Decemberben online csatlakozhattak az érdeklődők a Lectio Divina Eucharistica eseménysorozathoz. Nyúl Viktor atya az idei év utolsó alkalmával A feltámadt Jézus megjelenik az apostoloknak címen vezette az imádságos Szentírásolvasást.

A Lectio Divina Eucharistica program immár második alkalommal került megszervezésre online formában, eltérően a korábbi alkalmak hagyományától, amikor a Dóm Kőtárban gyűltek össze az érdeklődők. Lukács evangéliumának egyes fejezetein (Lk 24,36-49) történő elmélkedés ezen a napon élő videó formájában volt megtekinthető, ugyanakkor a felvétel az alábbiakban is elérhető.

A decemberi esemény kezdetekor Nyúl Viktor pasztorális helynök elmondta, hogy a Lectio Divina Eucharistica célja, hogy elmélyítse a 2021-ben megrendezésre kerülő Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra való felkészülést. Ennek fényében Lukács evangéliumának ezen szakaszán elmélkedett: „Jeruzsálemben vagyunk, ahol Jézus az Ő testét kenyérré és vérét borrá változtatta. (…) Majd arról olvasunk, ahogy a feltámadt Jézus találkozik az apostolokkal, tanítványokkal, akiknek a szívében még él az emlék, amikor Jézus ezt mondta nekik: ez az én testem és ez az én vérem” – magyarázta az atya, majd hangsúlyozta, a Lectio Divina módszer gyakorlása során fontos, hogy próbáljuk megérteni, mit szeretne üzenni a szentíró, jelen esetben Lukács evangélista. „Amikor a szerző jelen időt használ, akkor arra utal, hogy Jézus most mondja, amit mond, folyamatosan teszi ezt.”

A Szentírás imádságos olvasása során az adott bibliai szakasz és az Eucharisztia közötti kapcsolatra elsősorban a „béke” szó utal. Isten Fia kibékíti az egész világot, kiengeszteli Istent és megteremti a békét. Ugyanakkor fontos megértenünk, hogy abban a helyzetben a tanítványok zavartak, kételkednek, ezért Jézus a szavaival gyengéden vigasztalja őket. Viktor atya megjegyezte:

Ferenc pápa a következő évet Szent József évének nevezte ki, amelyhez a békén keresztül is kapcsolódhatunk.

Végül arra hívott minket, hogy miután elolvastuk Lukács evangéliumának adott szakaszát, tegyük fel magunknak a kérdést: mit jelent ez a bibliai részlet?

Amíg ezekről beszéltek, egyszer csak maga Jézus állt közöttük, és azt mondta nekik: »Békesség nektek!« Megrémültek és féltek, mert azt hitték, hogy szellemet látnak. De ő megkérdezte tőlük: »Miért rémültetek meg, és miért támad kétely szívetekben? Nézzétek meg a kezemet és lábamat, hogy valóban én vagyok! Tapintsatok meg, és lássátok, mert a szellemnek nincs húsa és csontja, de amint látjátok, nekem van.« Ezt mondta, azután megmutatta nekik a kezét és a lábát. Mivel örömükben még mindig nem hittek, és csak csodálkoztak, azt mondta nekik: »Van itt valami ennivalótok?« Erre adtak neki egy darab sült halat. Elvette, és a szemük láttára evett belőle. Azután így szólt hozzájuk: »Ezek azok az igék, amelyeket elmondtam nektek, amikor még veletek voltam, hogy be kell teljesedni mindannak, ami meg van írva rólam Mózes törvényében, a prófétákban és a zsoltárokban.« Akkor megnyitotta értelmüket, hogy megértsék az Írásokat. Azt mondta nekik: »Úgy van megírva, hogy a Krisztusnak szenvednie kell, és harmadnapon feltámadni a halálból. A nevében megtérést kell hirdetni a bűnök bocsánatára Jeruzsálemtől kezdve minden népnek. Ti tanúi vagytok ezeknek. Én majd elküldöm nektek azt, amit Atyám ígért. Ti csak maradjatok a városban, amíg el nem tölt az erő benneteket a magasságból.«

A Lectio Divina módszerével kapcsolatban bővebb információkat találnak a lectiodivina.hu weboldalon, ahol hétről hétre újabb segédanyagok kísérik a Szentírás imádságos olvasását.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 október
H K Sz Cs P Szo V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Közelgő események

Férfitalálkozó Paks:
-
2024. 10. 04. - 2024. 10. 04.
Apa-fia zarándoklat Pécsről Máriagyűdre / ELMARAD!:
-
2024. 10. 05. - 2024. 10. 05.
Férfitalálkozó Tamási:
-
2024. 10. 11. - 2024. 10. 11.
Szabadegyetem - Lukács János SJ:
-
2024. 10. 16. - 2024. 10. 16.
Férfitalálkozó Dombóvár:
-
2024. 10. 18. - 2024. 10. 18.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség