lenni! – mondják a gyerekek. A hit szól belőlük.

1958. április 16. – „Templomos bácsi.” – A legújabb kifejezése, melyet a gyerekajk mond ki. Ezt nem kell annyit magyarázni, mint a többit.

1959. május 20. – „Igaz-e, hogy, akinek rúzsos a szája, azt nem bérmálja meg a püspök úr?” – kérdezi aggódva az egyik kislány. Mennyi izgalommal várják ezt a pillanatot!

1960. május 26. – „Ki ez a bácsi?” – mutat rám egy kisfiú. – „A tisztelendő bácsi.” – mondja az anyja. „A Jézuska?” – kérdi erre a kicsi, aki érthetőbben akarja kifejezni a dolgot.

1961. augusztus 15. – „Talán az autó ütötte el őt?” – kérdi a csöppség, mikor a Szűzanya haláláról hall. Milyen fogalmai vannak a halálról? Saját világából meríti a fogalmakat.

1962. szeptember 6. – „Nem kell a kislány, majd küld a Jézuska nekem hugicát.” A szülők vallásossága megszólal a gyermek ajkán. Boldog édesanya, aki ilyet hall gyermekétől.

1963. szeptember 14. – „Bemegyek, mert jön a gyermekszedő bácsi.” Apróság megnyilatkozásán mosolyognak az emberek. Nevelési elveken gondolkodunk azután: nem jobb volna-e másképp jóra szoktatni a kicsinyeinket?!!

1964. október 12. – „A bátya is szeret aludni?” Mindenki a maga szokásait keresi a felnőttekben.

1965. október 18. – „Nem leszek orvos, én püspök leszek!” Apró kis gyermek ajkán elhangzó megjegyzésen mosolyognak. Hogy mi lesz tényleg belőle, azt csak a Jó Isten tudja. De honnan jut eszébe ilyet mondani?

Az összeállítást készítette: Dr. Schmelczer-Pohánka Éva könyvtárvezető