Június 11-én, csütörtökön került megrendezésre a Bátai Eucharisztikus est. A hívőközösség a Pécsi Egyházmegye egyik kiemelten fontos helyszínén, a Bátai Szent Vér kegyhelynél, a szabad ég alatt ünnepelte a legméltóságosabb Oltáriszentséget.

Krisztus legdrágább Testének és Vérének ünnepéhez, Úrnapjához kapcsolódóan egész estés liturgikus program várta a keresztényeket Bátán. Csütörtökön 18.00 órakor szentségimádással kezdődött a Bátai Eucharisztikus est Bacsmai László mohácsi plébános vezetésével, majd 19.00 órakor szentmisével folytatódott Herendi János atya és Sümegi József diakónus koncelebrálásával.

Báta 1

A szentmise kezdetekor Bacsmai László elmondta, Magyarországa egyetlen Szent Vér Kegyhelye Báta, amelyre most, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készülve még több figyelem összpontosul, és a hely méltó ehhez a nagyságához! Később az elmúlt időszak nehézségeire hívta fel a figyelmet. „Tekintsünk vissza az elmúlt három hónapra, az Öröm vasárnapját ünnepeltük, amikor üres templomokban tartottunk szentmisét. Először nehéz volt ezt megszokni, mi, papok olyanok voltunk, mint a nyáj nélküli pásztorok, de lélekben együtt voltunk a hívekkel!” – hangsúlyozta, ezt követően megemlítette, hogy keresztény voltunk legnagyobb kincse az Oltáriszentség, Jézus Krisztus Teste és Vére a kenyér és a bor színe alatt, amelyet emberi ésszel nem lehet felfogni, csak hittel. „Előfordult, hogy az emberek kételkedtek az Oltáriszentségben, ezért Isten csodákat vitt végbe. De minden csodánál nagyobb volt az, amikor Krisztus ezt mondta az utolsó vacsoránál: ez az én testem és vérem.” (vö. Mt26,26)

Báta 7

„Az embereknek szüksége van a kenyérre és ez alatt nem csak a kalóriamennyiséget értjük, hanem a békét és az örömöt, és Jézus ebben az értelemben kenyér számunkra, mindenkinek mindig mindene. Vállalta, hogy kiszolgáltatja megát értünk, életét adja értünk. Ő itt akart maradni velünk az idők végezetéig” – mondta, majd arra figyelmeztetett, hogy találjunk vissza abba helyzetbe, amiben a korlátozások előtt, amelyben három hónappal ezelőtt voltunk.

Báta 25

 

„Ne legyünk kanapé keresztények! Vágyódjunk a legméltóságosabb Oltáriszentség megünneplésére! Ne hagyjuk, hogy a kényelem elnyomjon!”

Végül a plébános a homília zárásakor így elmélkedett: „Imádkozzunk, hogy ez a krízis megtisztítson minket, keresve a kapcsolatot az élő Istennel! Jézussal akarjuk járni életünk útján és kérdezzük meg tőle: Uram, mit tennél az én helyemben? Majd tegyük meg, amit mond, akkor is, ha nehezebb!”

Báta 33

A szentmisét követően 20.00 órakor keresztúti ájtatossággal folytatódott a Bátai Eucharisztikus est, amely méltóképpen segített a június 14-én ünnepelt Úrnapjához, Krisztus legdrágább Testének és Vérének emléknapjához.

Fotó: Pécsi Egyházmegye

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 október
H K Sz Cs P Szo V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Közelgő események

Apa-fia zarándoklat Pécsről Máriagyűdre / ELMARAD!:
-
2024. 10. 05. - 2024. 10. 05.
Férfitalálkozó Tamási:
-
2024. 10. 11. - 2024. 10. 11.
Ministránstalálkozó Mohácson:
-
2024. 10. 12. - 2024. 10. 12.
Szabadegyetem - Lukács János SJ:
-
2024. 10. 16. - 2024. 10. 16.
Férfitalálkozó Dombóvár:
-
2024. 10. 18. - 2024. 10. 18.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség