Advent első hetének csütörtökén Berecz Tibor ifjúsági referens mutatott be hajnali szentmisét a Székesegyházban.

A roráté szentmise homíliáját teljes egészében közöljük:

„Krisztusban Kedves Testvérek!

Mai napunk egyik témája a Rómaiakhoz írt levél egyik részlete, mely szerint a testvéri szeretetben legyünk egymás iránt gyengédek. (vö. Róm 12,10)

Képzeljünk el egy anyukát, aki a csecsemőjét ringatja. Rögtön eszünkbe jut az a szó, hogy gyengédség. Majd képzeljük el ugyanazt a csecsemőt az apukával – egy kétméteres, száz-százhúsz kilós férfiemberrel, – aki hasonlóan szelíden tartja a pici csecsemőt. Valószínűleg az anyukát könnyebb gyengédnek elképzelni, mint az apukát. Láttam már édesapát a kisgyermekével, csecsemőjével játszani. Hintáztatta és nem is akárhogyan; a kicsi szinte repült, az apuka karjai szárnyakat adtak neki, de közben nem felejtette el tartani a fejecskéjét sem. Vagyis a nagy erejét, a nagyságát tudta használni annál a pici gyermeknél is.

Mi is a gyengédség – a teljesség igénye nélkül?

Ezzel kapcsolatban néhány gondolatot szeretnék megosztani.

A gyengédséget néha úgy értelmezzük, mint a gyengeséget, ezért félünk gyengédek lenni. Ugyanakkor több minden szól a gyengédség mellett, több oka van. Az egyik, hogy mi akkor bánunk a tárgyakkal gyengéden, amikor azok törékenyek, még a dobozukon is ott a jel: törékeny. De érvényes ez ránk is, mert törékenyek vagyunk, ezért is kell gyengédnek lennünk egymáshoz! Nem mindegy, hogyan szólunk vagy mit teszünk a másikkal, hiszen megbánthatjuk, megsebezhetjük őt – úgymond behorpaszthatjuk vagy széttörhetjük.

Törékenyek vagyunk! Ez a teremtettségünkből adódik.

Most, a koronavírus alatt sokan tapasztaljuk, hogy bizony vannak határaink, és ha valami egyszer elromlik, nem biztos, hogy utána is úgy fog működni, mint korábban. Törékenyek vagyunk, ezért kell gyengédnek lennünk egymáshoz!

A gyengédségnek van egy mélyebb dimenziója, oka is: az értékességünk. Hiszen, ami értékes, azzal óvatosan, gyengéden, figyelemmel bánunk. Márpedig mi, emberek is értékesek vagyunk! Többször szoktam említeni istenképiségünket, ami máltóságunk alapja, vagyis vagyunk valakik. Megismételhetetlenek, egyediek vagyunk és Isten kapcsolatokra, szeretetre teremtett bennünket. Innen fakad értékességünk, amire vigyáznunk kell, nem bánhatunk vele akárhogyan! Ez is okot ad arra, hogy gyengédek legyünk egymással.

A gyengédség azt is jelenti, hogy elfogadom a másikat és hagyom, hogy önmaga legyen. Nem akarom a kis, fejlődő ágacskáit egy karóhoz kötni, legalábbis nem úgy, hogy fájó módon hozzákössem. Úgy érintem meg a másikat, hogy meg sem érintem. Ez is lehet a gyengédség egyik kifejeződése: úgy érinteni, hogy szinte meg sem érintem. Ahogy az apuka, aki a kisgyerekét hintáztatta és ő élvezte, nem gondolt bele, hogy valaki tartja.

Ez a gyengédség lényege! Isten is így közeledik hozzák; úgy érint meg, hogy észre sem vesszük. Már maga a karácsony is erről szól, amikor egy kisbaba képében jön hozzánk Isten Fia és nagyon nehéz Őt észrevenni. Ha ugrunk egy kicsit az időben, Jézus úgy jár az emmanuszi úton, hogy a tanítványok sokáig észre sem veszik, kivel van dolguk. Később ott van pünkösd, az Egyház időszaka, amikor Isten megfoghatatlan lelke jön hozzánk és igenis hatékony, éltet, vannak gyümölcsei, ajándékai. Isten olyan módon jön hozzánk közel, hogy szinte észre sem vesszük. Illés prófétának voltak olyan élményei, amikor jött a szélvihar, a földrengés, tűz, de Isten nem volt benne ezekben. Végül egy szellő jött és Illés ebben felismerte Isten jelenlétét.

Negyedik gondolat: a gyengédség az érzelmek feltárásának képessége. Fel tudjuk tárni, hogy mi van bennünk, mit érzünk. Persze ezzel kiszolgáltatottá tesszük magunkat, megérinthetővé, megfoghatóvá teszem magamat, de a puha, érzékeny részemet. Márpedig, ami puha, azt nem lehet csak úgy megmarkolni, azt finoman kell tartani, úgy érinteni, hogy szinte nem is érintjük.

Ez az önkifejeződés: képesek vagyunk kimondani, ami bennünk van, képesek vagyunk feltárni, oda vezet minket, hogy a szívünk legmélyén találkozunk Istennel. Vagyis, ha önmagunkkal gyengédek vagyunk ilyen értelemben, tehát feltárjuk magunkban gyengeségeinket, beismerjük bűneinket, akkor ott, bent nem csak ezekkel fogok találkozni, hanem Istennel. Így a magunkkal szembeni gyengédség az Úrral való találkozás eszköze, kerete: úgy érintkezni Istennel, hogy nem is érintkezni, nem frontálisan ütközni, hanem gyengéden közelíteni. Ebben segít a gyengédség.

A törékenységünk miatt fontos a gyengédség: teremtmények vagyunk! Az értékességünk miatt fontos, hogy gyengédek legyünk egymással. A gyengédség egy olyan érintés, ami szinte nem érezhető. Isten így közeledik hozzánk és azt kívánja, hogy mi is így közeledjünk egymáshoz.

A gyengédség lehetőség arra, hogy mások számára érinthetők legyünk, ezáltal tudjunk másokat megérinteni.

Adja meg az Úr, hogy tudjunk gyengédek lenni, mert ez nem gyengeséget jelent, hanem hatalmas erőt! Úgy legyen! Ámen!”

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 október
H K Sz Cs P Szo V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Közelgő események

Szabadegyetem - Lukács János SJ:
-
2024. 10. 16. - 2024. 10. 16.
Férfitalálkozó Dombóvár:
-
2024. 10. 18. - 2024. 10. 18.
Német nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 10. 20. - 2024. 10. 20.
Könyv a Pius Gimnáziumról - Jezsuita könyvbemutató Pécsett:
-
2024. 10. 21. - 2024. 10. 21.
Szent Mór püspök, a Pécsi Egyházmegye társvédőszentjének ünnepe - Püspöki szentmise a székesegyházban:
-
2024. 10. 25. - 2024. 10. 25.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség