Elévülhetetlen érdemeinek elismeréseként Bátaszék városa Pro Urbe díjjal tüntette ki Udvardy György veszprémi érseket, pécsi apostoli kormányzót.

Két napos rendezvénysorozattal ünnepelte Bátaszék városi rangra emelkedésének évfordulóját. A 878 éve fennálló település 25 esztendeje nyert városi rangot, napra pontosan 1995. július elsején. Az ünnepséget a rendkívüli egészségügyi helyzet miatt szeptember 11-12 között tartották.

DSC 4307 Egyedi„Nem volt könnyű élete az itt élőknek, de ennek ellenére vagy éppen ezért mindig összefogtak, keményen dolgoztak és olyan közösséget építettek, melyikre méltán lehetünk büszkék ma is.” –mondta Dr. Bozsolik Róbert polgármester, majd hozzátette, ennek a munkának is köszönhetően 1995-ben településünk újból visszakapta az őt megillető címet és városi rangra lépett. És ha gondolatban visszatekintünk az elmúlt huszonöt évre, látjuk, ahogy portalanodnak az utak, épülnek az ívó- és szennyvíz-vezetékek, feleleveníthetjük, ahogyan átalakul a városközpont. Ám a tárgyak, épületek akkor érnek valamit, ha van egy közösség, amelyik mindezeket megtölti élettel, lélekkel. Az elmúlt huszonöt évben tovább építettük közösségünket, sőt erősítettük, kiegészítettük egy új elemmel, a kisvárosi érzéssel.

A Város Napján Pro Urbe díjat és díszpolgári címet is adományoztak. Dr. Udvardy György veszprémi érseket, pécsi apostoli kormányzót Bátaszéket segítő munkájának elismeréseként Pro Urbe díjjal tüntették ki. Elkötelezett feladatának tartotta a Bátaszéki Nagyboldogasszony Plébániatemplom tornyának felújítását, valamint elévülhetetlen érdemeket szerzett a város hitéletének irányításában is.
A díszpolgársággal honorált Bognár Jenő 1983-ban lett Bátaszék tanácselnöke, 1994-től pedig négy alkalommal választották ugyanitt polgármesterré. Vezetésével megkezdődött a település arculatának újraformálása, térségi szerepének erősítése, mely eredményeként Bátaszék városi rangot kapott.

 

Dr. Udvardy György katolikus érsek, apostoli kormányzó laudációja

Udvardy Györgyöt 1985. június 15-én szentelték pappá Esztergomban. Attól az évtől káplán volt Érsekvadkerten, 1988 és ’90 között pedig plébános Csitáron.
1990-től három éven át Rómában folytatott tanulmányokat. 2003-ig hitoktatási felügyelő volt, ezt követően plébános Budapest-Erzsébetvárosban.
1997 és 2004 között a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Kara tanára, docense, mindeközben a Társadalmi- Oktatási- Kulturális Szakterület püspöki helynöke. 2000-től tanított az Esztergomi Hittudományi Főiskolán, 2004-től az Országos Hitoktatási Bizottság elnöke.
1999-ben pápai káplán címet kapott, 2003-tól érseki általános helynök és vagyonkezelő az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyében.
2004. január 24-én marazanae-i címzetes püspökké és Esztergom-budapesti segédpüspökké nevezte ki Szent II. János Pál pápa. 2004. február 21-én szentelték püspökké Esztergomban.
2011. április 9-én pécsi püspökké nevezte ki XVI. Benedek pápa. A beiktatása április 25-én, húsvéthétfőn történt. Az egyházmegye 82. püspöke.
2019. július 12-én Őszentsége Ferenc pápa a Veszprémi Főegyházmegye érsekévé nevezte ki. Az érseki hivatalába a veszprémi Szent Mihály Bazilikában iktatták be tavaly augusztus 31-én. Emellett – az utódja beiktatásáig – továbbra is vezeti a Pécsi Egyházmegyét apostoli kormányzóként.
2016-ban megkapta a Magyar Érdemrend Középkeresztjét.

Dr. Udvardy György pécsi püspökké történő kinevezését követően elkötelezett feladatának tekintette a Bátaszéki Nagyboldogasszony Plébániatemplom tornyának a felújítását. Az elévülhetetlen érdemeinek köszönhető, hogy a torony 2013-ban elvégzett lebontását követően a toronysisak újjáépítése, és a homokkő díszek felújítása megtörtént igen jelentős egyházi forrásból, állami támogatásból és adakozásból. A teljes felújítás 2014 októberére készült el.

Az egyházmegye irányítása során nagy figyelmet fordított az egyházmegyei épületek felújítására, amelynek köszönhetően 2019-ben pályázati forrásból felújításra került a Molyhos Tölgy tövében álló Orbán-kápolna is. Ugyancsak pályázati támogatással készült el a templom fűtése, valamint a fiatornyok javítása.

Megyéspüspökként figyelemmel kísérte a hitélet helyi alakulását is. Bátaszék központi plébánia lett, évente maga szolgáltatta ki a bérmálás szentségét, részt vett a település jelentősebb egyházi eseményein, rendszeres celebránsa volt a bátaszéki virágvasárnapi passióhoz kapcsolódó szentmisének, és részt vett az Orbán-napi gyalogos körmeneten és búcsún.

Dr. Udvardy György mindezekkel Bátaszék egyházi életének az irányításában elévülhetetlen érdemeket szerzett.

Fotó: Bátaszékért Nonprofit Kft.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.
Egyházmegyei szabadegyetem 2024/3:
-
2024. 05. 08. - 2024. 05. 08.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség