Közös ünneplésre hívta a Pécsi Egyházmegye Horvát Referatúrája, a Pécsi Horvát Klub, illetve a Baranya Megyei Horvát Önkormányzat a nemzetiségi híveket.

Harmatozzatok magasságos egek, s a felhők hozzák az igazat - „Rosite nebesa od zgora, nek oblaci dažde pravednog!“

Hagyományosan ezzel az  énekkel kezdődött a horvát nyelvű ádventi szentmise december 11-én, pénteken a Székesegyházban. A szentmisén, amely 17.00 órakor kezdődött, a járványügyi előírásokat betartva, mintegy százan vettek részt Pécsről, és Pécs környéki településekről. Darnai József Ágoston atya koncelebrálásával,  Barics Gábriel atya köszöntötte a megjelent híveket, majd homiliájában a „gaudete” vasárnap üzenetéről elmélkedett. Advent harmadik vasárnapja az örvendezés vasárnapja lesz, mondta, természetesen nem a duhajkodó, óbégató lármáé, hanem a szív mélyén megfoganó derűé. De minek örüljünk? – tette fel a kérdést, majd kiterjesztette az öröm jelentését a mindennapi életünkre.

horvátref

„Örüljünk, hogy megismerhettük Jézust, hogy Isten fogadott gyermekei lettünk a keresztség által, hogy hiszünk a feltámadásban és az örök életben, hogy nem a halálé az utolsó szó. Örömforrás az is, hogy nem kell tapogatóznunk a sötétben, mert Jézus az Út az Igazság és az Élet, hogy az Egyház tagjai lehetünk és ez által életünkkel tehetünk tanúságot Jézusról. Jézus hibáink ellenére is szeret, vár és hív.”

Jézus hívó szavát 2020-ban is meghallották a Pécsi Egyházmegye horvát ajkú hívei, akik eleddig minden évben bekapcsolódtak a Pécsi Advent programsorozatába, hogy imádkozó és énekes lelkülettel készüljenek a Kisjézus eljövetelére. Karácsony másodnapján, december 26-án, 16.00 órakor a ferencesek templomában tamburazenekarral kísért, énekes ünnepi szentmise lesz ahová szeretettel várjuk a horvát ajkú híveket.

horvátref2

Fotó: Kollár Ákos

Szentmise közvetítések banner v2

 

LD honlap logó Telefon

2021 december
H K Sz Cs P Szo V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Közelgő események

Pécsi Advent:
-
2021. 12. 05. - 2021. 12. 19.
Punya, egy falat kenyér c. kiállítás:
Pécs, Dóm Kőtár -
2021. 12. 05. - 2022. 01. 06.
19. Pécsi Advent - Orgonakoncert:
Pécs, Kertvárosi Szent Erzsébet Templom -
2021. 12. 05. -
Roráté szentmise:
Pécsi Székesegyház -
2021. 12. 06. -
Roráté szentmise:
Pécsi Székesegyház -
2021. 12. 07. -

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

pem nek

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség