Övéi voltunk mindig! 2020-ban és 2021-ben is az Övéi leszünk. Az év még el sem kezdődött, de ezt az igazságot már ismerjük! - hangzott el az idei esztendőben utolsó alkalommal bemutatott hálaadó szentmisén, amelyet Dr. Kajtár Edvárd, a Székesegyház plébánosa celebrált a Pécsi Bazilikában.
Az ünnepi szentmise homíliáját teljes egészében közöljük:
„Krisztusban Kedves Testvérek!
Különleges esztendőt zárunk a mai estével! Biztonságosnak, stabilnak, kiszámíthatónak gondoltunk a nyugati civilizációt, amelyben élünk, és kiderült, hogy nem kiszámítható, nem stabil és nem biztonságos, méghozzá annyira, hogy olyan intézkedésekkel kellett szembenézünk, amelyekkel háborús időben kellett őseinknek szembesülni. A gyerekek nem mehettek iskolába, korlátozták szabad mozgásunkat, féltünk attól, hogy élelmiszerhiány lép fel, sőt, voltak árucikkek, amelyekből kevés volt a boltokban, féltenünk kellett az időseket, és mindez nem a II. világháború idején, hanem a jelenben, a XXI. században, amikor azt hittük, elkezdtünk jobban élni, jobbá vált a gazdaság, átláthatóvá vált, hogy merre tartunk, nagyobb szabadságot élveztünk, olcsón utazhattunk - akár messzire is. Majd kiderült, hogy semmi sem magától értetődő, semmi sem evidens, hanem valós a hitünk nagy igazsága, mely szerint minden kegyelem; hogy nekünk megadattak lehetőségek, olyan természetes dolgok, mint az egészség, mint hogy a boltban van élesztő, van pénzünk és elmehetünk rokonainkhoz külföldre, ha ott élnek. De ezek mind kegyelmek voltak! Rá kellett jönnünk, hogy az a nagyság, amelyet a nagyvilágban szemlélünk az nem a mi zsenialitásunk gyümölcse, hanem egy következménye annak, hogy Isten megáldott minket, ez az áldás pedig fogott és ennek megfelelően kibontakoztathattuk zsenialitásunkat, így kényelmessé, átláthatóvá, stabillá tehettük életünket. Minden kegyelem volt, és továbbra is az marad, ezt pedig tudatosítanunk kell magunkban! A hálaadás erre kiváló alkalom ma este!
Arra hívok mindenkit, hogy adjunk hálát evidens dolgokért, magától értetődő dolgokért, közhelyszerű igazságokért, mert éppen ezek lettek megkérdőjelezve az elmúlt esztendőben!
Az első ilyen evidencia az, hogy vagyunk, létezünk. Ki kell mondanunk: köszönöm Uram, hogy vagyunk, hogy létezünk, pont mi, így, ahogy vagyunk, ebben az évszázadban, ebben a kultúrában, ebben az országban. Köszönöm, hogy vagyunk, mert ez nem egyszerűen szüleink szerelmének gyümölcse, hanem a Te döntésed! Mennyi ember szenved attól, hogy létük nem szüleik szerelmének gyümölcse.
Vagyis az, hogy vagyunk, a szeretet döntése, amely Isten döntése, aki azt akarta, hogy legyünk, és most is azt akarja, hogy legyünk! Ezt evidenciának gondoljuk, mégis mennyi ember szenved attól, hogy nem tudják, miért vannak, nem érzik szeretve magukat, nem tudják visszavezetni létüket egy szeretett döntéshez, ez pedig egy életen át nehezedik szívükre.
Isten akarta, hogy legyünk, pont így, pont ilyen emberekként. Köszönjük meg ezt az Úrnak, mert ez minden jónak az alapja, ami Isten kizárólagos birtoka, és amelybe bevonja az embert.
Legyél te is, ahogy én vagyok; ez minden jó forrása! Köszönjük meg az Úrnak azt is, hogy vannak, akik szeretnek minket! Szoktak imádkozni hívek olyanokért, akikért senki nem imádkozik, vagyis őket is szereti valaki, csak nem érzik. Tehát biztosan vannak, akik szeretnek minket, akkor is, ha nem érezzük! Továbbá ott vannak sokszor az ajtónk előtt, az ablakunk alatt, akiket mi is szerethetünk, még akkor is ha nem feltétlenül az ölelésekkel, hanem helyette egyszerű gesztusokkal: egy jó szóval, egy szendviccsel, pár forinttal, egy beszélgetéssel. Az ember ezáltal megérti, hogy nem egyszerűen a létbe hívott a Jó Isten, hanem arra teremtett, hogy szeressünk és minket is szeressenek!
Létünk lényege, hogy szeretetben éljünk, mert Isten maga a szeretet, ezt osztotta meg, amikor teremtett minket! Köszönjük meg, hogy vannak, akiket szerethetünk, és vannak, akik szeretnek!
Köszönjük meg az Úrnak azt is, hogy itt vagyunk a templomban, mert azért lehetséges, amiért meghívást kaptunk a hitre. Köszönjük meg az Úrnak, hogy ismerhetjük Jézust, hiszen ez végképp nem evidencia. Az egy tényező, hogy a szüleink beirattak hittanra, voltunk elsőáldozók, bérmálkozók, de az, hogy valós Jézus ismeretet érezzünk, ahhoz mi is kellünk! Mert az ismeret nem olyan, mint, amikor megtanuljuk környezet órán a biológia sajátosságait. A Jézus ismeret nem csupán tanulás útján sajátítható el, ugyanis ez egy találkozás, egy kapcsolat, egymás szemébe nézés, egy döntés, egy igenlése valakinek. Ennek a gyümölcse, hogy itt vagyunk a templomban, hogy ismerhetjük Jézust! Olyan sokan szeretnék ezt érezni! Ő Isten titka! A legnagyobb jó a világon maga Jézus! Nekünk pedig az Ő ismerete megadatott, ez kegyelem!
Köszönjük meg az Úrnak azt is, hogy éltető közeget kapott a létünk, mert ez számunkra maga az irgalom! Ugyan sokszor az irgalmat úgy képzeljük, mint a megbocsátás előfeltétele; miszerint van, létezik, általa bocsánatot nyerünk, ez egy fehér lap életünk könyvében, egy újabb esély… Ez persze mind igaz, de az irgalom valójában létünk közege! Isten mindent irgalomból tesz az ember iránt, vagyis lehajló, empatikus, odaadó, figyelmes!
Az irgalom az emberek számára az, ami a halak számára a víz: nem tudunk nélküle élni!
Minden irgalomból van, ebben benne van az is, hogy mindig van esély a megtérésre, a változásra, van bűnbocsánat. Vagyis nincs elrontottnak tekintett élet, mert, amíg van irgalom, addig a problémák kikerülhetőek! Köszönjük meg az irgalmat, amely létben tart, amely derünk, reményünk forrása!
Köszönjük meg az Úrnak azt is, hogy életünk ölelt élet! Pál apostol írja a Rómaiaknak írt levélben retorikai kérdéssel indítva, mint egy felkiáltásként: >Ki szakíthat el bennünket Krisztus szeretetétől?< (Róm 8,35) Majd hosszasan sorolja, hogy senki sem. Mert Isten szoros ölelésben tartja azokat, akiket megteremtett; az embert és minden létezőt. Istentől nem tud elszakítani senki, a koronavírus sem, ugyanis akkor is ölelve vagyunk, ha rosszul vagyunk, azok is ölelve vannak, akik lélegeztető gépen küzdenek az életükért! Ebből az ölelő szeretetből nem lehet kiszakadni! Ő még akkor is ölel minket, amikor halálos bűnt követünk el, és ez megnyugvást ad a szenvedésekkel szemben, hiszen bármit is követünk el, akkor is átölel az Úr!
Köszönjük az Úr Jézusnak, hogy nagy igazságokat nyilatkoztatott ki, amelyeket hosszasan sorolhatnánk, de most két nevet emelnék ki Krisztus szavai közül. Az első a kereszt, hogy az, amit szenvedésnek, sötétségnek tartunk, azt Jézus átnevezte és megosztotta velünk: hívjuk keresztnek a nehézségeket! De mi a különbség? Az, hogy a kereszt a tudatunkban elválaszthatatlan a feszülettől, vagyis attól, aki rá van szögezve a mi fájdalmunkra, magányunkra. Ez pedig találkozási alkalom lett Istennel, és ezt meg kell köszönnünk! Ugyanakkor ne a szenvedést köszönjük meg, hanem azt, hogy mindezt keresztnek hívhatjuk és ebben feltárul Krisztus misztériuma! A másik szó ennek a teljes valósága: nagypéntek. Mindannyiunk életének vannak >nagypéntekjei<, amelyben az evangélium, a jó hír, hogy a nagypéntek egy rendszer része, önállóan nem létezik, hanem csak hídként az utolsó vacsora és a feltámadás között. Az, hogy életünknek vannak >nagypéntekjei<, abban az öröm, hogy ez illeszkedik és van benne egy kötelező folytatás, amely a feltámadás, és amelyre igent mondhatunk, amely életünk része lehet! Ez meg kell köszönni!
Köszönjük meg az Úrnak, hogy teljes életet élhetünk: hogy teljes életet élhet a fogyatékkal élő; akit elhagytak; akit bántottak; aki a perifériára szorult a társadalomban; aki elhagyatottnak érzi magát; aki gyógyíthatatlanul beteg. Mindenki teljes életet élhet attól az Istentől, aki ölelve tart és, aki Fiával együtt sebzetté tette magát, hogy mindannyian teljes életet éljünk!
Összegezve, köszönjük meg a Jó Istennek, hogy Atyánknak szólíthatjuk, mert Ő nem egyszerűen egy felsőbb lény, egy titokzatos szellem, hanem az Atyánk! Ez az Atyaság pedig nem másolata az apának. Szent Pál azt mondja az Efezusiaknak: tőle származik minden közösség az égben és a földön. (Ef 3,15) Sok ember azért nem tud mit kezdeni a Mennyei Atyával, mert a saját apai képét projektálja rá, attól teszik függővé az Atyával való viszonyukat, amilyen az apjukkal volt a kapcsolatuk. De ez helytelen, mert Isten egészen máshogy működik. Isten jobban atyánk, mint a biológiai, és mi fiai vagyunk. Ő látja bennünk Jézust, a fiaivá lettünk és mindenestül átjár minket a Szentlélek. Övé voltunk mindig, 2020-ban és 2021-ben is, amely még el sem kezdődött, de ezt az igazságot már ismerjük! Köszönjük meg az Úrnak!"
